Itt a top 10 magyar ügyvédi iroda – a Horváth és Társai DLA Piper a legnagyobb

2015. június 10. 17:37

Először (és talán utoljára) idén, május 31-ig kellett közzétennie számviteli beszámolóikat az ügyvédi irodáknak. A Mandiner.jog átnézte a legtöbb ügyvédet foglalkoztató irodák adatait, és ezek alapján összeállította a tíz legnagyobb iroda listáját. Teljes árbevételét tekintve a Horváth és Társai DLA Piper vezeti a listát, azonban az Andrékó Kinstellar a legnagyobb, ha a belföldi bevételt nézzük. Mivel az Országgyűlés kedden módosította a jogszabályt, könnyen lehet, hogy már csak pár napig elérhetőek a mérlegek és az eredménykimutatások.

2015. június 10. 17:37
Lándori Tamás

Régóta érdekli a jogászokat, hogy melyek lehetnek a legnagyobb forgalmú ügyvédi irodák Magyarországon, azonban csak hozzávetőleges listák készültek, mivel az irodák gazdálkodási adatai nem voltak nyilvánosak – egészen mostanáig. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 68. § (8) bekezdésének 2013-as módosítása nyomán ettől az évtől kezdve az ügyvédi irodáknak május 31-ig kellett – illetve sok esetében csak kellett volna – leadniuk a 2014. évre vonatkozó számviteli beszámolójukat, abból a célból, hogy azt a területi kamara nyilvánosságra hozza. 

Az ügyvédi irodák egy része azonban nem tett eleget e kötelezettségének. Egy neve elhallgatását kérő, jogászként dolgozó informátorunk szerint sok ügyvéd biztosra vette, hogy a törvényi előírás rövidesen megváltozik, ezért el sem küldték a szükséges adatokat. A szabály bevezetésekor ugyanis az ügyvédi közvélemény nem volt boldog attól, hogy – a gazdasági társaságokhoz hasonlóan – mérlege és eredménykimutatása transzparenssé válik. Az ő lobbijuk eredménye lehet, az Országgyűlés kedden elfogadta azt a javaslatot, amely kivette a törvényből a fenti előírást. Ez a törvénymódosítás azonban nem lépett még hatályba, ezért a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján most még mindenki megtekintheti azon irodák számviteli beszámolóit, akik eleget tettek az előírásoknak, és beküldték azt a kamarának.

Az elérhető adatok alapján a legnagyobb és legismertebb budapesti ügyvédi irodák nettó árbevétele 2014-ben a következők szerint alakult: 

1. Horváth és Társai DLA Piper - 2,148 milliárd forint (ebből 1,236 milliárd Ft belföldi árbevétel)
2. Oppenheim - 2,084 milliárd forint, (1,260 milliárd Ft) 
3. Baker & McKenzie - 1,881 milliárd forint (981 millió Ft)
4. Nagy és Trócsányi - 1,721 milliárd forint (981 millió Ft)
5. Andrékó Kinstellar - 1,711 milliárd forint (teljes egészében belföldi)
6. Allen and Overy - 1,433 milliárd forint (teljes egészében belföldi)
7. Réti, Antall és Társai - 1,082 milliárd forint (880 millió Ft)
8. Dezső és Társai - 959 millió forint (teljes egészében belföldi)
9. Szabó, Kelemen és Társai - 929 millió forint (teljes egészében belföldi)
10. Siegler Ügyvédi Iroda - 788 millió forint (teljes egészében belföldi)
 

Elképzelhető, hogy a listában helyük lenne, de a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján fellelhető információk szerint nem tették közzé beszámolóikat a Lakatos, Köves és Társai; a Réczicza Dentons Europe LLP; a Szecskay és a Világi-Hajdu ügyvédi irodák.

A nagy érdeklődésre számot tartó büntetőügyekben eljáró, a nyilvánosságban legtöbbet szereplő ügyvédek irodái közül is akad jó pár, akik nem tettek eleget közzétételi kötelezettségüknek, így például Mester Csaba, Ruttner György és Zamecsnik Péter beszámolója sem érkezett meg a kamarához. Magyar György és Bárándy Péter irodái viszont teljesítették törvényi kötelességüket: előbbi 103, utóbbi 59 milliós nettó árbevételt könyvelhetett el tavaly.

*

Az összeállításunkhoz felhasználtuk a Chambers & Partners listáját a legnagyobb európai irodákról. Az egyéni ügyvédként, tehát nem irodában dolgozó ügyvédeknek nincs közzétételi kötelezettségük (hasonlóan az egyéni vállalkozókhoz), így ők nem szerepelnek.

Illusztráció: Budapesti Ügyvédi Kamara

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gázszerelő
2016. szeptember 26. 01:05
4. Nagy és Trócsányi - 1,721 milliárd forint (981 millió Ft) Felvilágosítás RTL -t nézőknek trócsányi, a mostani iGAZSÁGögyi miniszter előtte a legnagyobb "magyar" uzsorás (C. lázár), a disznófejű nagyűr csányi OTP-jének a védője volt az OTP-s devizaátvertek ellenében!!!!!!!!!! Szerintettek minek köszönhető a BANKMENTŐ FORINTOSÍTÁSI TÖRVÉNY Maffiózó csányi egyenesen az iGAZSÁGügyi miniszteri állásba tette a bérgyilkosát
Gázszerelő
2015. június 12. 09:00
Download Trócsányi László – Miért állnak a devizaperek (2015.02.05) Dr. Trócsányi László gondolatai világosan mutatják, hogy Magyarország igazságügyi minisztere nem rendelkezik azzal a tudással, ami egy XXI. századi jogállami igazságszolgáltatás vezetéséhez szükséges. Annak érdekében, hogy az Európai Unió döntéshozói is megismerhessék a magyar igazságügyi miniszter avítt gondolatait, lefordítottuk a miniszter úr állásfoglalását angol nyelvre és elküldtük Vĕra Jourovának, az Európai Bizottság igazságügyekért is felelős biztosának. Magyarország csak akkor lesz egy erős és sikeres ország, ha a senki nem kérdőjelezi meg a hatalmi ágak szétválasztását!
Gázszerelő
2015. június 12. 09:00
trócsányi, ez az utólsú bankcsicska HAZAÁRULÓ tetű!!!!!!!!!! az iGAZSÁGügyi??????? miniszter Trócsányi László elmagyarázza az il-liberális igazságszolgáltatást – nyílt levél Vĕra Jourovának Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. február 5. napján írásba foglalta elképzeléseit az il-liberális igazságszolgáltatásról. Illiberális Igazságügyi Miniszter Il-liberális Igazságügyi Miniszter Álláspontja szerint egy il-liberális országban nincs szükség független bíróságokra. A bíróságok helyett ugyanis a parlament végzi el a jogviták rendezését. ?????????????????????? Még 1X hogy az is megértse, aki nem akarja Álláspontja szerint egy il-liberális országban nincs szükség független bíróságokra. A bíróságok helyett ugyanis a parlament végzi el a jogviták rendezését. https://pitee.wordpress.com/2015/03/02/trocsanyi-laszlo-elmagyarazza-az-il-liberalis-igazsagszolgaltatast-nyilt-level-vera-jourovanak/ pitee.wordpress.com/2015/03/02/trocsanyi-laszlo-elmagyarazza-az-il-liberalis-igazsagszolgaltatast-nyilt-level-vera-jourovanak/
Akitlosz
2015. június 11. 13:08
"A szabály bevezetésekor az ügyvédi közvélemény nem volt boldog attól, hogy – a gazdasági társaságokhoz hasonlóan – mérlege és eredménykimutatása transzparenssé válik." Mert az ügyvédi iroda cég az nem gazdasági társaság? Ők mitől dolgozhatnak titokban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!