Kúria: Elmeállapota miatt nem büntethető, de kényszergyógykezelése sem rendelhető el

2015. június 25. 14:14

Hiába feltételezhető, hogy a dolog elleni erőszakkal megvalósuló garázdaság kóros elmeállapotú elkövetője később személy elleni bűncselekményt is elkövethet, a jelenlegi jogszabályok alapján nem rendelhető el ellene kényszergyógykezelés – állapította meg a Kúria az Ügyvédvilág cikke szerint.

2015. június 25. 14:14

Kényszergyógykezelést csak akkor lehet elrendelni, ha az elkövető személy elleni erőszakos cselekményt követ el, vagy közveszélyt okoz – szögezte le a Kúria esetei döntése, melyet az Ügyvédvilág ismertetett

A Kúria ezt egy olyan ügyben mondta ki, amelyben a II. rendű, egyébként kóros elmeállapotú elkövető italt követelve betörte egy már bezárt kocsma ablakát. Az eljáró bíróság jogerős ítéletében az említett vádlottat felmentette, és elrendelte 5 éves kényszergyógykezelését, tekintettel kóros elmeállapotára, és arra, hogy feltételezhetően a későbbiekben személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetőjévé fog válni.

A felülvizsgálati eljárását a megyei főügyészség kezdeményezte, a Kúria pedig osztotta azt a nézetét, miszerint kényszergyógykezelés elrendelésének nincs helye, mivel a II. rendű vádlott terhére rótt cselekmény nem személy elleni erőszakos jellegű, illetve közveszélyt sem okozott.

Bár az elkövetéskor még a régi Btk. volt hatályban, így elbírálásához azt a kódexet alkalmazták, a jelenlegi törvényszöveg azonos feltételeket ír elő. Tehát a mostani szabályozás mellett is előfordulhat, hogy egy dolog elleni erőszakos bűncselekményt elkövető terhelt nem büntethető kóros elmeállapota miatt, ugyanakkor a közveszélyt okozó vagy személy elleni erőszakos jelleg hiányában kényszergyógykezelés alá sem vonható, noha tartani kell attól, hogy később ilyen bűncselekményt követ el.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2015. december 21. 21:54
Lehet, mert láthatóan lófaszt sem értesz belőle.
rattus fidesicus
2015. június 30. 04:10
Kúria: Elmeállapota miatt nem büntethető, de kényszergyógykezelése sem rendelhető el de miniszterelnök az lehet, mi baszdmeg???
chack
2015. június 30. 04:10
Majd odatartjuk a másik orcánkat is...
Greffiti
2015. június 27. 18:01
A Kúriát kellene bezárni, de a vezetőit feltétlen. Iszonyú kárt okoz az igazságszolgáltatásnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!