2006-os rendőri agresszió: pénzbüntetésre ítéltek két rendőrt

2015. október 17. 11:33

Közokirat-hamisítás miatt jogerősen fejenként 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítéltek két rendőrt, amiért 2006-os őszi eseményekkor valótlan tartalmú jelentést írtak egy férfi előállításáról. A férfit a most elítélt két rendőr felettese bántalmazta is.

2015. október 17. 11:33

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki jogerős ítélete szerint fejenként 300 ezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie annak a két rendőrnek, akik valótlan tartalmú jelentést írtak egy férfi előállításáról a 2006-os események során. 

A már megbilincselt Fábián Gábor ujját a most elítélt két rendőr, N. László és G. Csaba felettese eltörte és egy ismeretlen rendőr pedig szilánkosra zúzta a szárkapocscsontját. Először G. Csabát vádolták meg a férfi ujjának eltörésével, de miután kiderült, hogy ezt a felettese követte el, így G. Csabát és N. Lászlót csak közokirat-hamisítás miatt vonták felelősségre, mivel valótlan jelentést írtak az esetről. Azt írták, hogy a férfi ellenállt, és a tömeget lázította, egy videofelvételből viszont kiderül, hogy csendesen, nyugodtan állt az út szélén – írja az Index a Magyar Nemzet cikke alapján.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. október 18. 14:47
WTC bontás Gyurcsány módra! -Rózsa Flores már korábban felkínálja az öszödi CD-t, többek között a Hírtv-nek is de senki sem mozdul rá, mert provokációnak tartják. -Vasárnap mikor mindenki otthon van, csudák csudájára egyszerre bemondják az öszödi beszés EGYES részleteit, mindenhol "egyformán" vágva. Merő véletlenségből. -A TV székház előtt rendőrbábok "védik" a székházat, miközben a honvédelmi miniszter egy asztal alatt bújkál az épületben. -A szomszéd utcában kiképzett rendőröket nem engednek bevetni a csetepatéban. -Merő véletlenségből kiderül, hogy az egyik "ostromló" civilben rendőr, de őt sem fogják le, hanem a kollégái jelentik fel később, mert felismerik egy videón. Így már érthető, hogy miért volt olya béna a "védősereg", nehogy már kollégákat kupánvágják. -Utána hetekig hagyják a hugyos táborozókat érlelődni a parlament előtt, egészen október 23-ig! Miért? -Majd október 23-án felvonul egy egész hadsereg, ugyan ki ellen, a hugyosok ellen? -A rendőrök merő véletlenségből nem viseltek azonosítószámot, így gyakorlatilag nem voltak felelősséfre vonhatóak, és ezt ők jól tudták. -A rendőrség kölcsönkért páncélelhárító fegyvert, ugyan ki ellen? Csak nem az odaállított, beindítható!!! tank ellen? -"A 2006. október 23-án történteket felidézve a dokumentumban az áll, hogy a Parlament környéki tömegoszlatások folyamán, a tömegnek az Alkotmány utcából történő kiszorítása után Pigler István rendőr alezredes egyértelmű javaslatot tett a tömegoszlatás befejezésére, mivel a csoportosulás nagyobbik része az Astoriára meghirdetett, közelgő Fidesz-rendezvény felé vette az irányt. Pigler azonban azt az utasítást kapta Majoros Zoltán rendőr ezredestől, hogy a tömegoszlatást a Deák tér irányába folytatni kell. Pigler még egyszer javaslatot tett az oszlatás felfüggesztésére, de kezdeményezését akkor sem fogadták el. A Bajcsy-Zsilinszky úton haladó rendőri erők folytatták a tömegoszlatást az Andrássy út és a József Attila utca kereszteződésig, ahol Pigler megállította az oszlatást, majd kisebb vitát követően Majoros arra utasította őt, adja át a parancsnokságot a REBISZ Bevetési Parancsnoksága I. Bevetési Osztálya vezetőjének, Gulácsi Sándornak." -A rendőröket kitüntették -Eljárást akkor nem indítottak a rendőri vezetők ellen. Gxurcsány és a "véletlenek"
Békanász a hasadon
2015. október 17. 17:21
"Gergényinek akkor sokkal fontosabb volt az, hogy kedves főpolgármesterünk kérésére levelet írjon a váci rendőrfőkapitánynak, hogy 9 motorosból 5-öt idézzenek be szabályszegés miatt. Történt ugyanis, hogy azon a hétvégén motoroztunk a 2/A-n, és nagyon kedves Demszky barátunk a záróvonalnál nem tudott előzni, hiszen tilos. Erre jobbról megelőzte a sort a záróvonalon, a sort, és végigfotózta a motorosokat. Pár hét múlva kaptuk is az idézést. A rendőrségen pedig megmutatták azt, hogy ki, és miért jelentett fel minket. Tehát miután a fél főváros romokban volt, nekik a legfontosabb dolguk az volt, hogy minket, akik normálisan közlekedtünk, feljelentenek, mert őfelsége Demszky papa nem tudott 160-al menni a 2/A-n, csak 80-al... Mindezek mellett gusztustalanul megvádolt minket azzal is, hogy a zavargások szerves résztvevői voltunk. A mai napig gusztustalannak tartom azt, ahogy a hatalommal megpróbáltak visszaélni, és királyként viselkedtek. Én napokig jártam a váci rendőrségre, majd miután kiderült, hogy a feljelentő volt az igazi vétkes, azután az egész eljárást megszüntették... Szóval ennyit erről az egészről, Gergényiről, Demszkyről stb... A Demszky levél úgy lett meg nekem, hogy akik első alkalommal mentek a meghallgatásra, azoknak még megmutatták teljes valójában. Amikor én mentem akkor már minden le volt takarva rajta, csak a szöveg nem:). Tehát hogy ki írta, milyen levélpapírra, és hogy kinek:) Elővettem nekik a sajátomat, amit a többiek mutattak meg előtte, és csak nevettek ők is. Mondván ők csak parancsot teljesítettek:) Viszont a levelet amit Gergényi írt Vácra, azt mi sem láttuk, de vélhetően volt ilyen." http://vastagbor.blog.hu/2010/09/08/demszky_nagy_gondja_2006_oktober_24_en Kis szines.
kitiltott
2015. október 17. 16:46
Börtönbe velük a többit majd a tezstvírek elintézik
packó_
2015. október 17. 14:01
Ezek rendőrök maradhattak vajon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!