Előzetesben karácsonyozik Lagzi Lajcsi

2015. november 18. 12:42

Döntött a Budapest Környéki Törvényszék, a korábbi mulatós sztár január 24-ig előzetes letartóztatásban marad – írja a Magyar Nemzet.

2015. november 18. 12:42

Döntött a Budapest Környéki Törvényszék Lagzi Lajcsi, a mulatós sztár ügyében. A testület helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, így Lagzi Lajcsi jogerősen január 24-ig előzetes letartóztatásban marad – írja a Magyar Nemzet. Berényi András, a zenész egyik ügyvédje a lapnak elmondta, hogy az ítéletet tudomásul vették és tovább dolgoznak a védelmen.  

A testület még szeptember 24-én a rendelte el Lagzi Lajcsi és két társa (közöttük a zenész felesége) előzetes letartóztatását, majd fellebbezésük nyomán október 2-án a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette az asszony elleni kényszerintézkedést, és elrendelte a szabadlábra helyezését. A határidő lejárta után Galambos és társa ügyében további három hónappal hosszabbították meg a kényszerintézkedést. 

A Budaörsi Járási Ügyészség korábbi közleménye szerint Galambosék összességében mintegy harmincmilliós kárt okozhattak azzal, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték a vizet, a gázt és az áramot.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemetecukor
2015. november 18. 12:57
Ez a "hír", teljes letargiába döntött, el fogok gondolkodni, hogy merjek-e ünnepelni vagy szolidáris legyek vele.
még fokozza
2015. november 18. 12:48
Nagy érvágás, szilveszterkor keresne legjobban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!