Adjátok vissza a pénzhegyeiket! − A quaestoros mentésről

2015. november 23. 15:24

Ne kicsinyeskedjünk. Meg se halljuk, amikor sorjáznak a rosszindulatú felvetések! Hogy ennyire ramaty a lelkiismeret, amiért évekig nem ellenőrizték Tarsolyékat rendesen? Vagy mert bizniszeltek is velük?

2015. november 23. 15:24
Stumpf András

Mindenki nyugodjon le! Hiába ármánykodnak a bankok, a kormány az emberek oldalán áll! Az emberekén, akiket fejenként akár harmincmillióval is megkárosított a gonosz, egészen mellesleg egyébként alighanem gyurcsányista Tarsoly Csaba. (Akkor kapott állami hitelt a Quaestor, nem? De. Naugye.)

Az Alkotmánybíróság (AB) ugyan elkaszálta a kárrendezési törvény egynémely rendelkezését, de a kormánytól távol áll, hogy széttárja a karját, mondván: megpróbáltuk, de hát sajnos ez van, fékek, ellensúlyok, stb. Most még azt sem mondják, hogy az AB a nép ellensége. Tiszteletben tartják a döntést, de újraírják a jogszabályt, idén még parlament elé is viszik, úgyhogy lesz kárrendezés hatmillió fölött is!

A kormány megvéd minden, harmincmillióját nehezen összekuporgató kisembert! Éljen!

Azt javaslom, most se hallgassunk azokra, akik az irigység és a lebeszélés kultúráját terjesztik. Azokra, akik sosem hittek a szeretet és az összefogás erejében. Amikor olyanokat mondanak: a harmincmilliócskát nehezen összekuporgató polgártársunk tudhatta, hogy kötvényt vesz Tarsoly Csabától, így tisztában volt vele, hogy nem bankbetétbe rakja a pénzecskéjét, vagyis nem az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítja harmincmillióig krach esetén. Hanem bizony a Befektető-védelmi Alapból (BEVA) csengetnek majd neki legfeljebb hatmilliót. Jobb, ha ilyenek hallatán becsukjuk a fülünket. 

Ne kicsinyeskedjünk. Meg se halljuk, amikor sorjáznak a rosszindulatú felvetések! Hogy ennyire ramaty a lelkiismeret, amiért évekig nem ellenőrizték Tarsolyékat rendesen? Vagy mert bizniszeltek is velük? Vagy amiért a külügyi háttérintézet zsetonját az utolsó pillanatban még kimentették a Quaestor romjai alól? Netán tényleg egy-két fontos, saját lábán álló famulust kell megmenteni? Esetleg az a harmincezer ember számít, akiknek hat- és harmincmillió között volt a Quaestor-befektetése?

Nem kevés ám az a harmincezer, nem kevés, de mi, akik nem tettünk tízmilliókat a Quaestorba, még többen vagyunk és igaz magyarként büszkén segítjük bajba jutott véreinket!

Merthogy ez most a mi dolgunk lesz. Ez lesz most a mi dolgunk. 

Nem így indult persze. Az eredeti törvény a BEVA-befizetőkkel téríttette volna meg a kárt. Abba is próbáltak belekötni a lebeszélők, mondván: azok a pénzintézetek fizették volna meg Tarsoly Csaba játékos kedvének következményeit, amelyek nem csaltak és nem buktak be. Még az AB is felült nekik: elő is írta, hogy állami garanciát kell az alap mögé tenni, meg kompenzálni kell valahogy a pénzintézeteket.

S hogyan lehet kompenzálni a befizető pénzintézeteket? Adóelengedésekkel. Társasági adó, bankadó, tranzakciós illeték, stb. Az állam tehát lemond bizonyos bevételeiről. Azok meg hiányozni fognak a költségvetésből. Sebaj, itt vagyunk mi, hogy segítsünk! Majd fizetünk bele többet mi, akiknek sosem volt harmincmilliós megtakarításunk, meg azok is, akiknek semmilyen sincs. (Rémhírterjesztők szerint utóbbiak közé tartozik a magyarok háromnegyede.) 

Üdvözöljük tehát a kormány szándékát és örömmel dobjuk össze polgártársaink elveszett tízmillióit, örömmel lemondunk a kieső bevételek miatt kieső közszolgáltatási fejlesztésekről, vécépapírról a suliban, satöbbi. De akár fizetünk is. Sokan vagyunk, milliónyian, úgyhogy nem kell nagyon bánkódnunk: mindenkinek csak egy iciri-picirivel kell hozzájárulnia ahhoz, hogy az a harmincezer visszakapja kemény kuporgatásának fejenként hat és harmincmillió közé tehető eredményét.

Nem kell félni.

Nem fog fájni.

Egy gondolat bánt engemet mégis: mi lesz azzal az ötszázzal? Azzal az ötszáz honfitársunkkal, akik harmincmillió fölötti összeget, mondjuk százmilliót tartottak Quaestor-kötvényben? Mégis ki bukta a legnagyobbat? Talán nem ők? Ugye! Hát meg sem halljuk kétségbeesett segélykiáltásukat: „Adjátok vissza a pénzhegyeimet!”?

Ha ilyenkor elfordítjuk tekintetünket, ha érzéketlenül odébb sétálunk, ha megtagadjuk tőlük a betevő harminc- vagy százmilliót, akkor ne csodálkozzunk, amikor országunk tovább csúszik a lejtőn, amelynek alján ki tudja, mi vár ránk. Talán az irigység kultúrája. Talán a kirekesztésé. 

De az is lehet, hogy maga a Gyurcsány.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2015. november 24. 09:35
Ha felteszem a piros hetesre az összes zsetonomat ki ment meg?
he-he
2015. november 24. 07:59
Ebben igazad van,csak az a baj,hogy mást sem csináltok,mint takargatjátok a szaros dolgaitokat a visszamutogatással.A Tarsoly ügy kapcsán pl.miért nem beszélsz a bennfentes kereskedésről?Az persze rendben volt-szerintetek.
tevevanegypupu
2015. november 24. 07:17
Győrben egyébként Gyurcsány adott pénzt Tarsolynak és ő üzletelt vele..de erről már szó sem esik ugye..csak a fidesz.
tevevanegypupu
2015. november 24. 07:15
Ez egy kicsit olyan mint a Bernard Madogg ügy..tudták, hogy kockázatos, a nagyobb nyereség reményében mégis odaadták a pénzüket..amit aztán el is vesztettek..ezer meg ezer neves és névtelen zsidó veszítette el a vagyonát vagy annak jó részét. Hát így van ez Tarsollyal is..Borzasztó és nagyon sajnálom akinek a Questor ellopta a pénzét, de ez kockázat volt. Körülbelül mint a devizahitel is..a pénztől az emberek megvadulnak, nem gondolkodnak és bármire képesek.Tarsoly is, meg akik odaadták neki ők is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!