Az állam perli az FHB-t, mert kizárták a tőkeemelésből

2015. december 30. 15:10

Az FHB Bank vezetősége hétfőn döntött a 4,45 milliárdos tőkeemelésről, amelyben a magyar állam mint kisrészvényes nem vehet részt. Az állam ugyanis csak 7,32 százalékos részesedéssel bír a bankban. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint az FHB jogellenesen zárta ki a kisrészvényeseket, köztük az államot a tőkeemelésből, ezért bíróságon támadja meg az erről szóló társasági határozatot.

2015. december 30. 15:10

Az FHB kizárta a magyar államot mint kisrészvényest a tőkeemelésből, ezért az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerdán a bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a jogellenes társasági határozatokat helyezze hatályon kívül, és végrehajtásukat már most függessze fel – tájékoztatta a Vagyonkezelő az MTI-t. 

A MNV közleményében emlékeztetett: az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága december 28-án – a rendkívüli közgyűlés felhatalmazása alapján – döntött az FHB alaptőkéjének felemeléséről új részvények kibocsátásával, legfeljebb 4,45 milliárd forint mértékben. Az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek a jelenlegi állapot szerint az FHB-ban 7,32 százalékos részesedése van 4 millió 832 ezer 225 részvénnyel. 

Részvényesként az állam az FHB közgyűlésén kezdeményezte, hogy a tőkeemelés során a már meglévő részvényeseket a tulajdonosi részesedésük arányában elsőbbségi jegyzési jog illesse meg. A közgyűlés ezt a javaslatot elutasította. Ez egyben azt jelenti, hogy az FHB közgyűlésének és igazgatóságának döntése alapján az állam nem vehet részt a jelenlegi zártkörű részvényjegyzésen, azaz az FHB tulajdonosai egyértelműen csökkenteni kívánják a magyar állam részesedését az FHB-ban – közölte az MNV.

Az MNV tájékoztatása szerint az állam kisebbségi részvényesi jogainak védelme érdekében bírósághoz fordult az FHB társasági határozatainak hatályon kívül helyezése érdekében, és kérte a bíróságot, hogy a határozatok végrehajtását függessze fel. A bíróság kedvező döntése esetén valamennyi kisrészvényes elsőbbségi részvényjegyzési joga megnyílik, és szándéka szerint részt vehet a tőkeemelésben – hangsúlyozza közleményében az MNV.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2015. december 31. 23:44
Nocsak. Ez jelentősebb úgy, mint aminek látszik.
liberálzöld.
2015. december 31. 18:41
Gratulálok. Ismét sikerült bizonyítanod a fajunkóságodat. De jó, hogy Fideszes vagy!
Tintamin
2015. december 31. 17:35
Nem értem, nem szokott ilyet csinálni a fidesz, hogy perelget. Államosít, vagy monopóliummal kinyírja a vállalkozást. Mi történt, itt nem jutott eszükbe a szokásos fideszes kerülőút?
liberálzöld.
2015. december 31. 17:29
Vakami ferdén megy. Az állam nem régen eladta az OTP-s részvényeit, merthogy túl kicsi, nem lehet vele passzátszelet fújni. Most meg arról rinyál, hogy miért nem vehetett - ő mit kisrészvényes - részesedét, hogy továbbra is kisrészvényes lehessen. Unortodox dolog ez, de nagyon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!