Húsvét után dönthet az Alkotmánybíróság Áder indítványáról

2016. március 13. 15:42

Húsvét után, határidőn belül meg fog születni a döntés Áder János köztársasági elnök indítványáról, melyben a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosítását kifogásolta.

2016. március 13. 15:42

Várhatóan húsvét után születik meg az Alkotmánybíróság (Ab) döntése Áder János indítványairól, amelyekben a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról – közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI-vel. A törvény szerint ha az Ab alkotmányellenességet állapít meg, a jogszabályt újra kell tárgyalnia a parlamentnek, ha pedig elutasítja az indítványt, akkor a törvényt az államfőnek haladéktalanul alá kell írnia.

Arra a kérdésre, hogy az Ab mennyire van kötve az indítványokban foglaltakhoz, illetve vizsgálhatja-e a két törvénymódosítás államfői indítványban konkrétan meg nem jelölt részeit is, a főtitkár azt mondta: az Ab vizsgálata kizárólag a megjelölt alkotmányossági kérelemre korlátozódik. A testület ugyanakkor „a jogszabálynak az indítványban megjelölt rendelkezésével szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezését is vizsgálhatja és megsemmisítheti, ha ennek elmaradása a jogbiztonságot sértené”. Bitskey Botond kitért arra is, hogy az Ab-nak az államfői indítvány beérkezésétől számított harminc napon belül kell döntést hozni, és ez a határidő április 8-án jár le. Húsvét után, határidőn belül meg fog születni a döntés – mondta.

Fogynak az alkotmánybírák

A törvény szerint 15 tagú testületnek jelenleg 13 tagja van. Tavaly februárban Paczolay Péter addigi elnök, most csütörtökön pedig Kiss László mandátuma járt le, és a helyükre a parlament még nem választott új tagot. Az alkotmánybíró megválasztásához a parlament összes tagjának kétharmados támogatása szükséges. Április második felében lejár Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós mandátuma is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!