Kósa: Vona össze-vissza beszél és hazudik

2016. október 19. 13:41

A Fidesz frakcióvezetője szerint a letelepedési kötvény ügye és a betelepítési kvóta elleni alkotmánymódosítás sehogy sem kapcsolódik egymáshoz. Kósa Lajos a letelepedési kötvényt vásárlókat az albérlőkhöz, míg a migránsokat a betörőkhöz hasonlította. Felidézte továbbá Vona Gábor korábbi nyilatkozatát is, miszerint aki nem szavazza meg a betelepítés elleni alaptörvény-módosítást, az hazaáruló.

2016. október 19. 13:41

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke „összevissza beszél és hazudik” a népszavazás és az alaptörvény-módosítás ügyében. Kósa Lajos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: amikor a Fidesz konzultációt kezdeményezett a migrációról, Vona Gábor népszavazást sürgetett a kérdésben, amikor pedig a Fidesz referendumot kezdeményezett, a Jobbik elnöke azt feleslegesnek minősítette, és alkotmánymódosítást szorgalmazott. Most, amikor a kormányfő beterjesztette az alaptörvény-módosítási javaslatot az Országgyűlésnek, Vona Gábor „mindenfajta feltételekkel” állt elő – mondta, utalva az Orbán Viktor miniszterelnök és a Jobbik-elnök közti előző napi négyszemközti találkozóra. A frakcióvezető idézte a Jobbik pártelnökének korábbi nyilatkozatát is, amely szerint aki nem szavazza meg a betelepítés elleni alaptörvény-módosítást, az hazaáruló.

A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban - amelynek megszüntetését támasztotta feltételül Vona Gábor az alkotmánymódosítás támogatásához – Kósa Lajos azt mondta: szerinte ezek sehogy nem kapcsolódnak egymáshoz. „Vagy nemzeti érdek valami, vagy sem. (...) Vagy hazafi vagyok, vagy hazaáruló”.„Magyarország biztonsága, a magyar emberek védelme nem alku tárgya” – fogalmazott. Megjegyezte egyébként, hogy a kormány már korábban bejelentette a letelepedési kötvény intézményének felülvizsgálatát. 

A politikus a letelepedési kötvényt vásárlók és az illegális bevándorlók közötti párhuzamot azzal utasította vissza, hogy az előbbiek olyanok, mint az albérlők – akik engedélyt kérnek, hogy bejöhessenek, és fizetnek érte –, míg utóbbiakat betörőkhöz hasonlította, akik nem kérdeznek, hanem bejönnek a kerítésen. Azt is hozzátette, hogy a letelepedési kötvényt vásárlókat szigorúan ellenőrzik a magyar hatóságok.

Az Orbán Viktor és Molnár Gyula MSZP-elnök közötti – szintén keddi – tárgyalással összefüggésben Kósa Lajos azt mondta: a választási kampányban az MSZP még azt ígérte, megszavazzák majd a kvótaellenes törvényt a parlamentben. Most azonban az alaptörvény-módosítást nem támogatják. A frakcióvezető ezt úgy értékelte: az MSZP hazudott, megtévesztette az országot, „amikor az ország védelméről van szó, akkor még eddig soha semmit nem támogattak” a szocialisták.

Az Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök által folytatott kétoldalú pártelnöki egyeztetésekből három – a KDNP-vel, az MSZP-vel és a Jobbikkal – már lezajlott, az LMP válaszát még várják. A frakcióközi megbeszélések csütörtökön folytatódnak, de azon csak az alaptörvény-módosításról tárgyalnak, másról nem – közölte Kósa Lajos.

A politikus reméli, hogy az alkotmánymódosítási javaslat megkapja majd a kétharmados szavazattöbbséget a parlamentben, amihez mindenképpen kellenek ellenzéki támogató voksok is. Szerinte ez lelkiismereti kérdés, és bízik abban, hogy lesznek olyanok – akár a Jobbikból, akár más ellenzéki pártból –, akik a lelkiismeretükre hallgatnak, és megszavazzák az előterjesztést. „Megkockáztatom, hogy nem alaptalan az a reménykedés, hogy  frakció- vagy pártfegyelem ide vagy oda” – lesz olyan ellenzéki képviselő, aki megszavazza az alkotmánymódosítást.

Arra a kérdésre, hogy van-e B tervük arra az esetre, ha nem sikerülne elfogadni az Országgyűlésben az indítványt, azt felelte, „természetesen gondolkodunk sok mindenben”, de erről nem kívánt részleteket mondani. (MTI)

 

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bodor Zoltán
2016. október 21. 10:42
Azért van valami szolid bája annak, hogy Kósa vádolja Vona Gábort. 2015 október 5-én adott interjúban a következőt mondta a Jobbik által kezdeményezett népszavazásról: 1:15-től érdemes nézni. Akkor ki hazudott Lali?
helikopter
2016. október 20. 09:38
Berecskereki Rogánra luxusprofitjára válaszolj! Mellesleg valószínűleg Simicska találta ki most ezt a feltételt. Hiszen bevallottan ő volt a fidesz agytrösztje. Most törleszt orbánnak. Nélküle orbán most középszerű tyükperes ügyvéd lenne felcsúton.
helikopter
2016. október 20. 09:35
Berecskereki Konkrétumokat kértél Arogáns hasznáról a letelepedési kötvénynél. Megkaptad. Erre válaszolj és ne terelj! Ne KGBélázz mint orbán!
helikopter
2016. október 20. 09:33
Berecskereki eltűnt az érvek súlya alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!