Több mint kétszáz gengszterre csaptak le az amerikai hatóságok

2017. november 17. 08:23

Az MS-13 nevű, véres leszámolásairól ismert bűnszervezetre komoly csapást mért az FBI és a Bevándorlási és Vámhatóság. Trump a bűnbanda felszámolását sürgeti.

2017. november 17. 08:23

Az egyik legveszélyesebb nemzetközi bűnbanda több mint 200 tagját tartóztatták le csütörtökön az Egyesült Államok több államában. A Mara Salvatrucha, vagy közismertebb nevén az MS-13 bűnbanda az 1980-as években Los Angelesben alakult, közép-amerikai, elsősorban El Salvadorból származó bűnözők hozták létre. A bűnszervezet az 1990-es évekre már behálózta az Egyesült Államokat, Kanadát, Mexikót és Közép-Amerikát is, és becslések szerint mostanra akár 70 ezer tagja is lehet. 

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) csütörtök esti bejelentése szerint október 8-tól november 13-ig több amerikai városban tartottak razziát, amelynek során 214 ember tartóztattak le: 16 amerikai és 198 külföldi állampolgárt. A külföldiek közül mindössze öten tartózkodtak jogszerűen az Egyesült Államokban, több mint 60 bűnöző pedig kíséret nélküli kiskorúként érkezett az országba. 

Tom Homan, az ICE helyettes igazgatója újságíróknak kijelentette: „még nem fejeztük be a munkát, s addig nem is tekintjük befejezettnek, amíg teljesen fel nem számoljuk ezt a szervezetet”. Homan emlékeztetett arra is, hogy Donald Trump elnök elsődleges fontosságúnak nevezte az MS-13 felszámolását. Az ICE támogatja ezt a célkitűzést – tette hozzá Homan. Donald Trump júliusban látogatást tett egy New York-i rendőrképző főiskolán ahol beszédében külön kitért az MS-13 jelentette veszélyekre. „Felszámoljuk ezt a becstelen bűnözői kartellt” – fogalmazott. A mostani razzia néhány hónap leforgása alatt a második volt. 

Jeff Sessions igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az MS-13-nak 40 szövetségi államban mintegy 10 ezer tagja van, és ma az Egyesült Államokban ez az egyik legveszélyesebb bűnszövetkezet. 

Az MS-13 bűnlajtsromán kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem, rablások, zsarolások és gyilkosságok szerepelnek. Amerikai sajtójelentések szerint a bandatagok különösen kegyetlenek: nem agyonlövik az áldozataikat, hanem elvágják a torkukat és hagyják, hogy kínhalált haljanak. Rendkívül nagy számban vannak jelen Kalifornia nagyvárosaiban, a texasi Houstonban, Washington DC-ben, New Jersey államban és Bostonban. A tagok testét és gyakran arcát is bandatetoválások borítják.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2017. november 17. 14:53
"Több mint kétszáz gengszterre csaptak le az amerikai hatóságok" Végre!!! Nyilvánvalóan közöttük van a Rockefeller, a Rotschild, a Baruch, ... ja, a különféle, ilyen-olyan fém+ man nevű családok eltévedt tagjai... Nem lennék a fentiek helyében... Azér ez azamerika, na, mindig kivágja a rezet, sőt, meg tudja lepni az embert, pont akkor, mikor szarul a helyzet, nagyon. Ilyenkor mindig elszörnyűlködik a közvéleményük, nézmá', ennyi gengszter. Kihittevóna...
Z0L1
2017. november 17. 14:46
Van itt még letartóztatás,arról is kéne írni,842 magas rangú kazár gengszterrel szembeni lezárt vádemelés követte az Egyesült Államokban, amelyet Pentagon, CIA és más források is megerősítettek.https://twitter.com/damartin32/status/929601088570974208 aztán itt ez a kép,az alábbi linken, Hillary Clintonról és John "Daesh" McCain amerikai szenátorról, akik "őrizetben vannak és ortopédiai csizmát viselnek, hogy elrejtsék a GPS bokaláncot a jobb lábukon."https://www.reddit.com/r/conspiracy/comments/7b8qzp/hillary_and_mccain_are_both_wearing_walking_boots/ Tény, hogy a washingtoni politikusok, akik miután bekapcsolódtak a politikába, igen gazdagok lettek oly módon, ami a fizetéseikkel távolról sem igazolható. Ez azt jelenti, hogy a legtöbbjüket megvesztegették, és ezért kell a többségüknek börtönbe vonulni. Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségi vezetője szándékosan játszotta el a közelmúltban, hogy szenilis, hogy orvosi kifogást találjon a letartóztatás elkerülése érdekében, NSA források szerint. Ugyanezek az NSA források azt mondják, hogy a Las Vegasban október 1-én történt tömeges lövöldözés a G4S biztonsági cégnek dolgozó zsoldosok kísérlete volt, akiket idősebb George Bush bérelt fel, hogy eltereljék a figyelmet Donald Trump amerikai elnök és a szaúdi Mohamed Bin Sultan koronaherceg megölésének szándékáról. Trump és Mohamed Bin Sultan titokban találkozott a koronaherceg tulajdonában lévő Mandalay Bay Hotel egyik lakosztályában, hogy megvitassák a szeptember 11-i terrorcselekmények elkövetőinek tömeges letartóztatását. Trumpot és Bin Sultant is biztonságosan evakuálták, és a letartóztatások oly módon kezdődtek meg, amit a vállalati propaganda média már nem tagadhat le, erősítette meg több forrás. A letartóztatások idején Trump titkos találkozón vett részt Vietnamban Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Egy CIA-forrás, aki szem- és fültanúja volt a megbeszéléseknek, a következőket mondta: "Sokkal több dolog történt, mint a 'nem publikus találkozók és a rövid kézfogások', amelyeket a média bemutatott. A három világvezető (Trump, Putyin és Hszi Csin-ping) nem hivatalosan találkozott. Jokowi (Indonézia) elnök is ott volt (a Sukarno M1 aranyállomány képviselőjeként). Trump tájékoztatást kapott arról, hogy a jövő hónapban Putyin és/vagy az orosz központi bank hivatalosan bejelenti az új aranyalapú devizát. Ezt Oroszország, Kína és India támogatja az aranykészleteivel együtt. Indonézia a fedezeti számlák aranyát fogja használni az új valuta támogatására. Ez a lépés nagy nyomást gyakorol az amerikai dollárra és a globális Rothschild bankrendszerre. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy eljött az ideje Észak-Korea helyzetének fokozatos rendezésére." Még nem tisztázott, mennyire lesz sikeres az orosz lépés, de kétségtelen, hogy szükség van egy alternatívára a jelenlegi amerikai olajdollár rendszerrel szemben. Az amerikai egyesült államokbeli kormányzat a Washingtoni D.C. különleges körzetben (amely nem része az Egyesült Államoknak) egyértelműen csődbe ment. Ez látható abból a tényből is, hogy az amerikai államadósság szeptember 30-a óta 640 milliárd dollárral nőtt. Ezenkívül az Egyesült Államok 539 milliárd dolláros kereskedelmi hiányt és egy sátáni 666 milliárd dolláros államháztartási hiányt könyvelt el a szeptember 30-val zárult pénzügyi évben. Valószínűleg nem véletlen, hogy az Egyesült Államok vállalati kormánya azt mondja, hogy 800 milliárd dollárt fog kapni a letartóztatott szaúdi hercegtől és 250 milliárd dollárt a Kínába irányuló új eladások után. Ez 1,05 billió dollárt eredményezne, ami majdnem elég lenne ahhoz, hogy a 2017-es pénzügyi évben felhalmozott újabb 1,205 billió dolláros adósságot kifizesse. A többiről feltehetőleg azt remélik, hogy kicsikarhatják olyan államoktól, min Japán, Dél-Korea és Katar (innen a nagy fegyvereladásokkal kapcsolatos bejelentések). Ezeket a számokat azonban szinte biztosan valamiféle vágyálomra alapozták. Mindenesetre a szaúdi tisztogatás most elérte az Egyesült Államok egykori szaúd-arábiai nagykövetét és a Bush család közeli szövetségesét, Bandar Bin Sultant. Bandar és Mohamed Bin Sultan koronaherceg "koronatanúi lehetnek annak, amit Izrael tett szeptember 11-én," - mondják Pentagon források. Természetesen az Izraelbe vezető ösvény ezután a svájci Zug-i komplexumban rejtőzködő Rothschildokhoz fog elvezetni. Most az amerikai egyesült államokbeli műveleteik le vannak állítva. Ezen a fronton az NSA források azt állítják, hogy a magas rangú Clinton/Bush ügynök (és a sátánimádó gyermekkínzó) John Podesta-t megakadályozták abban, hogy elmeneküljön az Egyesült Államokból amerikai harci repülőgépekkel és letartóztatták. A Bush/Clinton összeesküvés összeomlása most már nyilvánosan is látható a vállalati médiában is olyan hírek formájában, miszerint Podesta cégeit leállították. Ezenkívül Trump a múlt héten újabb 13233 aktát hozott nyilvánosságra a Kennedy gyilkosságról. https://www.archives.gov/research/jfk/2017-release Pentagon források szerint az Egyesült Államok vészjelző műsorszóró rendszerének (EBS) tesztelése megtörtént, hogy az állampolgárok tájékoztatást kaphassanak még akkor is, ha a kazárok által ellenőrzött Google és a vállalati média továbbra is hazudnak nekik. Remélhetőleg a letartóztatandó személyek listája magában foglalja a Google, a Facebook stb. felső vezetését, hogy az internet újra valódi információforrássá válhasson. Végső megjegyzésként, valami baljóslatú dolog van kibontakozóban Kínában. A múlt héten a kínai kormány bejelentette, hogy a külföldiek számára lehetővé teszik, hogy többségi (51%) tulajdonjogot szerezzenek a kínai pénzügyi vállalatokban. https://www.reuters.com/article/us-china-investment/china-widens-foreign-access-to-its-giant-financial-sector-idUSKBN1DA12Q
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!