Az RMDSZ támogatja, hogy az egyház Strasbourgban keresse az igazát

2018. november 22. 19:03

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatja az Erdélyi Református Egyházkerületet, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon a Székely Mikó Kollégium elutasított restitúciója ügyében.

2018. november 22. 19:03

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja az Erdélyi Református Egyházkerületet (EREK) abban az elhatározásában, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon a Székely Mikó Kollégium elutasított restitúciója ügyében. 

Az RMDSZ közleménye Kelemen Hunort, a szövetség elnökét idézi, aki szerint a Mikó-ügyben hozott csütörtöki döntés sérti a jogállamiságot, valamint Románia saját törvényeiben és nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. 

Az RMDSZ elnöke leszögezte: a visszaállamosítás elfogadhatatlan, akár egyházi, akár közösségi vagy magántulajdonról van szó.

Új jogi utakat és politikai megoldásokat keresünk azért, hogy megvédjük a már visszakapott ingatlanokat, és hogy a román állam folytassa azoknak a javaknak a visszaszolgáltatását, amelyeket a kommunista rezsim elrabolt" - nyomatékosított Kelemen Hunor. 

A román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben utasította el csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!