Bíróság elé áll a volt főügyész, Gyurcsányék szakértője

2021. február 03. 08:15

Pénzbüntetést kaphat Ihász Sándor, ha beismerő vallomást tesz, írja a Magyar Nemzet.

2021. február 03. 08:15

Ma áll bíróság elé a volt fővárosi, majd fővárosi fellebbviteli főügyész, perelőkészítő ülést tartanak. Ihász Sándor ellen az a vád, hogy nem továbbította – a Fenyő-gyilkosság egyik felbujtójaként megvádolt – Gyárfás Tamástól átvett hangfelvétel-leiratokat a hatóságoknak, holott tudnia kellett, hogy azok a gyilkosság újraindult nyomozásában bizonyítékként kerülhetnek szóba, írja a Magyar Nemzet. Ihász úgy lett a Gyurcsány-párt igazságügyi szakértője, hogy már vádlott volt.

Az akkor még fellebbviteli főügyészként dolgozó Ihász irodájában 2017 novemberében tartottak házkutatást nyomozóügyész kollégái. Ihász vezetői megbízatását még aznap visszavonták, és a Pest megyei főügyészségre rendelték ki, ezt a posztot azonban nem vállalta, és lemondott. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelen­tésére indított büntetőeljárásban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2018. április 20-án gyanúsítottként hallgatta ki, de nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és szabad lábon védekezett. Két évvel később, 2020. március 23-án a KNYF hivatali visszaélés miatt nyújtott be ­vádiratot Ihász ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. február 03. 12:35
A 2. fokú szeviép ítéletet "megalkotó" bírák mennyit kaptak?
dick52
2021. február 03. 11:37
Holló a hollónak...?!
Falfirka
2021. február 03. 11:04
nagy összegben fogadnék, hogy semmi baja sem lesz.
rókabácsi
2021. február 03. 10:34
hátakkor most az ügyészség függetlensége mitosza a dk-ba szorul! eddig úgy tudtam a fidesz tartja kézben? most a fletóék elhódították? milyen érdekes részletek kerülnek napvilágra! ébresztő degenerált kretének!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!