Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az erődítménnyé vált Európába – írta kedden a román G4Media hírportál a spanyol El Confidencial című lapnak a „román útvonalról” írt cikkét ismertetve.
A spanyol lap bukaresti tudósítója a román határrendészet és az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) adataira és magyarázatára alapozza megállapítását. Az idei év első felében megháromszorozódott (8758-ra emelkedett) a román határokon elfogott határsértők száma 2020 első feléhez képest. A Frontex szerint az első félévben 3200 afgán határsértőt fogtak el az európai uniós határokon, 41 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében.
A lap megkeresésére adott válaszában a román határrendészet egyrészt a járványügyi előírások lazulásának tulajdonítja a migránsok számának emelkedését, egy másik lehetséges magyarázatként pedig a Nyugat-Balkánon keresztül haladó migráció útvonalának megváltozását említi.
– magyarázta az El Confidencial. Az idei első negyedévben két és félszeresére emelkedett a román bevándorlási hivatalhoz benyújtott menedékkérelmek száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A lap összehasonlításképpen megjegyzi: csak Bulgáriában volt a romániainál jelentősebb (több mint 350 százalékos) növekedés a menedékkérelmek tekintetében. Horvátországban alig 13 százalékkal nőtt, Magyarországon pedig 85 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma az Európai Unió adatai szerint.
Ausztriába, Németországba vagy Franciaországba próbálnak eljutni, ahol őket támogató közösségek élnek és a menekülteket a romániainál sokkal vonzóbb állami juttatásokkal segítik. A Románia által nyilvántartásba vett menedékkérők ezért rendre megszöknek a befogadó központokból, a szerb-román-magyar hármashatár térégében – elsősorban Temesvár elhagyott épületeiben – gyűlnek össze, és várják az alkalmat, hogy teherautók rakterében elbújva megpróbáljanak illegálisan átjutni a román-magyar határon.
A román kamionsofőrök ezért már inkább nem állnak meg a nyugati határ közelében lévő parkolókban, elkerülendő, hogy a migránsok feltörjék a vámzárat. Többnyire bolgár és török gépkocsivezetőkkel történik ilyesmi, mivel be kell tartaniuk a törvény által előírt kötelező pihenőidőt – írta az El Confidential az egyik román kamionsofőrt.
– emelete ki alcímében a spanyol lap cikkét ismertető román hírportál. Legutóbb július 29-én buktattak le Romániában egy nemzetközi bűnszövetkezetet, amely közel ötszáz illegális bevándorlót csempészett a Törökország-Görögország-Szerbia (Bulgária)-Románia-Magyarország-Ausztria útvonalon Németországba – emlékeztet a G4Media.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/STRINGER