Már öt amerikai tagállamban van jelen az omikron változat

2021. december 03. 20:54

Az Egyesült Államoknak már öt tagállamában van jelen a koronavírus új, omikron néven ismert változata, köztük Kaliforniában és New York államban – derül ki a helyi egészségügyi hatóságok közléséből.

2021. december 03. 20:54
null

Az első esetet az Egyesült Államok legnagyobb lakosságú szövetségi tagállamában, a 40 milliós Kaliforniában azonosították e hét közepén, majd legalább öt új fertőzöttet találtak New York egyik külvárosában. Egy már beoltott minnesotai férfi, aki november legvégén egy manhattani anime-találkozón vett részt, szintén az omikron variánstól fertőződött meg, míg egy coloradói nő és egy két védőoltással rendelkező kaliforniai lakos, akik nemrég a dél-afrikai térségben jártak, szintén a vírus új változatát kapták el. Egy hawaii lakost pedig úgy fertőzött meg az új variáns, hogy az elmúlt időszakban nem utazott sehova.    

Nem tudni mi a helyzet az Omikronnal

Egyelőre nem ismert pontosan, hogy a SARS-CoV-2 vírus omikron változata valóban fertőzőbb-e, mint a korábbi variánsok, ahogyan számos egészségügyi szakember gyanítja, mint ahogyan az sem, hogy hatékonyak-e a jelenleg használt védőoltások ellene, illetve valóban gyengébb-e az általa okozott megbetegedés, mint ahogy az az újabb és újabb vírusmutánsoknál általában jellemző.    

Ugyanakkor az új változat gyors amerikai megjelenése, különösen olyan fertőzöttek esetében, akik mostanában el sem hagyták lakóhelyüket, azt jelentheti, hogy

az omikron változat már azelőtt elterjedt az Egyesült Államok egyes részein is,

hogy a dél-afrikai orvosok bejelentették tudományosan megerősített felfedezését.    

Többet kell fizetni az oltatlanoknak

Csütörtökön Nevada államban – a tagállamok közül elsőként – elfogadtak azt a kormányzati tervet, amely alapján a védőoltással nem rendelkező állami alkalmazottak egészségbiztosítási díja havi 55 dollárral (18 ezer forinttal) növekedne. A nevadai állami alkalmazottak és felnőtt családtagjaik többletdíját a terv szerint 2022 júliusától vezetik be.    

Az amerikai szövetségi kormány egyelőre csak a maszkviselés kötelezettségét tervezi meghosszabbítani 2022 március közepéig

a repülőgépeken, vonatokon és autóbuszokon utazók, valamint a repülőtereken és vasútállomásokon tartózkodók esetén. Az erre vonatkozó jelenlegi szövetségi előírás január közepéig van érvényben.

(MTI)

Fotó: Magali Cohen / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2021. december 04. 07:10
És?
mokány
2021. december 04. 06:44
2022 ben is a levélszavazás fog dönteni
pandalala
2021. december 04. 01:36
" Aggasztó felfedezés az omikron szupervariánsról: nincsenek biztonságban az átesettek 2021. december 03. 08:40 Az újrafertőződés kockázata háromszor magasabb az omikron szupervariáns esetében, mint a korábbi variánsok esetében – állapította meg egy dél-afrikai tanulmány, mely a világjárvány eleje óta vizsgálta a helyi fertőzéseket és újrafertőzéseket. A Bloomberg beszámolója szerint a tanulmány szerzői, juliet Pulliam, a Dél-Afrikai Járványügyi Modellezési és Elemzési Központ munkatársa és Harry Moultrie, a dél-afrikai járványügyi hatóság alkalmazottja arra a következtetésre jutottak, az eredményeik bizonyítékot jelentenek a feltételezésre, hogy az omikron képes az áteséssel szerzett védelmen a korábbi variánsoknál hatékonyabban áttörni. A tanulmányt a Dél-Afrikában azonosított 2,8 millió fertőzött adatait felhasználva készítették el, közülük 35 670-em voltak, akik újrafertőződtek. ...." https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211203/aggaszto-felfedezes-az-omikron-szupervariansrol-nincsenek-biztonsagban-az-atesettek-514264
C.Dömötör
2021. december 04. 00:33
Philippe Muray 1998-ban írt egy esszét (A jók birodalma), ahol meglepően látnokian fogalmazott: ,,Tíz évvel ezelőtt a vámpírokat csak a pénzünk érdekelte. Azóta a srófot szorosabbra húzták. Most lenyelnek minket szőröstől-bőröstől, hozzá az egész jövőnket, a mi szellemi, és testi egészségünket." ,,Amióta az elv megáldva lett, hogy a cselekedeteink nem csak nekünk, hanem szintén, sőt főleg másokra van következménye, nem ismer a higiéniai és morális felügyelet megállást, nem ismer a szellemi hatalma a ,,tudósoknak" semmiféle határokat."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!