Kimenekült Oroszországból a Putyint gyilkosnak nevező újságírónő

2022. október 17. 18:33

Az ügyvédje közlése szerint jelenleg egy európai állam védelme alatt áll.

2022. október 17. 18:33
null

Marina Ovszjannyikova az ukrajnai orosz hadművelet elleni televíziós tiltakozó akciója nyomán vált ismertté. Ügyvédje szerint egy európai állam védelme alatt áll, aki nem árulta el, pontosan hova menekült az újságíró.

A 44 éves nőt augusztusban két hónapra háziőrizetbe helyezték, miután az orosz fegyveres erőkkel kapcsolatos fake news terjesztésével vádolták meg, és az erre vonatkozó új jogszabály értelmében a bíróság akár tíz év börtönnel is sújthatja. Az ügy egy júliusi tiltakozó akcióval kapcsolatos, amikor Ovszjannyikova a Kremllel szemben a folyóparton egy plakátot tartott a magasba, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnököt gyilkosnak, az orosz katonákat pedig fasisztának nevezte.

Az újságírónő még márciusban azzal vonta magára a nemzetközi figyelmet, hogy a Pervij Kanal orosz csatornánál az esti híradó élő adásában a műsorvezető háta mögött feltartott egy, a háború megállítását követelő plakátot, amelynek szövege arra is felszólította a nézőket, hogy ne higgyenek a propagandának és a hazugságoknak.

A televíziós incidens után Ovszjannyikovát előállították, de akkor még csak pénzbírsággal sújtották. A tévétől való távozása után külföldre távozott, és a Die Welt című német lapnál kapott állást oroszországi és ukrajnai ügyek tudósítójaként. Júliusban azonban hazatért Moszkvába, hogy küzdjön két kiskorú gyermekéért, akiket a volt férje el akar venni tőle.

(MTI)

Nyitókép: Natalia Kolesnikova/AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smafu
2022. október 19. 12:58
Blokkolnám.
Hyazinth
2022. október 18. 15:32
Trockijt Mexikóban érte utol a végzet, szóval azért ne nyugodjon meg túlságosan...
Lajoss
2022. október 18. 15:17
Hajrá! :)
Ati Papa
2022. október 18. 14:00
Ki van zárva, hogy csak úgy észrevétlenül lelépett az oroszoktól. Még Szovjetúnió idején dolgoztam egy Osztrák cég fővállalkozásában épülő projecten. A vonaton indulás előtt elvették az útlevelemet és csak Kijevben kaptam vissza az átszálláskor. A másik vonaton szintén le kellett adni a kalauznak a célállomásig. Egyszer elmentünk buszkirándulásra, minden ellenőrző ponton le kellett jelentkeznie a velünk jövő kisérőnek nem is egyszer. Szerintem erről a nőről azt is tudták hányat szellentett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!