„Magyarország ellenáll a liberalizmus bomlasztásának” – Harvardi professzor a Mandinernek

2022. december 06. 15:16

„A liberalizmus a folyamatos omlasztás és instabilitás doktrínáit hirdeti” – vallja Adrian Vermeule, a Harvard professzora, aki csodálja Magyarországot, mert szerinte ellenáll ezeknek a tendenciáknak. Interjúnk.

2022. december 06. 15:16
null
Dobozi Gergely
Adrian Vermeule, a Harvard Egyetem alkotmányjogász professzora. Kutatási területe a közigazgatási jog, a közigazgatási állam, az intézmények kialakítása és az alkotmányelmélet. Kilenc könyv szerzője vagy társszerzője, legutóbb a Law's Abnegation: From Law’s Empire to the Administrative State  (2016), A kockázat alkotmánya (2014) és Az alkotmány rendszere (2012) könyveket jelentette meg. 2012-ben beválasztották az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjai közé. Vermeule a Common Good konferencia keretében tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen november 30-án.

A liberális demokrácia és a jogállamiság eszméi körüli viták Európa legmegosztóbb témái közé tartoznak manapság. Egyesek szerint különösen az utóbbi fogalom értelmezési kerete túl tág és homályos ahhoz, hogy az esetleges anomáliákhoz szankciók fűződjenek. Viták folynak továbbá a jogállami működés összhangba hozhatóságával kapcsolatban is. Ön szerint megalapozottak ezek a viták?

Úgy gondolom, hogy a liberalizmusnak politikai mozgalomként az a célja, hogy gyarmatosítsa, kisajátítsa a többi eszmét, ezt követően pedig magába olvassza azokat. Az eszme egyenlőségjelent von tehát a jogállamiság és a liberalizmus, valamint a demokrácia és a liberalizmus között. Megköveteli a társadalomtól, hogy tényként fogadja el azt, a jogállam és a demokrácia csak akkor hiteles, ha liberális karaktert ölt. Csakhogy ez hamis állítás.

Ahogy a jogállamiság, úgy a demokrácia eszméje is jóval a liberalizmus megszületését megelőzően alakult ki.

Éppen ezért teljes mértékben lehetséges a jogállamiságot és a demokráciát a liberalizmustól mentesen értelmezni. Ennek megfelelően én is elutasítom az e fogalmak közötti egyenlőségtételt, és azt állítom, hogy a jogállamiság fogalmát övező homály azon nyomban eloszlik, mihelyst felfogjuk, hogy egy jogállam nem szükségképpen liberális. Amint felismerjük, hogy a jogállam a természetjog objektív normativitásán és a kereszténység által befolyásolt nyugati jogi hagyományokon (például a római jogtudományon) alapul, beláthatjuk, hogy a jogállamiság fogalma a liberalizmus nélkül is tartalommal bír.

Ezek szerint úgy véli, hogy nem a liberális demokrácia a jogállamiság egyetlen lehetséges kimenetele?

Pontosan. Főleg, ami a liberális részt illeti. A jogállamiság számos eltérő rezsimtípussal összhangban áll, gondoljunk akár a parlamentáris, vagy a prezidenciális berendezkedésre. Ezek többé-kevésbé hordoznak demokratikus, képviseleti és egyéb tulajdonságokat. A jogállamiság eszméje azt követeli meg az államtól, hogy a közjónak alárendelten működjön. Ennek kapcsán II. János Pál pápa szavai jutnak eszembe, aki úgy vélekedett, hogy az a demokrácia, amelyik nem a közjónak alárendelten működik, valójában zsarnokság. A jogállamiság eszméje klasszikus jogi értelemben tehát nem támaszt más követelményt – a liberalizmus saját csalfaságára mutat rá, amikor a jogállamiság eszméjének kisajátítására törekszik.

Ön szerint mi a liberalizmus alternatívája az államszervezés területén?

Csak a második világháborút követő Európában

számos kereszténydemokrata alkotmányos berendezkedést találni.

Ezek nem tekinthetők liberálisnak abban a tekintetben, hogy nem az a folyamatos törekvés mozgatja őket, hogy megfosszák az emberi személyiséget a kötöttségeitől. Ezek az alkotmányos berendezkedések összhangban állnak a természetjoggal, és azokkal a természetes alapvetésekkel, amelyeket például a család, a házasság és a hagyományos erkölcs jelentenek. Ettől függetlenül ezek abból a kiindulópontból képviselik hitelesen a törvényességet és a demokratikus értékrendet, hogy a népakarat a kormányzati politikaalkotás kiindulópontja.

Fotó: Adrian Vermeule
Fotó: Adrian Vermeule

Ön elméletet dolgozott ki a közjón alapuló konzervativizmusra. Kifejtené ezt bővebben?

Ez az elmélet kísérlet a nyugati jogi hagyományok örökségének feltámasztására a jogtudomány területén. Az a kiindulópontom, hogy morálisan semleges közpolitika nem létezik.

Ehelyett mindenfajta közpolitika a „jó társadalom” elképzelésén és az emberi személyiség antropológiáján alapul. Ez igaz a liberalizmusra is, annak ellenére, hogy maga az eszme azt hirdeti, hogy független a „jó társadalom” víziójától. Nem az. A liberális jogfelfogás ugyanis olyan mechanizmusokra épít, amelyek az egyén autonómiájából indulnak ki azzal az ígérettel, hogy az egyén megfosztható minden, általa nem vállalt kötelezettségektől. Azt kell tehát felismerni, hogy akkor lehetséges a társadalom alapjait újraalkotni és az emberiség felvirágzását elősegíteni, ha újraalkotjuk és újrarendezzük azokat a hagyományos alapelveket, amelyeken a nyugati jogtudomány nyugszik – nyilvánvalóan az új körülmények figyelembevétele mellett.

Az Európai Unióban a jogállamiság liberális felfogásának érvényesüléséhez fűznek jogkövetkezményeket, szankciók ennek kapcsán pedig legalább két országot, Magyarországot és Lengyelországot sújtanak. Ön hogyan oldaná fel ezt a helyzetet?

Nem vagyok az uniós politika szakértője, de valahányszor találkozom a jelenséggel, annak abszurditása mellett nem tudok elmenni. Ha jól emlékszem, Ursula von der Leyen röviddel az olasz választásokat megelőzően mondta azt, hogy Meloni megválasztása veszélyezteti a demokráciát, ami nyilvánvaló paradoxon.

Miért volna antidemokratikus, ha Melonit az olasz emberek megválasztják?

Természetesen Von der Leyen arra célzott, hogy antiliberális fejlemény volna. Ahogy látom, Brüsszel ugyanezt a játékot játssza Magyarországgal is a jogállamiság kapcsán.

Idézet következik öntől. A bírói jogértelmezés kapcsán a következőképpen fogalmazott: „Következtetésem szerint a bizonytalanság közepette ítélkező bírónak mindenekelőtt arra kell törekednie, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkentse az elhibázott döntések és a döntéshozatal [társadalmi] költségeit, továbbá arra, hogy döntéseit a lehető legkiszámíthatóbban hozza.” Egyesek úgy vélekednek, hogy az Európai Bíróság egyfajta politikai ösvényre lépett, amely az „egyre szorosabb Unió” irányába tart. Az európai projekt föderalista végpontjának irányába. Ebben az értelmezésben a bírói döntések mérföldkövek, s mivel ezen az ösvényen még nyilvánvalóan nem haladt senki sem, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát gyakran éri az a kritika, hogy kiszámíthatatlan. Holott a jogbiztonság a jogállamiság egyik pillére. Hogyan vélekedik erről?

A jog klasszikus felfogásában visszatérő téma, hogy a jognak időtállónak kell lennie, és őrködnie kell a hagyományos elvárások felett az életviszonyok rendezésével és a társadalmi folyamatok koordinálásával kapcsolatban.

A liberalizmus ezzel szemben a folyamatos omlasztás és instabilitás doktrínáit hirdeti.

Arra törekszik, hogy időről időre újabb és újabb frontokat találjon, amelyeken áttörve a hagyományos társadalom és erkölcsrend fellazítható. Ez csakis az emberi személyiség folyamatos felszabadításán keresztül lehetséges – ez a törekvés tükröződik a liberális ítélkezésből is. Utóbbi is új frontok felfedezésében érdekelt, e törekvés pedig újabb és újabb jogok felfedezéséhez vezet, például a házasság területén. Ez az instabilitás forrása, és úgy vélem, hogy mindez a klasszikus nyugati jogfelfogással ellentétes.

Ön egyszer a liberalizmust számos tekintetben egy vállalathoz hasonlította.

Igen. Először is különbséget kell tennünk aközött, amit a professzorok az egyetemeken a liberalizmus hivatalos filozófiájáról oktatnak, és aközött, ahogyan a liberalizmus egy alkotmányos berendezkedésben fejt ki hatást. Utóbbi vonatkozásban a liberalizmus megítélésem szerint egy dinamikusan működő, alapvetően hittudományi alapokon nyugvó vállalatként működik – ennek lehetünk szemtanúi. A múlton, a sötétségen és az elnyomáson való felülkerekedés folyamatos ünneplésére irányuló törekvést láthatjuk, amely mindemellett az emberi személyiség örökös felszabadítását is célként tűzte ki. Ez a vállalat mélységesen bomlasztó és kaotikus, ez a szerepvállalás alakíthatja ki azt az érzést az emberben, hogy a liberalizmus megkerülhetetlen és dinamikus.

Csakhogy a liberalizmus valójában korántsem megkerülhetetlen.

Az ellenállás lehetséges, és az egyike azon okoknak, hogy miért is csodálom Magyarországot az az, ahogyan az ország tudtommal ellenáll ezeknek a tendenciáknak.

Ön szerint a liberalizmus utolsó stádiuma a progresszivizmus. Ha ez valóban egy folyamat és épp az utolsó stádiumát láthatjuk ennek, mi következhet Ön szerint? Mik a jelei annak, hogy a liberalizmus a végóráit éli?

Igazából nehéz pontosan látni azt, hogy hol is járunk ebben a folyamatban. A liberalizmus ereje ugyanakkor a gyengesége is valójában. A liberalizmusnak az általam bemutatott bomlasztó karaktere ellenállást gerjeszt a társadalmon belül. Egyre több ember vélekedik úgy, hogy létezik az emberi antropológiának egy olyan természetes magja, amelyet a hagyományos nyugati jogintézmények is visszatükröznek.

A liberalizmus tendenciái pedig ellenreakciókat szülnek az emberek részéről.

Egyre több olyan mozgalmat találni Lengyelországban, Olaszországban, Magyarországon és más helyeken, amelyek arra törekednek, hogy mérsékeljék a liberalizmus hatásait a nyilvánosságban. Ez azt jelenti, hogy a liberalizmus dinamizmusa képes ellenerőket is generálni.

A liberális világnézet szerint az egyház és az állam közötti szoros kapcsolat tabunak számít. Ön szerint mi lenne az ideális társadalmi berendezkedés ebben a vonatkozásban?

Ha a kérdést amerikai kontextusban vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a bíróságok mindig is arra törekedtek, hogy az egyház és az állam szétválasztásának elvét kényszerítsék ki. Ezzel ténylegesen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy minden vallási nézetet, illetve valamennyi erkölcsi alapvetést szigorúan a nyilvánosságból kell levezetni. Ennek megfelelően az életviszonyokat a beleegyezés – az akarat – és a „ne árts” követelményének megfelelően kell rendezni. Utóbbi azt jelenti, hogy az ember szabad akaratából fakadóan bármit megtehet, amennyiben cselekedete más kárára nem válik. Ezt a megközelítést sokan semlegesnek tekintik, én azonban úgy látom, hogy mindez illúzió.

Hogy érti ezt?

Én katolikus vagyok. A katolikus egyház egyik alapvetése, hogy felismeri: a világi hatalom legitim módon önálló és független. Nincs szó tehát arról, hogy az egyház magához ragadná a hatalmat, vagy hogy kontrollra törekedne. Éppen ezért

nem látok semmi rosszat abban, hogy vallásból eredeztetett és erkölcsi alapokon nyugvó érvek jelenjenek meg a közbeszédben,

s hogy ezek a közpolitika-alkotás alapjává váljanak.

A magyar Alaptörvény egyes passzusai közvetlenül utalnak Istenre, az egyházra és Szent Istvánra. Ezt a magyar liberális nyilvánosság rendszerint kritikával illeti. A kritikák alapvetően arról szólnak, hogy az efféle erkölcsi hivatkozást ki kellene hagyni az ország alaptörvényéből, helyette pedig semleges megközelítést javasolnak. Jogtudósként mit gondol erről?

Úgy gondolom, hogy az Alaptörvény szövegezői csodálatos megoldással éltek, és szörnyű hiba lenne megváltoztatni ezt. A második világháború óta az Egyesült Államokban azzal szembesülünk, hogyha megfosztjuk a nyilvánosságot a vallási és erkölcsi érvrendszertől, elveszítjük azokat az alapokat, amelyeken a közügyüket egyébként rendezni kellene. Ezek nélkül az ártalom kapcsán versengő elképzelésekről vitázó emberek között találjuk magunkat, és esélytelennek tűnik e viták helyes megítélése. Vagyis eredményül egy olyan szörnyen polarizált közösséget kapunk, mint amilyen napjainkban az Egyesült Államok társadalma is.

 

Borítókép: Az Országház főlépcsője, előtérben az alaptörvény 2014. május 26-án. MTI Fotó: Beliczay László

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2022. december 06. 22:13
„Magyarország ellenáll a liberalizmus bomlasztásának” Helyette van illiberális rohadás.
brekker
2022. december 06. 19:00
A tudatosan rosszindulatú hazudozás tényállása megáll, az elkövetői vallották be büszkén.
brekker
2022. december 06. 18:58
Ha nem sikerül nemzetközi bíróságon, akkor is észben kell tartani, és a hazaárulókat hazai bíróságon megbüntetni.
brekker
2022. december 06. 18:56
Ki fizeti vissza nekünk a magas kamatokat és a forintromlást? Ami a tudatosan rosszindulatú hazudozás miatt volt? Nem kéne elengedni ezt a kérdést. Nemzetközi bíróságra kell vinni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!