Paul Lendvai: Ha korrupcióról van szó az unióban, Orbán az első számú címzett

2023. február 08. 10:13

A magyar származású osztrák újságíró a Transparency jelentését kommentálta.

2023. február 08. 10:13
null

Paul Lendvai a Der Standardon megjelent legfrissebb publicisztikájában azt írta, hogy egy jelképes jelentőségű, az Európai Unión fontos kérdésben került az első helyre Orbán Viktor. Mint arról beszámoltunk, január végén jelent meg a Transparency International nevű civil szervezet 2022-es korrupciós indexe. Az egyik fő megállapítás az, hogy globálisan aggasztóan alacsony szintre esett vissza a közbizalom.

Az EU országai között Magyarország volt az utolsó, helyet cserélve Bulgáriával. 

Lendvai azzal folytatta, hogy a Soros György érdekeltségébe tartozó civil szervezet 180-as listáján „az illiberális rendszer” 2010-es hatalomra kerülése óta a 46-ikról a 77. helyre csúszott vissza.

– folytatta Lendvai, majd azt írta, hogy még Románia és Bulgária sem tud versenyezni hazánkkal.

Paul Lendvai ezután párhuzamot vont Orbán Viktor és Ilham Alijev azeri elnök között, akit a múlt héten fogadott Orbán Viktor Budapesten. 

– fogalmazott Lendvai. 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ati Papa
2023. február 08. 21:42
Nem tudom, hogy a mandinernél kap-e valamilyen fajta elismerést a minél több felbőszült kommentelő- eddig 185 - hergeléséért a szerkesztő. Valószínűleg igen, mert másképp nem került volna elő ez a vén kriptaszökevény. Én azt hittem, hogy már régen a pokolban ül az üstben, de úgy látszik a pokolban is gázhiány van és megúszta a főzést.
hegel
2023. február 08. 17:50
Unio?? korruptabb nem kell söt 2 beszéd egyszerre! Egymásnak ellentmondó.
KBA98
2023. február 08. 17:10
Dögölj meg vén, hazaáruló szaros!
Mennyei Hang
2023. február 08. 16:03
Ki ez az ember? Hogy meri a tolvajt korruptnak nevezni? Figyelj már köpcös! Hol van az egyéni számla a magánnyugdíj pénztár ellopása után? Ja hogy akkor is hazudtál? Minek adtad el a szerbeknek aprópénzért az 500 millió köbméter gázt? Ja hogy rendszerszintű korrupcióval vásárolhass az oroszoktól 3x-os áron! És megmondanád miért nem csökken a lakossági gázár amikor a tőzsdén mélyponton van? Ja hogy drágán vetted Putyinkától? Erről kellene beszélned pénteken meg arról hogy 22 milliárd forintot adsz médiafigyelésre, de a magyart már nincs aki tanítsa... Ja, hogy a tanárokat ignorálod csakúgy mint az orvosokat.... Rossz érzés lehet szembesülni 60 évesen azzal, hogy ebben az országban még vannak tehetséges emberek akik teszik a dolgukat nem úgy mint Te. És akik számára a tudás a szakmaiság, nem valami bolsevista trükk, ahogyan te állítottad. Oszt jó napot
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!