Spanyol választások: hatalmas győzelmet arattak a konzervatívok

2023. május 29. 07:04

Egy liberális középpárt lényegben eltűnt a politikai térképről.

2023. május 29. 07:04
null

Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a szavazatok hétfő hajnali, 99 százalékot meghaladó feldolgozottsága alapján. A Néppártra a választásra jogosultak több mint 31,5 százaléka, 7 millió szavazó voksolt, az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) a szavazók 28,1 százaléka, 6,2 millió ember támogatta. A helyhatósági választásokon Spanyolország 17 tartománya közül 12-ben döntöttek most a régió vezetéséről és autonóm parlamentjének összetételéről a választók, emellett több mint nyolcezer település önkormányzatának képviseletéről is szavaztak.    

A 63,9 százalékos választási részvétel 1,3 százalékkal maradt el a négy évvel ezelőtti eredménytől.

A PSOE vereséget szenvedett a tartományok többségében,

köztük olyan régióban is, amelyeket eddig irányított, ilyen például Valencia, Kantábria vagy Aragónia. A városok esetében a konzervatívok két ciklus után újból nyerni tudtak például Valenciában, amely korábban több mint húsz évig a párt fontos bázisa volt. Ráadásul győzedelmeskedtek az andalúziai Sevillában, amelyet 1999 óta folyamatosan a PSOE vezetett.    

A madridi autonóm tartományban és a fővárosban megtartotta az irányítást a PP, mindkét választást abszolút többséggel nyerte, így önálló kormányzásra készülhet. Nem mondható el ugyanez a tartományok és városok többségéről, ahol nagyon szűk különbséggel végeztek az élen a konzervatívok, így a többség megszerzéséhez más párttal, pártokkal kell együttműködést kötniük.    

A politika palettán a PP-től jobbra elhelyezkedő Vox pártot nevesíti a spanyol sajtó lehetséges szövetségesként,

ahogy arra már a most lezárult ciklusban is volt példa. A pártok a választást megelőzően nem kötöttek együttműködési megállapodást. A szavazás legnagyobb vesztese az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, amely 1,3 százalékos támogatottságával lényegben eltűnt a politikai térképről.

A helyhatósági választásokat az év végén esedékes parlamenti választások főpróbájának tartják

Spanyolországban.

(MTI)

Nyitóképen: spanyol szélbalos, antifa tüntetők (Julien Mattia / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2023. május 29. 11:16
"Egy liberális középpárt lényegben eltűnt a politikai térképről." Nem "lényegben", hanem "lényegében". Szíveskedjenek egy kicsit jobban ügyelni. Az ilyen hibák gyakori előfordulása lassan már "nyelvrontásnak" minősülhet.
Tidal_wave
2023. május 29. 10:51
Libsibűnözés: VÉGE!
fatman
2023. május 29. 10:35
A VOX hány százalékot szerzett? Én olyan 6-9 közt láttam, amivel a 3. legnagyobb...
istvanpeter
2023. május 29. 10:25
Talán már a spanyoloknak is dereng valami!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!