Újabb emberek álltak fel a Telexnél: távozik az egyik főszerkesztő-helyettes is

2023. május 19. 11:48

Az elmúlt pár hétben több alapító is felmondott. Haász János páros lábbal szállt bele a lapba, szerinte nem azért távozik, mint amit a lap állít.

2023. május 19. 11:48
null

A Kreatív információi szerint távozik a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő, a lap értesülését a Telex is megerősítette. A lap válaszában megjegyezte, a Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége,

A Kreatív megpróbálta megkeresni a két újságírót, egyelőre nem jártak sikerrel. A laptól már távozott pár hete Munk Veronika korábbi társ-főszerkesztő, aki a szlovák Dennik N-hez ment, valamint Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes, aki a 444-hez ment

Rovó Attila Facebook-oldalán közölte, alapító főszerkesztő-helyettesként mindig örömmel és büszkeséggel tekint majd vissza a lap kezdeti korszakára, az építkezésre, a közös munkára a tehetséges kollégáival. Rovó azt írta Facebook-oldalán, hogy a HVG-hez igazol. 

Távozom a Telextől. Alapító főszerkesztő-helyettesként mindig örömmel és büszkeséggel tekintek majd vissza a lap kezdeti korszakára, az építkezésre, a közös munkára a tehetséges kollégáimmal. Most itt az idő továbblépni. A Hvg.hu-nál csinálhatom majd azt, amit a legjobban szeretek ebben a szakmában: a kitalálástól a megjelenés pillanatáig segíteni fontos, érdekes és jó írások elkészültét, minden tudásomat hozzátenni a kreatív folyamatokhoz. Köszönöm a Telexnek az eddigieket, és sziasztok, köszönöm a Hvg.hu-nak a továbbiakat, és sziasztok! – írta Rovó.

Haász János szerkesztő saját oldalán megerősítette, hogy távozik a laptól, de szerinte korántsem azért, amit a Telex állít. 

„A Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége, és ezek a változások nem mindenkinek komfortosak.” Hát ez így ebben a formában, hogy a Markos-Nádast idézzem fel, rohadtul nem igaz. De az igen, hogy hamarosan sajnos véget kell érnie a húszéves Index-Telex történetnek az életemben. De nyugi: visszatérek! – reagált Haász. 

Nyitókép: Facebook

 

 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2023. május 19. 20:13
Az EU is keresi a megfelelő helyet, ahova kattintva meg lehet nézni, hogy mások mit is gondolnak. A cenzúra modern formája a megfelelő helyre igazítás. Az indexnél tudjuk, hogy hol van a megfelelő hely.
Igazszó
2023. május 19. 17:37
Zsidó belügy. Minden pofon jó helyre megy!
Száraz furmint
2023. május 19. 15:15
élesztő a budiban - pezseg a fos
szürkeSzarvas
2023. május 19. 13:48
A gonzó ujságirók körforgása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!