Barroso és Van Rompuy: A vérontásnak véget kell vetni

2014. augusztus 03. 17:21

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös közleményben követeli a gázai vérontás beszüntetését. Szerintük a jogos védelem mellett Izraelnek tisztában kell tartania az arányosság elvét is. Eközben már a németek szerint is fel kell újítani a gázai övezet határátkelőinek nemzetközi ellenőrzését.

2014. augusztus 03. 17:21

Közös közleményben követelte a gázai övezeti vérontás beszüntetését vasárnap José Manuel Barroso és Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság, valamint az Európai Tanács elnöke. „Gáza tűrhetetlen erőszaktól szenved immár több mint három hete. Elítéljük a szörnyűséget, hogy annyi embernek, köztük sok ártatlan nőnek és gyereknek kellett meghalnia. Sokan megsérültek, sokak megélhetése és tulajdona veszett oda. Ennek azonnal véget kell vetni” – tudatja közleményében Barroso és Van Rompuy, akik azt is elítélik, hogy Izraelre továbbra is rakétákat lőnek ki. Barroso és Van Rompuy szerint ez elfogadhatatlan kockázatot jelent az izraeli polgárok számára.

„Izraelnek jogában áll, hogy elismert határai között biztonságban élhessen. A jogos védelem tiszteletben kell tartsa az arányosság elvét. Mindannyian láttuk már ezt a körfolyamatot, s tudjuk, hogy a katonai úton elérhető eredmények korlátozottak” – húzza alá kommünikéjében a két politikus. Barroso és Van Rompuy úgy véli: csak az egymás mellett békében élő két, egymást tisztelő államon alapuló, tárgyalásos úton elért megoldás hozhat tartós békét.

„A vérontásnak véget kell vetni” – hangsúlyozza az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács elnöke, akik egyúttal kinyilvánítják, hogy készek aktívan támogatni a tárgyalásokat, az újjáépítésre és a megbékélésre irányuló erőfeszítéseket. Nem szabad több életet elvesztegetni – áll a közleményben, amely a palesztin és izraeli vezetőket egyaránt felszólítja, hogy „legyenek bátrak, s vessenek véget az értelmetlen erőszaknak”.

Eközben Franciaország után Németország is javasolja a Gázai övezet határátkelőinek ellenőrzését támogató európai uniós küldetés felújítását. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt kommentárjában kiemelte, hogy a gázai konfliktus tartós rendezése csak akkor lehetséges, ha a Hamász radikális palesztin szervezet nem jelent állandó veszélyt Izrael számára, a Gázai övezet lakossága pedig számíthat az életkörülmények javulására.

A rendezés egyik fontos eleme a határforgalom nemzetközi ellenőrzése, aminek révén megállítható az övezetbe irányuló fegyvercsempészet. Ezért fel kell újítani az EUBAM Rafah (Az Európai Unió Rafah-i Határtámogató Missziója) nevű uniós küldetést – írta a német külügyminiszter, megjegyezve, hogy ezt francia kollegájával együtt kezdeményezi. Laurent Fabius francia külügyminiszter július közepén vetette fel nyilvánosan az EUBAM Rafah felújítását.

A Gázai övezet és Egyiptom közötti Rafah átkelőhelyen 2005-ben indult az uniós határellenőrző küldetés, amelyet azonban a Hamász 2007-es választási győzelme után felfüggesztettek.

Összesen 280 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Litbarski
2014. augusztus 04. 00:20
Két EU-s majom beszélget. Semmi jót nem várok.
pitypang1125
2014. augusztus 03. 23:53
A jó édes szemforgató hazug anyátokat szemétládák!!!!
Zsolt75
2014. augusztus 03. 21:32
"udit viharzott be rettenetesen feldúlt állapotban. - Letartóztatták Brájent! - kiáltotta melléjük érve. - Mi? - kérdezte Redzs. - Elhurcolták! Keresztre fogják feszíteni! Összenéztek. - Helyes - bólintott Redzs. - Napirenden kívül megvitatjuk. - Mii?!?- Judit a kezét tördelte tehetetlenségében. - Jó indítvány - csatlakozott Szten, és az íróvesszõvel aláhúzta az eddigieket, majd várakozásteljesen nézett Redzsre. - Teljesen új indítvány - szögezte le a vezér. - Legyen egy azonnali akció... - gondolkodott egy pillanatig - azonnal! Frenszisz azonban felhívta a figyelmét egy lényeges szempontra. - Elõbb meg kell szavazni! - Persze, persze - kapott észbe Redzs -, nyilván elõbb szavazni kell. Nem hajtható végre egy határozat... - De az Isten szerelmére! - kiabált Judit. - Induljunk már!!! - Jó,jó - intette le az elsõ terrorista, és diktálni kezdett a jegyzõtáblába: - Ennek az új információnak a fényében; amit Judit, izé, nõvérünk hozott..."
mantelman
2014. augusztus 03. 20:38
"Nobel laureate Wiesel: Hamas must stop using children as human shields" *** Megszólalt Wízel is a nagy vigétz, arra kéri Obamát, hogy szólaljon fel a Hamász ellen mert azok a gyerekeiket nem szeretik és élő pajzsként használják. Még az is lehet, hogy elsírta magát közben amikor a holokausztra és arról az izraeliek sanyarú helyzetére gondolt. http://edition.cnn.com/2014/08/03/world/meast/elie-wiesel-hamas-ad/index.html?iid=article_sidebar
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!