Helsinki Bizottság: Tíz évre titkos, miért hirdetett válsághelyzetet a kormány

2016. április 05. 11:19

Törvényileg nem látta indokoltnak a Helsinki Bizottság a a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet március 9-i elrendelését. Éppen ezért a rendőrséget és a bevándorlási hivatalt is megkérdezte a válsághelyzet okát tudakolva. Mindkét szervezet úgy válaszolt, hogy a válsághelyzetre vonatkozó kérelmüket tíz évre titkosították, ezért nem válaszolnak – írta a Helsinki Figyelő.

2016. április 05. 11:19

Tavaly vezette be a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, amit március 9-én el is rendeltek. A törvény szerint a válsághelyzetet a kormány az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság kezdeményezésére vezetheti be.

Ahhoz azonban, hogy ezt bevezessék a következő három kritérium közül valamelyiknek fent kell állnia:

1. A menedékkérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja;

2. A tranzitzónákban tartózkodók száma egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja;

3. Bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása esetén (pl. zavargás, erőszakos cselekmények), amely valamely konkrét település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.

A Magyar Helsinki Bizottság úgy látta, ezek közül egyik eset sem állt fent, ezért közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (BÁH). Azt kérdezték, pontosan milyen okokra hivatkozva kérték az egész országra érvényes válsághelyzet elrendelését.

A két szervezet hasonló megfogalmazásban tagadta meg a válaszadást: a válsághelyzet elrendelésére vonatkozó kérelmük 10 évig titkos. A Magyar Helsinki Bizottság azt üzente blogjában a Helsinki Figyelőben, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, ezért a  a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, hogy utasítsa a rendőrséget és a hivatalt a kért adatok átadására.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2016. augusztus 03. 17:11
A Helsinki Bizottság szava hol számít? Pár belpesti metélt, aki jól él soros pénzéből. Ennyi erővel a hirtelengöröngyösi asszonykórus is kifejthetné a véleményét a témáról...
na még ez is
2016. június 03. 19:23
Miért lenne ez állantitok. Van törvényi feltétele, de nem hajlandóak elárulni hogy melyik állt fenn. Ilyen erővel bármikor benkehet vezetni válsághelyzetet és még indokolni sem kell. Ti tényleg nem érzitek mennyire kétélű fegyver ez és maximum imádkozni lehet hogy akár a jelenlegi, akár egy jövőbeli kormány ne éljen vissza vele?
koronaszepe
2016. május 14. 22:55
Dehogy titkos, minden épeszű tudja...
atila68
2016. április 20. 10:00
Nem látják. Hát így jártak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!