Kártérítést fizet az állam egy jogtalanul fogvatartott menekültnek

2016. július 05. 15:29

Több mint tízezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert jogtalanul tartottak fogva egy iráni menedékkérőt 2014-ben, aki ezért beperelte a magyar államot.

2016. július 05. 15:29

Elsőfokú ítéletében elmarasztalta kedden Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), megítélése szerint ugyanis a magyar hatóságok indokolatlanul rendelték el egy iráni menedékkérő fogva tartását.

Az O. M. néven említett férfi 2014 júniusában érkezett Szerbia felől Magyarországra, ahol menedékkérelmet nyújtott be. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal június 25-én elrendelte őrizetbe vételét, a szökés kockázatára és arra hivatkozva, hogy személyazonosságát nem tudták megerősíteni. Augusztus 22-én a férfit szabadon engedték, és októberben a menekültstátuszt is megkapta.

A menekült azzal a panasszal fordult a strasbourgi székhelyű bírósághoz, hogy a magyar hatóságok önkényesen és indokolatlanul rendelték el a fogva tartását. Az Európa Tanács égisze alatt működő EJEB keddi ítéletében kimondta, hogy Magyarország az ügyben megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény cikkelyét a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról. A strasbourgi bírák ítélete szerint a magyar államnak a jogsértés miatt 7500 euró kártérítést és 3395 euró perköltséget kell kifizetnie a felperesnek.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paraklétosz
2016. július 13. 20:06
Egy hónapot ingyenkvártély + menekültstátusz (a nagy iráni háborúságra tekintettel) + 7500 euró (500 neki 7000 egy jog- és ügy védő egyletnek). Tanulság: minden jótétemény (menekültstátusz) elnyeri méltó büntetését.
anaphylaxiás sokk
2016. július 06. 09:44
De jó! Ki tudja fizetni a fogva tartásának, zabáltatásának (halal, Ramadan stb.) meg az orvosi vizsgálatának a költségeit, plusz ki tudja perkálni a menekültügyi eljárás díját - a kérelme elutasítása után pedig lesz miből hazamennie!
Vén Csataló
2016. július 06. 09:44
Vajon miért vagyok biztos abban, hogy egy iráni menekültnek úgy magától kb. eszébe nem jutott volna beperelni bárkit a "fogyvatartásáért" Strasbourgban? Vajon miért tudom biztosan, hogy valami nyomorult libsi felforgató-csoport húzódik meg emögött a per mögött? Mert hogy egy iráni menedékkérő magától úgy kb. a kis seggét verte volna az alumíniumküszöbhöz örömében, hogy egy sima 1 hónapos "fogvatartással" megúszta a papírok nélküli, tiltott határátlépést, amiért otthon minden különösebb faxni nélkül egy golyót kapott volna. Egyébként egy iráni "menekült" mégis mi szent szar elől menekül? Iránban tudomásom szerint béke van.
yanoo
2016. július 06. 09:42
Nekem is ez jutott eszembe .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!