Kilenc referendumot tartanak Tajvanon, ebből ötöt a melegek jogairól

2018. október 16. 17:23

A népszavazások Tajvanon jogilag kötelező érvényűek.

2018. október 16. 17:23

A helyhatósági választások mellett egyszerre kilenc referendumot tartanak Tajvanon november 24-én, ötöt a homoszexuálisok jogairól – közölte kedden a sziget választási bizottsága. A választásra jogosultak egyebek közt arról dönthetnek majd, hogy kiterjesszék-e a házastársi kapcsolattal járó jogokat az azonos neműekre. A tajvani alkotmánybíróság ugyanis tavaly májusban kimondta, a polgári törvénykönyv alapján nem lehet megtiltani az azonos neműek egybekelését, és két évet adott a törvényhozásnak, hogy terjessze ki rájuk is a  házastársakra vonatkozó jogokat. 

A törvényhozás azonban még nem jutott ez ügyben előre a konzervatív ellenállás miatt, egyes képviselők ráadásul azt szorgalmazzák, hogy külön törvényt hozzanak az azonos neműek frigyére vonatkozóan. Egy másik referendumon pedig arra kell válaszolniuk majd a voksolóknak, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás tananyagába bevegyék-e az LGBT-közösséget (leszbikusok, melegek, bizsexuálisak és transzneműek) érintő kérdéseket.

A népszavazások Tajvanon jogilag kötelező érvényűek. Kezdeményezésükhöz 280 ezer aláírást kell összegyűjteni. A dpa német hírügynökség jelentése szerint minden referendumot televízióban sugárzott nyilvános vitának kell megelőznie. 

Csien Csi-csie melegjogi aktivista, utalva arra, hogy az öt népszavazásból hármat a konzervatívok kezdeményeztek, közölte: e vitákon megpróbálnak majd minél több helytálló információval szolgálni a nézőknek.  

A dpa szerint a konzervatívok célja az, hogy az azonos neműek egybekelését a polgári törvénykönyvön kívülre helyezzék, külön jogszabályt alkossanak ebben a kérdésben, és hagyják ki az LGBT-közösséget a szexuális felvilágításból. 

Melegjogi aktivisták számos eseményt szerveztek, hogy ügyükhöz támogatást szerezzenek. Csien közölte: az idei LGBT-felvonulás október 27-én lesz Tajpejben. Reményének adott hangot, hogy sokan elmennek a fesztiválra, és megmutatják, hogy változáson megy át a tajvani társadalom.

A többi referendum a légszennyezésről, az energiatermelésről, az élelmiszer-biztonságról szól, valamint arról, hogy miként jelenítsék meg Tajvant a nemzetközi sporteseményeken. 

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SuzanneRivera
2018. október 17. 12:41
86 dollárért dolgozom egy órát otthonról. Megdöbbentem, amikor a szomszédom azt mondta, hogy átlagosan 95 dollár, de látom, hogy működik most. Most annyira szabadságom van, hogy én vagyok a főnököm. Ezt teszem meg >>>>>>>> http://www.Money47.Com
csuszka
2018. október 16. 20:26
Remek, ezeken a referendumokon valóban az állampolgárok (!) nyilvánítanak véleményt és többségi döntésük határozza meg, mennyire legyen központi az LMBTQ-téma az országban. A melegházasságra (vagy legalábbis melegek bejegyzett élettársi kapcsolatára) való törekvést meg tudom érteni és támogatni, de viszont az LGBT-s szexuális felvilágosítást már károsnak érzem: ugyanezen az alapon bele lehetne venni az iskolai tananyagba az autistákat, kerekesszékeseket stb. érintő kérdéseket, de az iskolának alapvetően nem erről kéne szólnia.
orion
2018. október 16. 19:51
Hát szavazzanak. Azzal nincs baj. És mit csinál majd ez a Pöcsecsüng vagy mi a neve, ha a tajvaniak azt mondják, hogy márpedig coki az lmbtstb jogoknak?
fakutya Bobber
2018. október 16. 18:06
2017. júl. 7. - Szombaton lesz a Pride, a Gellért térnél erre készülve jött létre a meleg büszkeség lépcsője https://alfahir.hu/sites/default/files/styles/szeles/public/indexfoto/lepcso_1.jpeg?itok=8nWFSG7K - irja a radiikális szélsőjobboldali Gammahir. Javaslom még a meleg büszkeség krumplinyomóját, a meleg büszkeség kutyakaparóját, a meleg büszkeség lombvágóját - és egy hosszas gyógykezelést a Lipótmezőn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!