Egyre biztosabb a görög jobboldal győzelme

2019. július 08. 07:22

Ciprasz eddig kormányfő elismerte a vereségét.

2019. július 08. 07:22

A szavazatok 73 százalékos feldolgozottsága mellett is egyértelműen a jobboldali ellenzéki Új Demokrácia párt nyerte meg Görögországban a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választásokat – derült ki a görög belügyminisztérium honlapján közölt adatokból.

A Kiriákosz Micotákisz vezette Új Demokrácia a részeredmény szerint a voksok 39,6 százalékát szerezte meg, míg Alekszisz Ciprasz miniszterelnök eddig kormányzó Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 31,6 százalékával a második helyre szorult.

Ciprasz miniszterelnök késő délután felhívta Micotákiszt, elismerte pártja vereségét, és gratulált a győztesnek. Megállapodtak abban, hogy a kormányváltásra már hétfőn sor kerül, miután Micotákisz leteszi a hivatali esküt az államfő előtt.

„Ma emelt fővel tudomásul vesszük a nép döntését. Ahhoz, hogy Görögország ott tartson, ahol ma van, nehéz döntéseket kellett hoznunk, aminek súlyos politikai ára volt” – jelentette ki Ciprasz újságíróknak.

Az 51 éves Micotákisz a választási eredményt értékelve azt hangsúlyozta, hogy erős felhatalmazást kapott „Görögország megváltoztatására”. Az utóbbi évek súlyos pénzügyi válságát megsínylő emberekhez intézve szavait egyebek mellett adócsökkentéseket, több munkahelyet, magasabb nyugdíjakat és beruházásokat ígért.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2019. július 08. 12:33
"... Ciprasz ... elismerte ... vereségét ..." Mutti is megroggyant. Lehet, hogy ki tudnak harcolni valami hitelenyhítést?!
Robur
2019. július 08. 12:31
Orbán komcsijai kiszoptak!
Berecskereki
2019. július 08. 11:49
Az EU, IMF gyámkodása továbbra is fennáll. Erről tanúskodik a BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Megerősített felügyelet –Görögország, 2019. április https://tinyurl.hu/wjdD/
Vainamoinen
2019. július 08. 11:43
Vegre, most aztan johet a kemeny munka...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!