Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Von der Leyen: Vám- és kvótamentes megállapodást javasolunk az Egyesült Királyságnak

2020. február 11. 10:02

„Zene a Bizottság füleinek”, hogy London a szabadkereskedelem bajnoka akar lenni – mondta Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésén.

2020. február 11. 10:02
Greczula Levente László

Az Európai Parlament strasbourgi plenaries ülésének keddi napja az Egyesült Királysággal folytatandó további tárgyalásokról szóló beszédekkel kezdődött. Az ülésterem nem telt meg ezen a korai órán, de a fontosabb uniós politikusok közül jó néhányan azért megjelentek.

Az egyik első felszólaló Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke volt. A főkomisszár köszönetet mondott mindenkinek, aki két hete együtt énekelte a búcsúzó britekkel a Jut még eszedbét – mint mondta, ez egy nagyon erőteljes és fontos pillanat volt. Von der Leyen az Unió előtt álló tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: nagy ambíciókkal látnak hozzájuk. 

Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, hogy a Brexit után az Egyesült Királyság a szabadkereskedelem bajnoka szeretne lenni. „Ez zene füleinknek” – mondta Von der Leyen, aki szerint a Kanadával és Japánnal kötött kereskedelmi megállapodások jó alapot adhatnak az Egyesült Királysággal kötendő megegyezésnek.

A Bizottság egy vám- és kvótamentes kereskedelmi megállapodást javasol a szigetországnak,

amire mindeddig még nem volt példa. Ez egy egyedülálló ambíció, de megfelelő szabályokra és garanciákra van szükség ahhoz, hogy működhessen – hangsúlyozta Ursula von der Leyen. 

A Bizottság elnöke aláhúzta: egy ilyen megállapodás mindkét fél számára kötelezettségekkel jár, az EU-nak pedig vannak standardjai, amiket tiszteletben kell tartani. Amint mondta, Von der Leyent meglepte, hogy Boris Johnson példaértékűnek nevezte az EU-Ausztrália szabadkereskedelmi megállapodást, főként annak fényében, hogy a felek WTO-szabályok szerint kereskednek, egyéb megállapodást nem kötöttek. 

Kihallottam az ambíciót Boris Johnson beszédéből – fogalmazott Von der Leyen, de azt is egyértelművé tette: a nyitottság, igazságosság, a vállalkozás szabadsága és a társadalmi igazságosság olyan értékek, amiket nem lehet vitatni. 

A következőként felszólaló David McAllister azt hangsúlyozta: a belső piac jelenlegi funkcionalitását meg kell őrizni, egy harmadik országnak pedig nem lehetnek olyan előnyei, mint egy tagállamnak. Mint mondta, az EU nem szállhat be a szabályozási minimum eléréséért folytatott versenybe. Iratxe Garcia Perez szociáldemokrata képviselő is rámutatott: az Egyesült Királyságnak tiszteletben kell tartania a belső piacot és a négy alapszabadságot, az EU alapjait pedig olyan értékek képezik, amiket néhány brit vezető kétségbe von. 

A Renew Europe frakciójába tartozó Nathalie Loiseau úgy látja: az Európai Uniónak az integráció erősítését kell szorgalmaznia, hiába lépett ki az Egyesült Királyság. Mint mondta, Londonnak is egy erős Európai Unió az érdeke, mert napjaink fenyegetéseit nem érdeklik az országhatárok, azokkal csak közösen lehet megküzdeni.
 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2020. február 15. 18:12
Ha a magyarok kilépnének megadnák a vám kvóta mentességet ? Ursula erre válaszoljon . Nyakunkba varrnának egy rakás fizetni valót kettős mércével. Angolok vám kvóta mentességet a magyarokkal a keleti blokkal fizettetik meg. Brüsszel a mentesség fejében az angolokkal alkut köt ha vesztésre áll az eu többség viszonylatában az angolok Brüsszelt támogassák . Valami háttér alku lehet az angolok és Brüsszel közt , amit a többi ország orrára nem kötnek.
Bástyaelvtárs
2020. február 14. 09:45
Jo hír ha összejönne a megállapodás a britekkel
áfonya
2020. február 11. 15:48
Brüsszel a kettős mércét fenn tartja , nyugati tőkés országok összetartanak egymásnak lehető legjobb feltételeket adnak . Ha Magyarország kilépne a legnagyobb legrosszabb egyezséget mérne lesújtanának ránk ,ugyan úgy ahogy félbérért dolgoztatják a magyarokat nem nyugati bérért. Itt van a betolakodók befogadás , nyugat korlátlanul befogad bárkit Brüsszel tömi pénzel . Magyarország kerítést épít védekezik az éhenkórászok ellen Brüsszel egy petákot nem adott a kerítés építéshez . Igen ám Brüsszel úgy gondolta nyugat kiválogatja a java munkaerőt szemetet meg a keleti blokkra zúdítja ,, igen ám nyugat elszámolta magát magyarok nem fogadják be a nyugat szemetet nyakukon maradt ,, mi ezért vagyunk fekete bárányok ,ezért folyik ellenünk a hetes cikkely összekovácsolt töménytelen hazugság . Merkel is elismeri Magyarország jó teljesítményét ami németekhez megy ki , de hát hogy van ez a ballibsi bolsevikok lopásról ordítanak még is a tőkés ország elismeri a munkánkat ,, itt is megdől a ballibsi hazugság.
szodabár
2020. február 11. 15:11
javasolunk? Inkább javasolja Szaros bácsi, az unió irányítója, akinek lakóhelye London...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!