Pénzügyi összeomlás fenyeget Moldovában, az ország az IMF-hez fordul

2020. április 17. 08:56

„Ha pénzkibocsátásba kezdünk, az inflációt jelent, és a nyugdíjasoknak nem fogja kenyérre futni az 1500-2000 lejes nyugdíjakból” – magyarázta a miniszterelnök.

2020. április 17. 08:56

A moldovai miniszterelnök, Ion Chicu egy televíziós showműsorban jelentette be, hogy az ország a Valutalaphoz fordul kölcsönért, a katasztrófa elkerülése érdekében. Elmondta, március 17-e óta felére csökkentek a költségvetés bevételei. „Ha pénzkibocsátásba kezdünk, az inflációt jelent, és a nyugdíjasoknak nem fogja kenyérre futni az 1500-2000 lejes nyugdíjakból” – magyarázta. ( Ez 75-100 eurónak felel meg, átszámolva maximum 35 000 forintot ér.)

„Ezt nem engedhetjük meg, ezért nem jöhet szóba a pénznyomtatás” – tette hozzá. A szerda esti showban Chicu azt is elmondta, hogy a jelenlegi nyugdíjakat és fizetéseket is az első két hónapban beszedett vámokból fizetik. Szerinte az egyetlen remény ebben a helyzetben a 200 millió eurós( 4 milliárd lejes) IMF hitel, amelyet a Valutalap április végéig ítélhet meg az országnak.

2016 novembere és 2016 márciusa között Moldova már kapott 178 millió dollárnnyi hitelt az IMF-től. Annak idején a „nagy lopásnak” nevezett eseménysorozat után fellépő súlyos válságot kellett kezelni, ugyanis az ország GDP-jének 15 százalékát lopták el a bankrendszerből.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2020. április 17. 11:53
Ezek a napok ARANYAT érő napok a Soros és társainak, egy hónap alatt 4 db IMF hitel és pecek kérdése a 10-15-höz . Ezt várják már 10 éve ezt a fordulatot. Már a belük a padlón logott érte most már az emberek bele fog a padlon lógni a hitelektől.
Lombi
2020. április 17. 09:32
Az első fecske.
zakar zoltán béla
2020. április 17. 09:28
NE! Soha!
Bitrex®
2020. április 17. 09:25
Ki gondolta volna, hogy Moldovában 2020-ban euróban fizetik majd a nyugdíjakat? Vagy a 200 millió eurót gyorsan átváltják lejre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!