Szaúd-Arábia nem alkalmazza többé a korbácsolást büntetésként

2020. április 24. 21:40

A bírói testület döntése szerint a jövőben ezt a testi fenyítést szabadságvesztés, pénzbírság, illetve ezek kombinációja válthatja fel.

2020. április 24. 21:40

„A döntés a Szalmán bin Abdul-Azíz uralkodó utasítására és Mohamed bin Szalmán trónörökös közvetlen felügyelete mellett bevezetett emberi jogi reformok kiterjesztése” – olvasható a dokumentumban, amelyet a Reuters hírügynökség közölt pénteken.

„Ez a reform jelentős előrelépés Szaúd-Arábia emberi jogi célkitűzéseiben, ugyanakkor mindössze egy reform a sok közül a királyságban” – hangoztatta Avvad Alavvad, az állami emberi jogi bizottság elnöke.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban az iszlám törvénykezés, a saría szigorú értelmezését követik számos szokatlan büntetési formát alkalmazva. Kodifikált büntetőjog híján az egyes bírák belátásuk szerint értelmezik a saríát. Jogvédők a múltban dokumentáltak olyan eseteket, amelyekben a korbácsolást a többi között ittasság, vagy zaklatás esetén alkalmazták.

„A testi fenyítések más fajtáit, mint például a lopásért járó csonkítást, illetve a gyilkosságért, valamint terrorbűncselekményekért kiszabott lefejezést még nem tiltották be” – hangsúlyozta egy jogvédő szorgalmazva Szaúd-Arábia – mint fogalmazott – tisztességtelen igazságszolgáltatási rendszerének reformját.

Szaúd-Arábia élen a jár a világon a végrehajtott halálos büntetések számát tekintve, bizonyos bűncselekmények szinte automatikusan ezt a büntetésformát vonják maguk után. A terrorizmus, gyilkosság, nemi erőszak, fegyveres rablás és drogkereskedelem elkövetőit sújtják életük kioltásával – közölték nyugati hírforrások.

Mohammed bin Szalmán herceg óvatos liberalizációs reformjai ugyanakkor megnyitották az utat a társadalmi változások előtt, aminek köszönhetően a nők társadalmi helyzete is javult valamelyest. Az ország emellett megnyitotta kapuit a turizmus és a kulturális rendezvények előtt.

(MTI)

(A kép forrása: albawaba.com)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2020. április 26. 13:55
A korbácsolás - mint egykor mifelénk a botozás - nem is annyira embertelen. Ezzel szemben a börtönbüntetés az igazán kegyetlen, hiszen szadistákkal, homoszexuálisokkal, drogosokkal zárják össze az elítéltet. Egy jobb sorsra érdemes fiatalember egész életét tönkreteheti egy botlás. Még botlás sem kell, a maffiózók és a nekik szalutáló jogászok bárkit dutyiba juttathatnak. Tudni való, hogy a börtönök legtöbb lakója - a tulajdonképpeni "börtöntöltelékek" - számára a lecsukás egyáltalán nem büntetés. Nem büntetés, hanem életforma. Egyszer kint, máskor bent. Az ilyenek jellemzően homo-, vagy legalábbis biszexuálisak. A fegyintézet sokuknak a paradicsomot jelenti. E perverz gonosztevők szabadon kiélhetik szadizmusukat, rabtársaiktól továbbképzést, ügyvéd komáik buzgólkodása révén pedig nagy pénzeket kapnak. A régi szép időkben - amikor a bűnözést még bűnnek tekintették - az első botlás után a deresen jól kiporolták a megtévedt jámbor fenekét, csírájában elfojtva egy bűnözői pályafutást.
bagira
2020. április 26. 02:28
Hogyhogy a bolsik a díszpinty jómadarak nem szaladnak Szaudékhoz emberi jogokat nácizást kiabálni.
Box Hill
2020. április 25. 12:01
Kifogytak a krokodíil bőrből?
kisgul
2020. április 25. 11:39
Szaud-Arábiában kivezették , bezzegrománoknál bevezették a nyilvános verést! Hol vagytok ilyenkor jogvédők?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!