Von der Leyen: Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve

2020. május 10. 18:57

„Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amelyet mindenkor meg kell védenünk. Ez tart össze bennünket, ez az, amiért küzdünk” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

2020. május 10. 18:57

Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve – állapította meg vasárnap kiadott közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német alkotmánybíróság által május 5-én hozott, az Európai Központi Bank programjára vonatkozó ítélettel kapcsolatban.

A német alkotmánybíróság kedden kihirdetett ítéletében három hónapos határidőt szabott az Európai Központi Banknak arra, hogy indokolja meg a 2015-ben hirdetett, a gazdaság élénkítését támogatni hivatott kötvényvásárlási programját, máskülönben a német jegybank a továbbiakban nem vehet részt benne. Az uniós bizottság elnöke nyilatkozatában kiemelte, a német alkotmánybíróság határozata az Európai Unió két témakörét, a közös uniós fizetőeszköz, az euró rendszerét és az európai jogrendszert helyezi reflektorfénybe.

Ezzel összefüggésben kijelentette: az Európai Bizottság fenntart és védelmébe vesz három alapelvet, amelyek szerint az Európai Unió monetáris politikája kizárólagos hatáskörébe tartozik, az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, valamint az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra. Kijelentette: az uniós jogra vonatkozóan utolsó szó joga mindig az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságáé.

Arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság feladata az eurórendszer és az uniós jogrendszer megfelelő működésének biztosítása. Ezért az uniós bizottság a német alkotmánybíróság határozatának részletes elemzésébe kezd, és megvizsgálja, hogy annak eredménye fényében milyen lépésekre van szükség, amelyek között szerepelhet akár a kötelezettségszegési eljárás megindításának lehetősége is – mondta. „Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amelyet mindenkor meg kell védenünk. Ez tart össze bennünket, ez az, amiért küzdünk” – fogalmazott Ursula von der Leyen.

(MTI)

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. május 13. 15:42
Egyik német lövi a másik németet. És befenyegeti gőteszedési eljárással! Na ki fog győzni?
Timur Link
2020. május 11. 13:31
Nem értem! A tagországok alkotmányai megfelelnek az Unió követelményeinek. Na mármost ha a német alkotmány elfogadott, akkor az ebből levezetett ítéletből kettő vagy három ellentmondást vélek felfedezni. Vagy nem megfelelő az alkotmány! Ha megfelelő, akkor az ottani Alkotmánybíróság nem érti a dolgát és rossz döntés született, DE ha megfelelő az alkotmányuk és a Bíróság is helyesen értelmezte, akkor az EUB döntése nem megfelelő!
pitypang1125
2020. május 11. 10:06
Érdekes meccs lesz, mivel az eurót használó országok jegybankjai, valóban az EKB irányítása alá tartoznak, így kötelesek végre hajtani annak döntéseit, akkor is ha azt alkotmánybíróságon meg is támadják. Ez ami tény. Az viszont már felettéb érdekes megállapítás hogy a luxemburgi gittegylet, bármelyik tagállam alkotmányával szemben is mondhat ki ítéletet bármilyen ügyben.
NTLLK
2020. május 11. 07:59
Orsolyán nem lehet segíteni, éppen olyan ő, mint Károlyi Mihály gróf uram volt annak idején.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!