Enciklikájában globális összefogást sürget a pápa

Pápaságának nyolcadik évében, Assisi Szent Ferenc sírjánál celebrált szentmiséje keretében írta alá pápai enciklikáját Ferenc pápa. 2013-as Lumen Fidei és 2015 Laudato si’ című körlevelei után ez Ferenc pápa harmadik enciklikája, amelyet a katolikus egyházfő vasárnap délelőtt a Vatikánban közölt a szélesebb nyilvánosság előtt.

A nyolc fejezetből álló dokumentumban Ferenc pápa a várakozásoknak megfelelően reagált a világjárvány okozta kihívásokra, viszont ezeket

A járvány ennek megfelelően egyfajta allegóriaként szerepel az enciklikában, azt sugallva, hogy az emberiséget ma nem kiváltképp a koronavírus sújtja, hanem elvontabb szinten a világ társadalmai egyébként is egyfajta kórságtól szenvednek. 

Tekintettel az enciklika címére és tartalmára,

„Amellett, hogy az országok sajátosan reagáltak a koronavírusra, képtelenségük mára bebizonyosodott arra vonatkozóan, hogy egymással összetartva működjenek együtt. Technológiai összekapcsoltságunknak mindhiába mégis belátni kényszerülünk, hogy az emberiség körében oly szintű töredezettség mutatkozik, ami igencsak megnehezíti azon problémák megoldását, amelyek mindnyájunkat érintenek.” – írja Ferenc a körlevélben.

A töredezettség ugyanis a pápa szerint a fogyasztói társadalom működési logikája és az azzal együtt járó individualizmus eredménye, s ez utóbbi sem szabaddá, sem egyenlővé, sem pedig testvériessé nem tette az embereket. Az individualizmus ugyanis az önérdekérvényesítést hajszolja, térnyerése pedig a „vírushoz” hasonlítható, amely nemcsak az embereket, hanem az államközi kapcsolatokat is megfertőzni látszik, félelmet és bizalmatlanságot generálva.

Ferenc szerint ebből következően pedig tagadja a valóságot az, aki úgy véli, hogy a jelenleg bevett gyakorlatok továbbra is követendők.

Az enciklika címe – Fratelli Tutti (Mind testvérek) egyfajta hitvallásnak tekinthető, amelyet a pápa annak reményében fogalmazott meg, hogy a világ felismeri: az emberiség igenis képes arra, hogy a globális kihívásokra a testvériség újraforgalmazásával – és e revideált vízió megélése útján – válaszoljon, biztosítva, hogy a világ társadalmainak összefogása nemcsak a szavak szintjén valósul meg.

Az enciklikából kiderül, hogy Ferenc maga is ezen dolgozik. Rögzítve azt, hogy nem pusztán egy diplomáciai fordulatra hivatkozik, a pápa körlevelében Ahmed el-Tayeb főimámmal Az emberi testvériségről szóló dokumentum a világ békéje és a közös együttélés érdekében címmel kiadott közös nyilatkozatát idézi (a világ széttöredezett társadalmainak egyetlen ölelésben való egyesülését jelképező nyilatkozat többek között a tolerancia, az együttélés és a béke kultúrájának terjesztését hirdeti).

Erre Ferenc szerint különösen azért van szükség, mert

A szakadékok betemetése érdekében a pápa éppen ezért egy világkormány felállítására hívja fel az emberiséget. 

Ferenc ugyanis e koncepcióban látja annak sikerét, hogy a népvándorlásokban érintettek (Ferenc következetesen a „migráns” szót alkalmazza) hathatós integrációja nemzeti, nemzetek közötti és lehetőség szerint szupranacionális dimenziókban is megfelelő koordináció mellett történjen. Ferenc ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a szolidaritás elve mentén fontos energiákat fektetni abba is, hogy a migránsok származási országaiban is javuljanak a körülmények.

Éppen ezért a pápa az ENSZ megerősítését szorgalmazza, ugyanis ebben az intézményrendszerben látja a pápa annak biztosítékát, hogy az emberiség „nemzetek családjává” egyesülve valóban a közjó, az elmaradottság felszámolása és az emberi jogok védelmének elősegítése irányába hasson.

Ferenc szerint ugyanis a politika akkor „jó”, ha a politikaalkotás a közjó és nem a gazdasági megfontolások megvalósítása érdekében történik. A pápa olvasatában így a jó politika három szempont (emberi méltóság, a törvények tisztelete és a hatalmi önkény elkerülése) metszéspontján azonosítható. 

Ferenc nagy jelentőséget tulajdonít enciklikájában a munkavégzésnek is. A pápa ugyanis a munka becsületét és a munkavégzés lehetőségét a magánvagyonnál is előbbre tartja; „nincs nagyobb szegénység annál, mint amikor a társadalomból kiveszik a munka és annak becsülete.” – fogalmaz a pápa, hozzátéve, hogy a munka nemcsak „a mindennapi betevő” megszerzése miatt, hanem az emberközi kapcsolatok fenntartása és az önkifejezés szempontjából fontos. „A munka megadja számunkra a közös felelősségvállalás élményét” – zárja a logikai egységet a pápa.

A katolikus egyházfő ugyanis úgy véli, hogy a „neoliberalizmusba vetett hit” – ennek megfelelően pedig a piacfókuszú gondolkodás – a közhiedelemmel ellentétben nem jelent orvosságot minden problémára.

Ennek kapcsán a pápa foglalkozik egészen konkrét közgazdaságtani paradigmákkal – így különösen az úgy nevezett „leszivárgás-elmélettel” – amelyek Ferenc szerint csupán a „pénz birodalmát”, azon keresztül pedig a befolyásos, vagyonos elit érdekeit szolgálják. 

Ezzel a pápa arra kíván rámutatni, hogy

Pedig – mutat rá a pápa – a keresztény hagyományok szerint a magánvagyon valamennyi formája eredetileg a közcélok érvényesülését hivatott elősegíteni.

A pápai enciklika teljes szövege itt olvasható el.

Dobozi Gergely