A XXI. században már elképzelhetetlenek a mindennapjaink az olyan tech cégek szolgáltatásai nélkül, mint a Google, a Facebook, vagy az Amazon. Mikor volt utoljára, hogy nem használta a Google keresési funkcióját a nap során? Ezek a cégek nagyon sok tekintetben megkönnyítik a mindennapjainkat, de ennek az az ára, hogy megengedjük nekik, hogy beavatkozzanak az életünkbe: átadjuk nekik személyes adatainkat, és beleszólást engedünk nekik, hogy milyen információ jut el hozzánk, és milyen nem. Ez utóbbi különlegesen potens fegyverré teszi a közösségi médiát és a keresőmotorokat a kulturális marxizmus számára. Ennek az ideológiának a célja a polgári, kapitalizmuson alapuló demokratikus rend megdöntése a különböző közösségek egymás ellen fordítása és társadalmi korlátok ledöntése által. A tech óriások, ha nem is váltak a neomarxizmus direkt eszközeivé, saját céljaikat követve cinkosként segítik a törekvéseit.
Ahogy a mondás tartja: „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. Valószínű, hogy Larry Page és Sergey Brin, a Google alapítói fejében meg sem fordult az, hogy internetes keresőprogramjuk egyszer egy világméretű ideológiai harc kellős közepén találja magát. Mint ahogy az ifjú Mark Zuckerbergről is gondolhatjuk, hogy a haszonszerzés mellett az motiválta a Facebook megalkotásakor, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. És feltételezzük, Jeff Bezos Amazon-vezér szeme előtt sem az lebegett, hogy egyszer majd a kulturális marxizmus egyik zászlóshajója, a valaha szebb napokat élt The Washington Post című napilap tulajdonosa lesz. Egész biztosak vagyunk benne, hogy jót akartak fogyasztóiknak – és persze saját maguknak is –, amikor a XXI. század ikonikus tech óriásait elindították világhódító útjukra.
Ha a fent felsorolt embereket vezérli is valamilyen ideológia, akkor az nem a marxizmus, hanem az úgy nevezett „dataizmus”. Ez egy olyan világkép, melynek a központjában az adat áll, és az ember a jogaival, életével, érzéseivel és tudatával együtt pusztán másodlagos. Csupán annyiban számít, amennyiben adatot hoz létre, és adatot terjeszt. E filozófia végső célja a tökéletesen szabad adatáramlás. A dataizmus annyiban közel áll a posztmodern irányzatokhoz, hogy természetesen rengeteg intézményes korlát lebontása szükséges ennek az „üdvözült” állapotnak az eléréséhez: a magánélet, a magántitok védelme, a az üzleti titok, hogy az államtitkokról már ne is beszéljünk, mind akadályt képeznek ezen ideológia előtt. Ezek azonban olyan fogalmak, melyek a polgári demokráciák alapját is képezik, feladásuk tehát nem képzelhető el a hagyományos rend teljes feldúlása nélkül – ebben tehát a cél közös a kulturális marxistákkal.