Állampolgári mozgalom a Nagy Testvér ellen

2021. január 12. 11:24

A huszonegyedik század elejére valós veszéllyé vált az állampolgárok tömeges megfigyelése. Most egy európai polgári kezdeményezés indult ennek megakadályozására.

2021. január 12. 11:24
Navracsics Tibor
Navracsics Tibor

"Talán mindenki emlékszik George Orwell 1984 című disztópiájára. Az 1948-ban született mű 1984-re olyan technikai fejlettséget feltételezett, amelynek eredményeként a diktátor mindenki életében közvetlenül jelen tud lenni, és mindenki életét közvetlenül tudja ellenőrizni. Alig tévedett a szerző: ha nem is a huszadik század végére, de a huszonegyedik század elejére valós veszéllyé vált az állampolgárok tömeges megfigyelése. Most egy európai polgári kezdeményezés indult ennek megakadályozására.

Az Európai Bizottság január 7-én hozta meg azt a döntését, amivel nyilvántartásba vette „A biometrikus alapú tömeges megfigyelési gyakorlatok tilalmára irányuló civil társadalmi kezdeményezés” elnevezésű európai polgári kezdeményezést. Most a kezdeményezés elindítóin a sor: hat hónapon belül el kell indítaniuk az aláírásgyűjtést akciójuk támogatásához. Egy éven belül legalább hét tagállamból összesen legalább egymillió érvényes aláírást kell összegyűjteniük. Az aláírások összegyűjtését és hitelesítését követő hat hónapon belül az Európai Bizottságnak érdemben kell reagálnia a kezdeményezésre. Akár helyt ad neki, akár elutasítja, döntését indokolnia kell."

(...)

"A sikeresnek tűnő kezdet ellenére az európai polgári kezdeményezés mindeddig nem tudta forradalmasítani az európai döntéshozatali gyakorlatot. 2012 óta összesen hetvenhat európai polgári kezdeményezés indult, ezekből mindössze négy jutott el odáig, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon vele. Ezek közül kettő esetében – a már említett vízzel kapcsolatos, illetve a glifozát betiltását célzó kezdeményezésnél – mutatott támogató hozzáállást, míg a másik kettőt – az emberi embriók kísérleti felhasználásának és az állatkísérletek betiltását célzót – elutasította."

(...)

"Ma még megjósolhatatlan, hogy a kezdeményezők össze tudják-e gyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást a rendelkezésre álló határidőn belül. A koronavírus-járvány okozta nehézségekre reagálva ugyan az Európai Bizottság meghosszabbította a határidőket, azonban így is meglehetősen nehéz lesz a mostani körülmények között mozgósítani az európai polgárokat."

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. február 02. 19:26
Miért szűnt meg az IWIW? Miért maradt el Európa a softver és a hardver-fejlesztés terén? Hogyhogy az oroszoknak, kínaiaknak, amerikaiaknak van külön közösségi médiafelületük? Hogy engedhetik meg a gigacégek létrejöttét?
mediator01
2021. január 28. 18:51
Ugyanilyen EU szintű polgári kezdeményezést kellene indítani a közösségi hálók (Facebook, Twitter, Instagram, Tik-Tok stb.) EU szintű megrendszabályozására.
eresgé
2021. január 27. 20:23
Lehet nekem zavaros de mi ellen írnak alá? Mert itt tömeges megfigyelést emleget. Ne tárolják a szolgáltatók a logokat, ne legyenek felszerelt köztéri kamerarendszerek? A Maffiának az embercsempészet mellett újabb kapukat kéne kinyitni? A 'tömeges' megfigyelés nem feltétlen jár együtt az adatok tárolásával egészen pontosan az adatok felhasználásának / tárolásának szabályozása a kulcskérdés. Ami biztos a vérbolsi magukat libsinek tartó ismerőseim orditoznak mindig a köztéri kamerák és hasonlók ellen - persze amíg nem az őket / gyereküket veri orrba valami rosszarcú esetleg nem az ő kocsijukat loprják el / törik fel ebben az esetben általában a kormány a hibás, ha éppen nem ballib kormány van, ha az van akkor a cigányok / arabok És hogyan érintené ez mondjuk az EU jughatóságon kivül tengődő cégeket? Mondjuk az USA nyugati part felkészül kína. Vagy magáncégek, mondjuk a soros spiclihálózat alkalmazhat ilyen módszereket? A dolog persze tökéletesen alkalmas egy területen levő ingatlanok árának manipulálására (ahogy az autóforgalommal / parkolási szabályokkal játszadozás is) ezzel remekül lehet majd tömni az ingatlanspeki haverokat. Csak azért kérdem, mert a "bizoccság" szemmel láthatóan valamiféle olyan Európát szeretne ahol a 'lent' élőknek semmiféle eszköze nem marad megvédeni a családjukat / vagyonukat. A fentlevők törvényeken és normákon kívül állnak. 10 év múlva ha így megy nagyjából a gyereknek az iskolába elmenni kaland lesz jogi max a bűnözőknek meg a bevándorlóknak lesznek. Általában véve kicsit kezdem unni ezeket ezeket az ostoba Orwell hasonlatokat nyilván nálunk is olyan rohadtul elnyom az állam mindenkit, hogy lassan a raboknak luxuskurvák masszázs és jakuzzi szerepelnek a börtönök szolgáltatási között. Ha mindenképpen hasonlatot akarok keresni akkor a Gibbson - Neuromancer trilógia disztópiája közelebb áll ahol már választott kormányok sincsenek marhanagy cégbirodalmak intázik egymás között a 'big businesst'.
Budai Katalin
2021. január 27. 20:23
"Csak latin karakterek, számok és írásjelek engedélyezettek." írja a mandiner.hu Már többször megjelent nekem ez a figyelmeztetés, miközben nem látok a beírásomban nem-latin karaktert. Már kétszer is érdeklődtem a [email protected] e-mail címen, hogy miért van ez így, és miért nem húzzák alá a kérdéses szöveget, ahogy a helyesírási javítóprogram teszi, de eddig válaszra sem méltattak. Valaki tudja a választ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!