Nyilvánosan vesszőztek meg két meleget Indonéziában

2021. január 29. 11:11

77 ütést kaptak.

2021. január 29. 11:11
null

Emberi jogi szervezetek brutálisnak és középkorinak nevezték azt az esetet, amely Indonézia Aceh tartományában, Banda Aceh városában történt: két meleg férfit vesszőztek meg a hatóságok, 77 ütést kaptak.

Mindez még novemberben történt, amikor a 27 és 29 éves férfiról környékbeliek – miután rájuk törtek – azt állították, hogy látták őket szexelni.

A két férfit a bíróság eredetileg 80 vesszőütésre ítélte, amit végül 77-re „enyhítettek”, mondván, hogy voltak börtönben is egy rövid ideig.

Egyikőjük anyja, akik végignézte a büntetést, elájult.

Aceh tartományban ez volt a harmadik alkalom, hogy valakit homoszexualitása miatt megvesszőztek. A tartomány 2001-ben kapott felhatalmazást, hogy az iszlám teológiai rendszerére alapuló saría-törvényeket alkalmazzák.

Négy másik embert is megvesszőztek: volt aki 17 ütést kapott házasságtörésért, egy másik pedig negyvenet, amiért alkoholt ivott. De vesszőzéssel büntetik azokat is, akik szerencsejátékoznak, vagy azokat a nőket, akik szűk ruhát vesznek fel – írja a hírről a Guardian nyomán beszámoló 444.hu.

Nyitókép: MTI/EPA/Raihal Fajri

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Flagellator1974
2021. január 30. 13:09
Zsohár, láttad ezt?
balbako_
2021. január 30. 07:23
Csak szólok ez az iszlám, amit olyan nagyon szeretünk itt Európában.
Messzeföld
2021. január 30. 04:27
Nálunk meg ütre-püffre gyereket kapnak nevelésre az egyneműek. Mert Orbánisztánban vagyunk.
Ditur
2021. január 29. 20:20
Kérdés. A fényképen, az első öt sorban csak nők láthatók, mobiltelefonnal a kezükben. Mi ennek a magyarázata?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!