A kezdeti sikerek után Izrael rosszul teljesít – emelkedik a fertőzöttek száma

2021. február 23. 12:23

Többhetes csökkenés után ismét emelkedik a koronavírus-fertőzés terjedési rátája Izraelben az arab közösségekben burjánzó brit vírusváltozat miatt.

2021. február 23. 12:23
null

A koronavírus-fertőzés terjedési rátája fokozatos csökkenés után a múlt héten 0,8 alatt volt, vagyis minden 100 új fertőzött átlagosan kevesebb mint 80 embernek adta át a vírust, ami a járvány folyamatos visszaszorulását jelezte.

Az utóbbi két napban azonban megfordult a változás iránya, és ismét növekedni kezdett,

s már 0,8 fölé került ez a mutató. Azonban még így is 1 alatt áll, vagyis egyelőre csökken, és nem növekszik az új fertőződések száma. Bizakodásra ad okot szakértők szerint, hogy az új vírushordozók mindössze 6 százaléka idősebb 60 évesnél, akiknél jelentősebb arányban vezethet súlyos betegség kialakuláshoz a vírusfertőzés. A járvány jelenleg elsősorban az arab közösségeket sújtja, ahol késve, ezekben a hetekben jelent meg a gyorsabban terjedő és súlyosabb szövődményeket okozó brit vírusváltozat. Az arab települések lemaradtak az oltás ütemében a zsidók lakta városoktól, falvaktól, mert kevesebb bizalommal fogadták a vakcinákat, és ezért az idősebbek nagyobb százaléka még beoltatlan és ezáltal veszélyeztetettebb. Az oltási kampány kezdetétől

azonos módon és mértékben látják el vakcinával az Izrael lakosságának mintegy ötödét kitevő arab kisebbséget,

az 1948-ban létrejött állam arab közösségeinek tagjait. Kedden megkezdték az 1967-ben elfoglalt területeken élő, izraeli állampolgársággal nem rendelkező, de Izraelbe bejáró palesztinok oltását is.

Az izraeli kormány kedd este összeül, és várhatóan megszavazza a purimi hétvége idejére, a csütörtöktől vasárnapig tartó, este nyolctól reggel ötig érvényes éjszakai kijárási tilalmat, amivel elsősorban a még kevésbé beoltott fiatalok gyülekezését próbálják meggátolni az örömünnepen.

(MTI)

(Címlapkép: Ultraortodox zsidó férfi megkapja a koronavírus elleni vakcinát. Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. február 23. 23:19
:) 48 percent of Israel's population has been vaccinated with first dose of the coronavirus vaccine, while 33 percent has received second jab https://www.haaretz.com/israel-news/covid-in-israel-how-many-have-already-been-vaccinated-1.9561696 milliók átestek rajta(hivatalosan 754,998 gyakorlatban ez milliók) és nő a fertőzések száma? esetleg a pfizer vakcina bullshit?
zsoltkom2
2021. február 23. 13:59
"A kezdeti sikerek után Izrael rosszul teljesít - emelkedik a fertőzöttek száma" Úgy látszik a vakcináról a tudósok nem tudnak eleget. Vagy a gyorsaság a minőség kárára ment. Vagy nem is voltak gyorsak. Vagy előbb dicsérték meg magukat, mint lehetett volna. Vagy megint kiderült, hogy az ember álmodozó természetű. Vagy valaki választást akart nyerni a vakcina felhasználásával. És most? Hogyan fog Orbán néni kampányolni 2022-re, mikor a példaképe rosszul teljesít és az aduász nem látszik működőnek?
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. február 23. 13:52
A palesztínokat nem oltják, nem csodálom, hogy baj van.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. február 23. 13:52
Csak 34% a két oltást kapottak aránya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!