Fehéroroszországban Együtt néven indul új ellenzéki párt

2021. március 29. 11:37

Együtt néven új párt megalakítását jelentette be hétfőn a börtönben ülő Viktar Babarika volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt-aspiráns stábja.

2021. március 29. 11:37
null

„Viktar Babarika azt üzeni, hogy nem szabad megállnunk félúton. Létrehozzuk az Együtt nevű pártot” – idézte Aljakszandr Lukasenka államfő egyik ellenzéki kihívóját Telegram-csatornáján Babarika stábjának sajtóosztálya.    

Amint a vizsgálati fogságban ülő Babarika üzenetében kiemelte, eddig nem volt egyetlen pártnak sem tagja, és „nem feltételezte, hogy ennek a fajta közösségnek létjogosultsága lenne a 21. században, de a fehéroroszok megmutatták, hogy nem volt igazam, szükségünk van pártra. De ez a párt nem öncél, hanem győzelmünk elérésének leghatékonyabb eszköze” – idézte a volt elnökjelölt-aspiránst a közlemény.    

A sajtóosztály szerint létrehoztak egy internetes oldalt, ezen a belépni szándékozók jelentkezhetnek,

majd postán kiküldik nekik az űrlapot, amelyet kitöltve csatlakozhatnak az új párthoz. Babarika véleménye szerint a pártra egy sor feladat megoldása vár. Köztük a szétszabdalt önálló kezdeményezések egyesítése, az egyes csoportok és egyesületek tevékenységének biztosítása és az országon belüli tevékenységek felújítása. E célból internetes oldalt és azonos nevű Telegram-csatornát hoztak létre. A honlapra feltették az „új típusú pártnak” nevezett politikai tömörülés manifesztumát.    

„Alkalmazni fogjuk azokat az ismereteket és eljárásokat, amelyeket a hatékony üzletvezetés, az IT-ipar, a sikeres állampolgári tervek, kezdeményezések megvalósításakor használnak. Az új típusú pártban kevesebb lesz a hierarchia, viszont több tere lesz a közös döntéseknek, a demokráciának, a digitalizációnak” – hangzik a közlemény.

A párt vezetésében Babarikán kívül a legismertebb fehérorosz ellenzéki politikusok vállaltak szerepet.

Hangsúlyozzák, hogy olyan államot kell teremteni, amelyben „tiszteletben tartják a jogot és a törvényt, ahol világosan el vannak választva a különböző hatalmi szervek kötelezettségei és jogkörei, ahol a bíróságok függetlenek, a tisztségviselők pedig alá vannak rendelve a nép választott képviselőinek, akikre az állampolgárok tisztességes és átlátható választásokon szavaztak”.  

(MTI)

Fotó: Viktar Babaryka, Wikpedia 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. március 29. 17:55
Együtt? A hálózat nem valami kreatív, ami a periféria ügynökpártjainak névadását illeti. A párbeszéd, és a lendület nevű mikor alakul?
Anyádcsipája
2021. március 29. 17:30
Peti, füves-füttyös Petike, eltévedtél? Vigyázz, ott nincs annyi hülye, mint itt, hogy az általad eltapsolt százmillákat majd utólag összedobják, amikor megint buktok!!
Anonymtalan
2021. március 29. 16:06
Miért az őrület definíciója jut erről eszembe? Ja persze, mert már 20x elsütötték és 20x ugyan az lett a végeredménye.
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. március 29. 15:16
Egyre kétségbeesettebben próbálják elsütni ugyanazt a forgatókönyvet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!