A Szövetségi Közgyűlés Képviselőinek Bizottsága (CRPH) többségében a de facto mianmari vezetőnek számító Aung Szan Szú Kjí pártjának, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű pártnak a politikusaiból áll, akik a február eleji katonai puccs miatt nem tudták betölteni tisztségüket.
Barátból ellenség: a felkelők a tüntetőket védik
A CRPH közleményben tudatta, hogy
leveszi az összes fegyveres etnikai csoportot az illegális szervezetek listájáról,
egyúttal köszönetet mondott a tüntetők megvédéséért a juntával szemben a felkelőknek, akik közül egyesek évtizedek óta folytatnak harcot a hadsereg ellen. Csaknem minden etnikai csoport legfőbb követelése a nagyobb önrendelkezés.
A kisebbségek több mint 30 százalékát teszik ki Mianmar 53 milliós lakosságának.
Az elmúlt hetekben több etnikai gerillacsoport aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a biztonsági erők vérbe fojtják a katonai rezsim elleni tüntetéseket, ami miatt legalább 200 civil vesztette életét eddig. Ezenkívül kiújultak egyes konfliktusok, például a mianmari hadsereg és a Kacsini Függetlenségi Hadsereg (KIA) nevű lázadócsoport között.
A buddhista szerzetesek is az illegális kormány mellé álltak
Eközben a délkelet-ázsiai ország legbefolyásosabb buddhista szervezetének számító Szanga Maha Najaka bizottság (Mahana) közölte, hogy beszünteti tevékenységét tiltakozásul a katonai junta ellen, amelyet felszólított: hagyjon fel a fegyvertelen civilek meggyilkolásával, letartóztatásával és megkínzásával.
A buddhizmust a mianmariak 90 százaléka gyakorolja,
a tábornokok maguk is gyakran látogatnak templomokba vagy vesznek részt vallásos szertartásokon. Mianmariak százai, köztük rendőrök menekültek a szomszédos Indiába, ahol a határ menti térségek hatóságai menekülttáborok felállítását kérik a lehetséges tömeges bevándorlással szemben, miközben a központi kormány a menekülthullám megfékezésére szólított fel.
Ferenc pápa az erőszak megszűntetéséért imádkozott
Ferenc pápa a szerdai általános audiencián mondott beszéde végén kijelentette, hogy "mély szomorúsággal" követi a Mianmarban zajló eseményeket. Kiemelte, hogy magas az áldozatok száma, elsősorban a fiatal tüntetők között.
„Én is letérdelek Mianmar utcáin, és azt mondom: szűnjön meg az erőszak!”
„Én is emelem karom és azt mondom: kerekedjen felül a párbeszéd! A vérontás semmire nem ad megoldást. Győzzön a párbeszéd!” – mondta az egyházfő.
Ferenc pápa szavaival Ann Nu Thawng xaveriánus szerzetesnőt idézte, aki a február 28-i béketüntetésen letérdelt a katonák sorfala előtt
a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés leállítását kérve. Az utcán térden imádkozó apácáról készült fényképet Charles Bo bíboros, ranguni érsek tette közzé közösségi oldalán.A mianmari junta újabb tüntetések nyomán vasárnap statáriumot vezetett be Rangun két kerületében, jogvédők szerint legalább 38 demonstrálót öltek meg biztonsági erők az országszerte zajló megmozdulásokon.
Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február elsején átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, valamint pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét. A délkelet-ázsiai országban időközben polgári árnyékkormány alakult Manh Vin Khaing Than vezetésével. Elemzők rámutattak, hogy Ferenc pápa gyakran sürget békét és párbeszédet a világ konfliktussal teli övezeteiben, de ritka, hogy kifejezze szolidaritását a tüntetőkkel.
(MTI)
Fotó: MTI/AP