Összecsaptak a tálibok az afgán ellenállókkal a Pandzsír-völgyben

2021. augusztus 31. 13:11

A pandzsíri ellenállók vezetője azt követeli az Afganisztánt uraló táliboktól, hogy decentralizálják a hatalmat, és biztosítsanak egyenlő jogokat és szabadságjogokat minden afgánnak.

2021. augusztus 31. 13:11
null

Ahmad Maszúd a Nemzeti Ellenállási Front (NEF) vezetője a Foreign Policy című amerikai folyóiratban hétfőn megjelent interjúban beszélt erről.    

„Ha a tálibok készek olyan megállapodást kötni a hatalom megosztásáról, amelyben a hatalmat egyenlően osztják el és decentralizálják, akkor mindenki számára elfogadható megállapodásra juthatunk. Minden, ami ennél kevesebb, elfogadhatatlan számunkra, és addig folytatjuk ellenállásunkat, amíg nem sikerül igazságot, egyenlőséget és szabadságot kivívni” – szögezte le Maszúd.    

A pandzsíri ellenállók vezetője nem zárta ki, hogy távozik a politikából, ha neki és támogatóinak sikerül megállapodniuk a tálibokkal az általa szabott feltételekről.

Hangsúlyozta, hogy nem fél a konfrontációtól. Az újjáéledő konfliktust nem lehet polgárháborúnak nevezni, mert a tálibokat számos külső erő támogatja, amelyek beavatkoznak Afganisztán belügyeibe, a pandzsíriak viszont nem kapnak semmilyen támogatást külső erőktől vagy más országoktól – mondta Maszúd.    

A Foreign Policy jelezte, hogy e-mailben kapott válaszokat Maszúdtól, de nem részletezte, hogy ez pontosan mikor történt. A média korábban már beszámolt a tálibok és az ellenállók Pandzsírban folytatott megbeszéléseiről, amelyek nem zárultak eredménnyel. A tálibok Maszúdot okolták a kudarcért. Helyszíni jelentések szerint hétfőn Pandzsír külterületén harcok folytak, egyik fél részéről sem volt jelentős siker.    

Az Afganisztánban múlt vasárnap ismét hatalomra került tálibok 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt sem tudták kiterjeszteni ellenőrzésüket Pandzsírra.

Ez főleg annak tudható be, hogy a tartomány nehezen megközelíthető hegyvidéki völgyben terül el, amelynek szűk bejárata könnyen védhető. A tálib erők összecsaptak hétfő este a területet védő milícia harcosaival az afgán fővárostól északra fekvő Pandzsír-völgyben, nyolc tálib fegyveres meghalt, nyolc másik megsebesült – közölte a legfőbb tálibellenes ellenzéki csoport egyik képviselője kedden.    

Fahim Dasti, a Nemzeti Ellenállási Erők (NRF) szóvivője elmondta, hogy a harcok a völgy nyugati bejáratánál zajlottak, ahol a tálibok rátámadtak állásaikra. Elmondása szerint a támadást, amely valószínűleg a völgy védelmének tesztelésére irányult, visszaverték, míg erőik két tagja megsebesült. A tálibok szóvivőjét nem lehetett azonnal elérni, hogy reagáljon a történtekre.

(MTI)

Fotó: Ahmad SAHEL ARMAN / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. augusztus 31. 20:51
Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért: https://egyvilag.hu/temakep/077.shtml
olajfa1
2021. augusztus 31. 19:53
Egymást nyugodtan lőhetik, csak ide ne jöjjenek.
Timur Link
2021. augusztus 31. 17:07
És ez így fog menni a következő évszázadokban is!
Mexivtad
2021. augusztus 31. 15:33
Az afgán helyzet csak katalizátora az egyébként is esedékes népvándorlásnak. Egyszerűen túlszülték az egész közel-közép keletet! Az afgán menekültek többsége paki, bangladeshi, Indiai stb lesz. Az a kérdés Európa leteszi-e a nyálas libsi nyuszi muszi politikát! Ha nem, akkor új kontinens születik, egy új mix, új dél-amerika, Libanon. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!