Alig győzik helyreállítani az ukrán áramszolgáltatók az oroszok által okozott károkat

2022. november 01. 08:40

Nehéz pótalkatrészeket találni, és ha sikerül is, akkor is időigényes a felszerelésük – mondták el az áramszolgáltatóknál dolgozó munkások.

2022. november 01. 08:40
null

Az oroszok rakétái egyre többször veszik be a kritikus ukrán energiaszolgáltató infrastruktúrát. Az AFP meglátogatta az egyik ilyen csapás által sújtott erőművet, amely az egyik legnagyobb ukrán áramszolgáltató, a DTEK vállalatcsoport tulajdonában van. 

„Először van dolgunk ilyen jellegű kárral” – kezdte beszámolóját az egyik ott dolgozó.

A helyreállítási munkálatok két hete zajlanak, és nem tudjuk, meddig fognak tartani”

– folytatta. Elmondása szerint minden attól függ, meddig tart új anyagot beszerezni, azt leszállítani, és telepíteni. 

Elmondása szerint a sérült részek mind-mind egyediek, nehéz bizonyos alkotóelemeket, alkatrészeket beszerezni, újakat gyártani belőlük pedig időigényes feladat. Amennyiben pedig megszólalnak a légvédelmi szirénák, félbe kell hagyniuk a munkát, és menedékbe kell húzódniuk. Az AFP-nak nyilatkozó munkások szerint az erőmű így is a legminimálisabb számú személyzettel működik.

Nyitókép: Sergei Supinsky / AFP

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burdisgarage
2022. november 01. 11:20
A nem az nem alig, az nem.
amca
2022. november 01. 11:12
Ez az mikor vki az USA faxaként működik.
Málaga21
2022. november 01. 10:52
"Elmondása szerint minden attól függ, meddig tart új anyagot beszerezni, azt leszállítani, és telepíteni. " Villanymozdony hozná, csak az meg nem megy áram nélkül.
Pandaka pygmaea
2022. november 01. 09:53
Alig? Szinte lehetetlen. "MÁR NEM TUDJÁK HELYREÁLLÍTANI AZ ELEKTROMOS HÁLÓZATOT AZ UKRÁNOK" https://karpathir.com/2022/11/01/mar-nem-tudjak-helyreallitani-az-elektromos-halozatot-az-ukranok/ (Nem én ordítok, az eredeti poszt címe néz így ki.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!