Ukrajna szerint az újabb EU-s segély „szinte semmi”
Az EU évente plusz hárommilliárd euróért vásáról fegyvert Kijevnek az orosz zárolt vagyon nyereségéből. Ukrajna erre is csak a száját húzza, mondván: kezdetnek megteszi, de az összeg nevetséges.
A politikusok pénteken Zelenszkijjel, szombaton pedig Putyinnal tárgyaltak volna.
A kijevi robbanások miatt óvóhelyre kellett menekíteni a béketárgyalásra Ukrajnába érkező afrikai vezetőket – számol be a Sky News.
Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, Dél-Afrika, Szenegál, a Comore-szigetek és Egyiptom vezetői pénteken találkoztak volna Volodimir Zelenszkij elnökkel, hogy a mihamarabbi békéről tárgyaljanak, szombaton pedig a tervek szerint tovább utaztak volna Oroszországba, ahol Vlagyimir Putyin várt volna rájuk.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kijevi bombatámadás után hogyan folytatódik az afrikaiak békemissziója.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester beszámolója szerint Pogyil kerületet érték találatok. Figyelmeztetett, hogy további rakéták is a főváros felé tartanak. Az ukrán légvédelem közben arról tudósított, hogy hat Kinzsal rakétát, hat manőverező robotrepülőgépet és két drónt semmisített meg.
Nyitókép: PHILL MAGAKOE / AFP