Nem meglepő: megszavazta az EP a hazánk elleni határozatot

2023. június 01. 12:02

Hazánk baloldali EP-képviselői „menetrendszerűen” Magyarország ellen szavaztak.

2023. június 01. 12:02
null

Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta az az Európai Parlament hét frakciójából öt, együtt a testület többségét alkotó Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D), a Renew Europe, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens(EFA) és a Baloldal (GUE/NGL) által előterjesztett határozatot.

A hazánk elleni állásfoglalást elsöprő többséggel fogadta el az EP:

442 képviselő igennel szavazott, 144 nemmel, 33 pedig tartózkodott.

Baloldali EP-képviselő mondta ki: a háború miatt vennék el hazánktól az EU-elnökséget

Gwendoline Delbos-Corfieldnek nem tetszik a magyar álláspont. Büntetne.

Ezen se lepődtünk meg: hazánk ellen szavazott a magyar baloldal

A szavazás jegyzőkönyvéből kiderült, hogy „menetrendszerűen”, a magyar baloldal hazánk ellen szavazott, a jobboldal pedig hazánk mellett. A DK-s Ara-Kovács Attila, a momentumos Cseh Katalin, Donáth Anna, a DK-s Dobrev Klára, Molnár Csaba, valamint Rónai Sándor és Ujhelyi István is megszavazta.

A fideszes-KDNP-s képviselők mind ellene voltak, ahogy Gyöngyösi Márton is ellene szavazott.

Daniel Freund nagyon örül

A német zöld képviselő, (aki egyébként azonos listaösszetétel mellett nagy ívben kizúgna az EP-ből) a Twitter-oldalán örvendezett„Az Európai Parlamentben széles többséggel támogatták állásfoglalásunkat, amely megkérdőjelezi az Orbán-kormány képességét a 2024-es tanácsi elnökség megszervezésére.

Nyitókép: Pixabay

Összesen 380 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Isten jobb keze
2023. június 02. 01:07
Az, hogy ez az ügy idáig fajúlt, azt köszönhetjük a retkes nyakú Orbánnak! Ismét szégyenbe tette kis hazánkat! De ezt, egy fideszes droidnak nem lehet elmagyarázni!
bagira
2023. június 01. 19:16
Kerítés. https://www.youtube.com/shorts/gHEyMaXhwZ8
tapir32
2023. június 01. 18:33
Putyinista, háború párti, szélsőbaloldali DK-sok egyetlen öröme, hogy az EP ugyan olyan hipokrita mint ők.
tapir32
2023. június 01. 18:31
A konzervatív gondolkodás toleranciát, elfogadást, megbékélést, szeretetet, a másik ember megbecsülését, a szegények és az elnyomottak segítését, az emberek egyenlőségét stb. hirdeti. Akik, ezen értékek mentén szocializálódtak, ezen értékeket interiorizálták azoknak, nincs gondja a másik ember emberi jogainak tiszteletben tartásával. A konzervatív gondolkodású emberek számára a fenti értékek természetes, maguktól értődő, interiorizált értékek. Az európai kultúra ezen értékek mentén épül fel, nem kis mértékben az egyházak tevékenységének eredményeképpen. A szocializációs deficit a balliberális oldalt jellemzi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!