Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Az év eleje óta már közel kétezer Európába tartó migráns halt meg a Földközi-tengeren.
Fájdalomnak és szégyennek nevezte az év eleje óta a földközi-tengeri migrációs útvonalon életüket veszítő emberek halálát Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap
A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy
a legutolsó hajóbalesetben 41 ember halt meg.
„Imádkoztam értük. És fájdalommal és szégyennel állapítjuk meg, hogy az év eleje óta már közel kétezer férfi, nő és gyerek halt meg ezen a tengeren, miközben Európát igyekeztek elérni” – jelentette ki Ferenc pápa, aki társadalmunk nyílt sebének nevezte a földközi-tengeri útvonalon történő tragédiákat.
Kijelentette, bátorítja a politikai és diplomáciai erőfeszítéseket, melyek a szolidaritás és a testvériség szellemében keresnek orvoslást, és azokról is szólt, akik a hajótörések megelőzésén és a migránsok mentésén dolgoznak.
Ferenc pápa a Tunézia partjainál történt hajószerencsétlenségre utalt, melynek négy túlélője szerdán érte el Olaszország partjait. Tunéziából indultak el 45-en, de csónakjuk majdnem azonnal felborult. A pápa a nemzetközi migrációs szervezetek adatait idézte, melyek szerint 2023-ban mintegy kétezren vesztek már a tengerbe az észak-afrikai és az európai partok között.
Ferenc pápa beszédében imádkozott Ukrajnáért, megbékélést sürgetett az erőszak és harc pusztította Kamerunban, és megemlékezett a Hawaii-szigeteken kitört tűzvész áldozatairól is.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami