Kijevben attól tartanak, hogy az ukrajnai magyar közösség „kicsiben ugyanolyan lesz, mint az oroszok az ország keleti felében”

2023. december 10. 11:57

Sok magyar számára az erősödő ukrán nemzeti büszkeség aggodalmakat ébreszt az erőszakos asszimiláció lehetőségével kapcsolatban.

2023. december 10. 11:57
null

Az ukrajnai magyarok a középpontba kerültek, miután Orbán Viktor arról beszélt, hogy megakadályozza Kijev uniós tagságát. A The Guardian tudósítója, Shaun Walker a Kárpátaljai magyarok körében azt tapasztalta, hogy a helyi magyarság kevésbé érzi magát érintettnek a háborúban, és inkább támogatja a magyar kormányfő álláspontját.

A lap szerint a helyzet Kijevben aggodalmat kelt, mivel attól tartanak, hogy 

a magyar közösség hasonló sorsra jut, mint az orosz etnikum az ország keleti részén, és eszközként szolgálhat egy ellenséges hatalom számára, hogy az kihasználja a jogokkal kapcsolatos aggályaikat, és azokra hivatkozva támadja az ország szuverenitását.

A lap szerint Orbán az egyetlen európai vezető, aki továbbra is baráti kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal.

Sok magyar számára az erősödő ukrán nemzeti büszkeség aggodalmakat vet fel az erőszakos asszimiláció lehetőségével kapcsolatban, írja a lap. A kisebbségi nyelvtörvény ügyében az aggályok részben megalapozottak, de miután Ukrajna láthatóan eleget tesz annak, amit Orbán évek óta kér tőle, a miniszterelnök most az ország uniós csatlakozását célozta meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Andrew Kravchenko/Bloomberg via Getty Images

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2024. január 22. 05:50
Nyugalom, Putin már úton van,....
Akitlosz
2024. január 21. 18:54
"de miután Ukrajna láthatóan eleget tesz annak, amit Orbán évek óta kér tőle" Ezt ki látja? A névtelen szerző? Fényképet tud erről mutatni?
Akitlosz
2024. január 21. 18:49
Bár így lenne! A Donyecki hölgyek kemények és hazaszeretőek! https://www.youtube.com/watch?v=JQUiYm6iK7c https://www.youtube.com/watch?v=1pfeKTWWPgI
Ad majorem Dei gloriam
2023. december 12. 19:00
Nem kell elnyomni őket és nem lesznek olyanok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!