Amerika diktálja a tempót: olyan gépet mutattak be, amiről mások csak álmodoznak (VIDEÓK)
2024. január 15. 05:34
Itt a világ első „csendes” szuperszonikus repülőgépe.
2024. január 15. 05:34
6 p
8
10
24
Mentés
Több évnyi fejlesztési időszakot követően az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) és a Lockheed Martin hadiipari cég bemutatta a nagyközönségnek legújabb projektjüket: az X-59 Quesst (Quiet SuperSonic Technology).
Ez lenne a világ első „csendes” szuperszonikus repülőgépe, ami azt jelenti, más sugárhajtású repülőgépekhez viszonyítva az X-59-es sokkal kisebb hangrobbanással képes átlépni a hanghatárt. (A NASA már nem is hangrobbanásról beszélt, hanem hangpuffanásról a pénteki bemutatón – a szerk.)
A hangsebesség mértéke (Mach-szám) függ a közegtől, amiben a hang terjed, valamint a terjedés körülményeitől, azonban nincs rá hatással például a légnyomás. Ha Mach-szám nagyobb mint 1 (körülbelül 1060 kilométer/óra), szuperszonikus repülésről lehet beszélni, ennek egyik kísérőjelensége a felszínen is hallható hangrobbanás, ami az emberi fül számára elviselhetetlen, 100 decibel feletti zajjal járhat.
Az X-59 Quesst annak kísérlete, hogyan lehet ezt a jelenséget a lehető legkisebb „zajra” csökkenteni. Most ez 75 decibelt jelenthet.
Drum roll please...
Meet the X-59! 🤩
Almost 100 feet long and built for quiet supersonic speed, the X-59 will transform supersonic flight and pave the way for a return to commercial supersonic flight over land. ✈️ More: https://t.co/6v1WGQfud2pic.twitter.com/GXHVx7s4M1
Amennyiben sikerrel járnak a tesztrepülések – az X-59 az Egyesült Államok előre kijelölt lakott területei felett fog repülni (16 ezer 800 méteres magasságban), hogy megnézzék, miként reagálnak az ott élők a repülőgép által keltett hanghatásokra –, szakemberek szerint az X-59 Quesst forradalmasíthatja a szuperszonikus repülést.
A lakosok visszajelzései kulcsfontosságúak lesznek, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) ezek mérlegelése után dönthet arról, hogy a „csendes” szuperszonikus repülőgép alkalmas-e a lakott területeken való használatra, megkaphatja-e az engedélyeket.
A szuperszonikus repülés előnyei között szerepel a gyors orvosi ellátás, a rövidebb szállítási idő, és természetesen a gyorsabb utazás lehetősége is.
Together with @LockheedMartin, we've unveiled our new X-59 supersonic plane. The X-59 will fly later this year on the #Quesst mission to test quieter sonic booms.
Az X-59 Quesst 30 méter hosszú, 9 méter széles, és körülbelül 1489 kilométer/órás sebességgel képes repülni, köszönhetően a GE F414 típusú hajtóműnek. Gyártása során merőben új eszközökhöz nyúltak a mérnökök, használták például a kiterjesztett valóság technológiáját, robotfúrást és 3D-s modellezési technikát. A repülőgép furcsasága, hogy a pilóta nem lát előre – nincs szélvédő, előtte csupán egy tizenegyméteres orr terül el; ugyanakkor nem vakon kell repülni, hiszen egy eXternal Vision System (XVS) nevű rendszer mutatja majd a pilótáknak a fülkébe szerelt monitorokon, hogy mi van a gép előtt. Egyébként ennek a hosszú orr-résznek az a feladata, hogy „megtörje azokat a hanghullámokat, amelyek normális esetben egy szuperszonikus gépnél hangrobbanást okoz”.
Jim Free, a NASA munkatársa – akit a Híradó.hu idézett –, a kaliforniai bemutatón elmondta: „Az X-59-es még a többi kísérleti repülőgép között is különleges. Minden repülőgépnek, amely megkapja az X megjelölést, különleges célja van: az, hogy új technológiákat vagy aerodinamikai koncepciókat próbáljunk ki velük.”
Nyitókép forrása: Edwards Air Force Bace Facebook-oldal
„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora. „Magyarország hozott néhány okos döntést az oktatáspolitika terén, amelyekből az USA is tanulhatna. Köszönöm, szenátor úr” – reagált Orbán Balázs.
A sarkkörök és a hideg égövek világát idéző állatbemutató Magyarország történetének legnagyobb vidéki állatkerti beruházása. Gajdos László igazgató szerint egyedülálló látványosság jött létre nem csak Magyarországon, hanem Európában is. Kovács Ferenc polgármester úgy véli, már nem lecsúszó város a szabolcsi vármegyeszékhely.
A történtek ellenére a biztonságpolitikai szakértő nem gondolja azt, hogy irányváltás lesz az iráni külpolitikában, hisz a valódi döntéseket Ali Hamenei ajatollah hozza.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 24 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iimre
2024. január 15. 10:17
"Búvár Kund január 15. 08:43
Nem túlzottan érdekel a technika, ennél fogva a hadtechnika sem, nem követem figyelemmel. Az okosoktól kérdezem, hogy az a »régi fajta« lopakodó létezik még? Gyártják ill használják? Tényleg komolyan kérdezem, nem iróniából."
https://ujkor.hu/content/f-117
Nekem gyanús, hogy azzal akarják eladni, higy csendes és nem azzal, hogy mennyi energiát takarít meg azzal, hogy el van kerülve a lökéshullám (ami maga a hamgrobbanás)
Nem túlzottan érdekel a technika, ennél fogva a hadtechnika sem, nem követem figyelemmel. Az okosoktól kérdezem, hogy az a "régi fajta" lopakodó létezik még? Gyártják ill használják? Tényleg komolyan kérdezem, nem iróniából.