Beszorultunk itt, a Nyugat keletjén három – kétségtelenül igen fontos – választás bűvkörébe: időrendi sorrendben orosz, európai, amerikai.
Óriási dolgok fognak idén eldőlni. Mekkora lehet valójában az a társadalmi elégedetlenség Oroszországban, amelynek robbanására az Ukrajnát lélegeztető Nyugat a komplett háborús stratégiáját építi? Van-e az európai választókban szándék az Európai Unió utóbbi tíz évének döntéseit apró kivételekkel mind elszúró fősodrot jobbról leváltani? Rontott-e el elég dolgot Joe Biden ahhoz, hogy Donald Trump visszatérhessen? Én azonban azt javasolnám: tekintsünk kicsit a tányér szélén túlra.
A The Economist a történelem legnagyobb választási évének nevezte 2024-et, s nem ok nélkül: több mint kétmilliárdan járulhatunk az urnákhoz mi, szavazókorú homo sapiens sapiensek,
és a világ nagy kérdései mellett döntünk majd a világ legérdekesebb kis kérdései közül is sokról.
Ott lesz például a második fél évben esedékes venezuelai választás, amelyről azt még biztosan nem tudjuk, hogy lesz-e, de azt már igen, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet a biztonság kedvéért már kizárták. Nem is az lesz a kérdés, hogy a Simón Bolívar Nagy Patrióta Pólus (nem viccelek, tényleg így hívják koalíciójukat a kormányzó kommunisták, valakinek idehaza is eszébe juthatna már a Nagy Szent István Párt színeiben megverni a Fideszt) leváltható-e egy elcsalt választáson, hanem az, hogy mennyire engedte ki a ketrecből az Egyesült Államok Venezuelát azért, hogy venezuelai és iráni olaj világpiacra engedésével helyrepofozza a szankciós gazdasági háborúban elszálló olajárakat. A 2019-es elcsalt választás után még elbohóckodott Washington egy párhuzamos kabinet elismerésével, melynek fizetéseit amúgy egy nemzetközi segélyezéssel foglalkozó kormányszerv, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) folyósította. Ha az idei elcsalt választás után nem lesz ilyen,
az világosan mutatja majd: Caracas kiszabadult a ketrecből, a venezuelai demokráciát feláldozták Oroszország legyőzésének nagy oltárán.
Lesz két kulcsfontosságú választás a posztszovjet térségben is. A Georgiát eleddig a háttérből kormányzó Bidzina Ivanisvili, az ország leggazdagabb embere és a vezető kormánypárt, a Grúz Álom – Demokratikus Grúzia alapítója kilép a fényre, és elindul a választáson. Azaz vége lesz a találgatásnak azzal kapcsolatban, hogy vajon a párt EU-s közeledése csak paraván-e az országot Oroszország felé kormányzó Ivanisvili valódi működése előtt. Aki Grúzia hovatartozásáról szeretne beszélni, most már hivatalosan is a főnökhöz fordulhat majd.
És döntenek ősszel a moldávok is arról, hogy mit gondolnak az első igazán nyugatos elnökük, Maia Sandu működéséről, s látnak-e valami kézzelfoghatót a Nyugat 2020 óta Moldovára sugárzó szeretetáradatából. Sandu az ország sanyarú helyzetéhez képest nem is áll rosszul, az első fordulót csont nélkül megnyerné, a másodikban viszont kezdődnének a bonyodalmak. Oroszpártinak bélyegzett, de valójában inkább pragmatikusan egyensúlyozó szociáldemokrata elődje, Igor Dodon például 46:35 százalék arányban megverné, a nyugatos szociáldemokrata Ion Ceban kisinyovi polgármester szintén, az egyetlen nyíltan oroszpárti jelöltnek, Renato Usatîinak viszont esélye sem volna. Ebből pedig viszonylag könnyű kirajzolni a mintát: Sandu Moldova nemzetközi presztízsének növelése közben mintha egy pillanatra megfeledkezett volna a moldáv kisemberről.
Amit pedig külön öröm lesz nézni, az a szeptemberi keletnémet tűzijáték: Szászországban, Türingiában és Brandenburgban egyértelműen az Alternatíva Németországért (AfD) vezet.
És bár az egyetlen valódi ellenzéki pártot 10 százalék alatt kimondottan könnyű volt kihagyni a jóból, s valahogy még 20 százalék körül is sikerült, azért 30 százalék fölötti választási győztesként már elég nehéz lesz. Szászországban például az AfD nélkül egyedül egy festékpaletta-koalíció tudna kormányozni – azaz a Kereszténydemokrata Unió vezetésével mindenki más. A kérdés már csak az, hogy megmenti-e az általuk egyébként nem túlzottan szívelt szélsőbalos Sahra Wagenknecht a fősodratú német pártokat azzal, hogy elhappolja az AfD-től az odavándorló balosokat.
A nagy kérdések életbevágóan fontosak, de maradjunk nyitottak a kis kérdésekre is – sok szerotonint, dopamint és adrenalint tartogatnak a Mandiner olvasóinak ezek is az előttünk álló esztendőben.
(Nyitókép: Anadolu via AFP/Sefa Karacan)
Ezt is ajánljuk a témában
Vagy az van, hogy Vlagyolf Putyler pártjára állt a lengyel exminiszterelnök – vagy pedig az, hogy valójában Orbán és a magyar jobboldal sem állt ott soha.
Kicsi cella, benne a priccs, mellette közvetlenül a vécé.
Így mintegy 20 ezer fővel több katonájuk lenne az igazságügyi miniszter szerint.
Nem, Pavel Fedosenko nem Putyin ügynöke, hanem Zelenszkij főtisztje.
A brit külügyminiszter úgy véli, Ukrajnának joga van a britek által szállított fegyverekkel támadni Oroszországot. Nehéz ügy.
Rövid összefoglalónk az elmúlt hétköznapok legolvasottabb cikkeiről.
Minden EP-listát állító párt listavezetőjét meghívja a közmédia az EP-választási vitára.
Az ICC letartóztatási parancsot adhat ki magas rangú izraeli tisztviselők, köztük Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen.
Dejan Sztankovics.nem csak a labdarúgásért rajong, és az is kiderült, melyik csapatnak szurkol nagyon.
