Csalódottak az EP-ben: nem válik be a Magyarország elleni haditerv

2024. február 26. 09:26

Katarina Barley szerint minimális az esélyük arra, hogy az Európai Bíróságon nyerjenek a Bizottság és így Magyarország ellen – a tények túlságosan befolyásolják a döntéshozókat.

2024. február 26. 09:26

Nagyon kicsi az esélye annak, hogy az Európai Bíróság helyet ad az Európai Parlament által a Bizottság ellen benyújtott keresetnek, amely a Magyarországnak felszabadított 10 milliárd eurós forrással kapcsolatos döntésre vonatkozik – szomorkodott Katarina Barley.

Az EP alelnöke az Euractiv írása alapján az igazságügyért felelős belga biztos, Didier Reynders véleményére hivatkozott, aki kijelentette, a magyar kormány előrelépett a vitatott ügyekben, a döntéssel szemben pedig egyetlen biztos sem tiltakozott.

Barley tavaly publikált egy jelentést az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban, amiben felszólította a vezetőket, hogy indítsanak eljárást Magyarország ellen, amelynek eredményeképpen megfoszthatnák hazánkat a szavazati jogától.

Emellett mindent megtett azért, hogy ne kapja meg Magyarország a neki járó forrásokat, mert szerinte „elsietett” döntésről van szó.

A cikk szerint Barley megjegyzésével beismerte, hogy az EP képtelen befolyásolni a Bizottság döntését. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jan36
2024. február 26. 14:12
Mert mi kellene befolyásolja, ha nem tények? A divat? A politikai hovatartozás? A kenőpénz? Az időjárás? (Bár, ez utóbbival, lehet, hogy tippet adtam... Ha esik, ha fúj: Orbán tehet róla)
nemecsek-3
2024. február 26. 12:35
Hát nálunk is látszik a libsiken, hogy undorodnak attól ha valahol a tények megjelennek
2024. február 26. 12:25 Szerkesztve
Címlapon Magyarország első számú közpénzen élősködő, legundorítóbb mocskos pofájú, hazaáruló büdös komcsi bányarém, politikai közszereplője Dobrev Klára, becenevén Bojler, valamint egy másik büdös komcsi EP képviselő görény, a Német Katarina Barley.
patópál
2024. február 26. 11:43
Szóval a tények túlságosan befolyásolják a bíróságot. Ez már tényleg a Tanú c. film bírósági jelenete. Bacsó szerencséje, hogy nem érte meg, hogy dokumentumfilm lett a szatírájából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!