Ironikus, de most épp a szabadságot kell megvédenünk a liberális demokratákkal szemben.
(Nyitókép: Simon Wohlfahrt/AFP)
A tapasztalat arra tanít bennünket, hogy inkább az eredmények, mint az ígéretek alapján ítéljünk meg politikai projekteket. Az ideológiák természetükhöz híven – valláspótlékként – valamiféle megváltást vagy felszabadítást ígérnek. A kommunizmus azt ígérte, megszabadít bennünket minden nyomorúságunktól; a fasizmus a dicsőség helyreállítását ígérte; a liberalizmus szabadságot. Úgy tűnik, mindhárom kudarcos vállalkozásnak bizonyult.
Bölcsebb a tapasztalatra hallgatni, miközben az ideológiák hívei maradnak a mítosznál.
Ma persze jellemző a ködösítés: ezek nem is liberálisok. Akiknek kellemetlenek a fejlemények, azok vagy menekülnek a jelzőtől, vagy menekítenék a jelzőt a megmaradt kevesek, igazak seregébe. (Nem kételkedünk abban, hogy fontosak az ideológiákon belüli szektás törések, de hát Trockij is kapott egy jégcsákányt a fejébe, pedig szegény oly lelkiismeretesen védte a forradalmi terror eszközét.) Mintha a „történelem végéről” szóló győzelmi jelentés nem a liberális demokráciát tűzte volna zászlajára, mintha nem ez volna a második világháború utáni domináns ideológia, és mintha nem
a liberális demokráciával szemben kritikát megfogalmazók volnának az üldözendő eretnekek.
A szabadság ígérete volt a kampány – amit látunk, az meg a gyakorlat. A gyakorlatban a liberális-demokrata mainstream jobban teljesít a szabadság korlátozásában, mint annak megteremtésében vagy védelmezésében.
Érdemes felidéznünk még egyszer, mivel indokolták a brüsszeliek a NatCon-konferencia betiltását: „A rendezvényt nem lehet megtartani, mert az esemény célja, hogy egybegyűjtse a nemzeti konzervatív nézeteket valló akadémikusokat, a kultúra, valamint a politika képviselőit, és azért, mert
ezek az emberek a vallásos nézeteket valló jobboldalhoz tartoznak.
(…) A konzervativizmus múltja és jövője elválaszthatatlanul kötődik a nemzet eszméjéhez, a nemzeti függetlenség elvéhez és az egyedülálló nemzeti hagyományok újjáélesztéséhez.”
Tehát, ha jól értjük, a liberális demokrácia brüsszeli bástyáinak őrzői szerint nincs helye azoknak a liberális rendben, akik konzervatív vagy vallásos-jobboldali nézeteket vallanak, illetve azoknak, akik a nemzethez, a nemzeti függetlenséghez és a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodnak.
Ez legalább világos beszéd. Tudtuk eddig is, csak ilyen szépen és tisztán nem mondták ki.
Sajnos
a liberalizmus születési rendellenessége az, hogy nem a meglévő szabadságot védelmezi, hanem a majdan megvalósítandót,
amelynek nevében és érdekében a jelenlegieket felszámolja. A bennszülöttek szabadsága az Untermenschek szabadsága, akikkel szemben – ahogy John Stuart Milltől, a liberálisok egyik apostolától tudjuk – „a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele (…)” (A szabadságról). És ugyan ki vitatná, hogy a brüsszelita elit célja viszonyaink jobbá tétele? A képviseleti kormányzatról szóló művében ugyancsak Mill helyénvalónak tartotta, hogy Indiában „erőteljes despotizmus van”, hiszen „ez a legalkalmasabb kormányzati forma a nép képzésére, hogy alkalmasak legyenek a magasabb civilizációra”.
Ahhoz, hogy a bennszülöttek a magasabb civilizációra alkalmasak legyenek, el kell dobniuk az olyan barbár meggyőződéseiket, mint a vallásosság, a nemzeti függetlenséghez és hagyományokhoz való ragaszkodás.
A reakciós ösztönnel rendelkező politikai irányzatok – jobboldaliak, konzervatívok, nemzetiek – nem utaznak az absztrakt szabadságígéretek licitjében, viszont védelmükbe veszik a nagyon is konkrét, már meglévő szabadságokat. A természettől, a nemünktől, a kultúránktól való absztrakt felszabadítás helyett azt mondják,
a már kiharcolt, ismert, létező szabadságot érdemes védelmünkbe venni.
A brüsszeliták bánatára ezeket a szabadságokat épp a kultúránk, hagyományaink, a nemzetünk biztosítja. Az evilági megváltások ígéretével tele a padlás, az eredményeket ismerjük, ahogy azt is, hogy ezek nevében szokták felszámolni a létező szabadságunkat. (Arról nem is beszélve, hogy a magyar szabadelvűség együtt született a nemzeti függetlenség elvével, így itt a végeken ezeket igen nehézkes elválasztani egymástól. Nem is sikerült.)
Amit ismerünk, az biztosabb, mint az utópiák és a politikai projektek ígérethalmazai.
A létező szabadságunk konkrét politikai küzdelmek, alkuk, kiegyezések révén valósult és szilárdult meg. Amit ismerünk, abban érthető módon jobban bízunk.
Semmi szükség arra továbbra sem, hogy bármelyik fontos elvből ideológiát barkácsoljunk. A reakció akkor mozdul, ha az általa kedvelt és ismert viszonyokat valamiféle veszély fenyegeti. Ezért szálltak szembe a szocialista-kommunista kísérlettel, majd a vele konkurens nemzetiszocialista variánsokkal.
Ironikus, de most a szabadságot kell megvédeniük a liberálisokkal, liberális demokratákkal szemben.
Ez a szabadság kétségtelenül a bennszülöttek szabadsága, de a tapasztalat – sajnálatos módon – csak ezt ismeri.
*
Ezt is ajánljuk a témában
Európa progresszív liberális óceánjában Magyarország a különbözőség szigete, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan, a keresztény civilizációnál pedig nincs jobb életforma – a magyar miniszterelnök erről is beszélt a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián.
Ezt is ajánljuk a témában
Kacsoh Dániel, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese az ATV műsorának vendége volt.
De a baloldal egyebekben békepárti és antiimperialista.
A Kossuth-díjas zenészt már nem érdekli, hogy a libsik és a rosszindulatú kommentelők mit írnak, fel meri vállalni a véleményét.
Elhallgattatnák az unióval kritikus hangokat.
A baloldali politikusnak már csak néhány napja maradt, hogy begyűjtsön 41 érvényes aláírást.
A baloldalon is beindult a választási kampány.
„A Telexet nem lehet objektívnek tekinteni a témában” – írta a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
A frankfurti repülőtéren tizenöt mentőautó várta a gépet.
Knézy Jenő, Hajdú B. István és Csisztu Zsuzsa is a logó előtt ülve mondta a sporthíreket.
