Súlyos beismerés Ukrajnából: Az oroszok megtalálták a gyenge pontunkat

2024. május 14. 17:26

Az oroszok létszámfölényben vannak, ezért mindent megtesznek, hogy ebből minél több hasznot húzzanak.

2024. május 14. 17:26

Nyitókép: VLADIMIR ALEKSANDROV / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Az Unian-on megjelent interjúban Jevhen Dikij és az ukrán terrorellenes hadműveletek elemzője és veteránja arról beszéltek, hogy Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője figyelmeztetett a New York Times-on arra, hogy az orosz támadások Harkiv térségében további 3-4 napig folytatódnak, majd várhatóan Szumi irányába terelődnek. Az elemző szerint ez a forgatókönyv nem zárható ki, mivel hasonló veszélyre figyelmeztettek Harkiv esetében is, ami végül be is következett. 

Úgy vélik, ez a helyzet valamiféle mini változata annak, ami 2022. február 24-én történt.

Dikij szerint fontos lenne Budanov figyelmeztetésére odafigyelni, hogy ne érje őket Szumi területén ugyanolyan felkészületlenül a támadás, mint Harkiv esetében. Bár nem valószínű, hogy Oroszország ismét támadást indítana Kijev vagy Csernyihiv ellen, mert nincs meg hozzá a megfelelő erejük és eszközük. Viszont 

ha plusz 300 ezer katonát tudnak mozgósítani, akkor a két központi régió is veszélybe kerülhet.

Az elemző szerint az oroszoknak jelenleg nincsenek elegendő tartalékai Harkiv vagy Szumi elfoglalásához, de volt elegendő erejük a határsáv vagy Vovcsánszk elfoglalásához. Azonban az oroszok létszámfölényben vannak, ezért mindent megtesznek, hogy minél több hasznot húzzanak ebből. A gyenge pontot az emberhiányban és a tartalékok hiányában látják, ezért próbálják az oroszok ezt kihasználni, és feszítik az ukrán erőket új frontterületek megnyitásával.

Az oroszok megtalálták a gyenge pontunkat. A gyenge pontunk a tartalékok hiánya, valamint az emberhiány. 

– állapította meg a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­­É­r­­t­­­é­­k­­­e­l­­d­­ ­a­­ ­s­­­z­e­­x­i­­­ ­­­p­­u­­­n­c­­­i­m­­­a­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­­𝐗­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
kontyos
2024. május 15. 13:20
Deokos "szakértő"...ja nem...
MaBaker
2024. május 15. 10:12
Az oroszok "megtalálták" azt, amit már minden értelmes ember a konfliktus első napjától mondott. A helyzet annyiban változott, hogy 2 év után az ukránok is beismerték.
europész
2024. május 15. 09:00
A nyugat szerint jo lenne egy kis atomhaboru. Rettegnek,hogy az oroszok Lisszabonig meg sem allnak.Sajnos a politikai rogeszmek egyenlore befolyast gyakorolnak a nyugati birkakra.Nyilvanvalo az ukranok halalra vannak itelve a nyugat alltal.Minden emberi szamitas szerint az oroszok gyozelme garantalt meg abban az esetben is ha barmennyi fegyvert es loszert kuldenek az ukranoknak.Amennyiben katonakat kuldenek Ukrajnaba megrazo tapasztalatban lesz reszuk megpedig vadaszni fognak rajuk es menekulni fognak mint mar annyiszor.Nem tanultak semmit es most sem fognak. Az egesz olyan mint a hulye szankciojuk.Mar a 14.nel tartanak es mar majdnem bele doglenek de mar a 15.re gondolnak.Majd csak bele doglenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!