Zelenszkij retteg: „Putyin teljesen el akar minket foglalni”

2024. január 11. 16:15

Az ukrán elnök szerint egy ukrán vereség esetén Oroszország többi szomszédja, köztük a balti országok megtámadását is magával hozhatja.

2024. január 11. 16:15

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök reggel a balti államokban megkezdett körútjának második napján az észt fővárosba, Tallinnba érkezett.

Margus Tsahkna észt külügyminiszter, aki az ukrán elnököt a repülőtéren fogadta, az X közösségi oldalon azt írta:

Nagy megtiszteltetés, hogy Zelenszkij elnök és külügyminisztere, Dmitro Kuleba személyében jó barátokat és szövetségeseket üdvözölhetünk”.

Hozzátette: „Erős üzenetet küldünk és megerősítjük Ukrajnának, hogy Észtország szilárdan mellette áll, és hogy együtt megnyerjük ezt a háborút”. Zelenszkij térségbeli útjának első állomásán, szerdán Litvániában bírálta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai segítséggel kapcsolatos nyugati habozást, amely „csak növeli Oroszország bátorságát és erejét”. Hangoztatta:

Figyelnünk kell Putyin retorikájára. Ő nem fog leállni. Teljesen el akar minket foglalni”

– tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy egy ukrán vereség esetén Oroszország többi szomszédja, köztük a balti országok megtámadását is megkockáztatja. A három balti volt szovjet köztársaság ma a NATO és az EU tagja, és az orosz támadással szemben Kijev elkötelezett támogatói. Az ukrán elnök tallinni látogatása során találkozik Alar Karis államfővel, valamint Kaja Kallas miniszterelnökkel,

továbbá beszédet mond a helyi törvényhozásban.

Zelenszkij utoljára még a háború előtt járt Észtországban, ahonnan mostani látogatása befejeztével baltikumi körútjának utolsó állomására, Lettországba utazik tovább.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Olivier MATTHYS / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ne szájalj
2024. január 13. 08:41
Nagyon ugy nez ki, hogy az orosz most mar azt csinal, amit akar. A kerdes csak annyi, hogy mekkora ukran teruletre akar ratenyerelni.
Sulammit
2024. január 12. 20:55
Mese habbal. Ezt te se hiszed. Sajnáltatod magad, rémiszgeted a hiszékenyeket. Szóval suskát kunyerálsz.
Nasi12
2024. január 12. 16:45
Ezért volt kár nem figyelni Castellre. Egy másfél milliós hadsereget kieröszakolnotok belódult hadiiparral. Minszk elött jobban állt ukrajna is, mi is.
NokiNokedli
2024. január 12. 11:01
Ajvékol a russzki zsidó! Akkor kemény tökös gyerek volt, és nem ajvékolt, amikor nekiment az oroszoknak, és Putyint fenyegette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!