Kiáll a pályáztatások mellett az LMP és az MSZP

2013. január 16. 11:31

Karácsony Gergely szerint a kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatásának eltörlésével a Fidesz beismerné, hogy az igazgatók kiválasztásánál politikai szempontokat akar érvényesíteni. Horváth Csaba azt kéri a kormánytól, hogy ne térjen el a demokratikus gyakorlattól.

2013. január 16. 11:31

A kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatásának eltörlésével a Fidesz nyíltan beismerné, hogy az igazgatók kiválasztásánál a szakmai felkészültség helyett a politikai szempontokat akarja érvényesíteni – közölte Karácsony Gergely. Az LMP politikusa arra reagált, hogy L. Simon László kulturális államtitkár a napokban az ATV egyik műsorában azt javasolta, hogy a jövőben a kiemelt állami intézmények esetén ne legyen kötelező a pályáztatás az intézményvezetői posztra. Karácsony Gergely közleményében azt írta, az LMP továbbra is kötelezővé tenné a pályáztatást, sőt nyilvánosságra hozatná az összes intézményvezetői pályázatot. Az LMP képviselője szerint „a sokat hangoztatott politikusi felelősség nem azt jelenti, hogy valaki hűbérbirtoknak tekinti a kulturális intézményeket, hanem azt, hogy a legmegfelelőbb embert bízza meg azok vezetésével”.

Szintén kiáll a kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatása mellett az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Kinek és milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy a művészeti intézmények élére kerülő vezetők ne pályázati eljárásban mérettessenek meg, illetve ha nincs szükség a szakma véleményére, akkor kik és mi alapján döntik majd el, hogy ki a legalkalmasabb a posztra? – tette fel a kérdést közleményében Horváth Csaba. A politikus az előadó-művészeti törvényre, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényre, a fővárosi közgyűlés által korábban elfogadott színházi koncepcióra, a Színházi Tanácsra vagy a színházigazgatók szakmai szervezetére, a tisztességre és a józan észre hivatkozva azt kéri a kormányzattól, hogy ne térjen el a demokratikus gyakorlattól, „ne döntsön önkényesen, mert árt annak a szellemiségnek, amelyet a művészvilág képvisel, hiszen alkotni, igazi művészetet teremteni csak szabadon, félelemtől mentes légkörben lehet”.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. január 16. 13:06
Drágaságaim! Itt a KIEMELT ÁLLAMI INTÉZMÉNYEKről van szó, a belvárosi művészlebujok nem esnek bele a szórásba. (NEm hinném, hogy nem tudják, de így szebb a dolog). Amit az állam tart fenn, miért ne legyen beleszólása, ki és hogyan vezeti?
kjkj945
2013. január 16. 13:01
Csak akkor a maszop lump miért ágált a Nemzeti színház nyertes igazgató pályázata ellen??
csak szerényen
2013. január 16. 12:49
Ugyan! Eddig is politikai alapon történtek a kinevezések, csak eljátszák a színjátékot a nípnek, hogy pályázat alapján, szakmai alapon döntenek!Hogy is fogalmazott Karácsony manó: "Nyiltan elismerné". Azaz eddig is politikai és hovatartozási alapon történtek a kinevezések, csak a látszatpályáztatással nem kellett nyíltan elismerni!
tarackos
2013. január 16. 12:17
Tőlem rendben van, de akkor majd kerékbe törünk vkit ha legközelebb ti nevezitek ki politikai alapon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!