„Hallottam gyerekektől a vetítés után, hogy már alig várják, hogy végre az iskolában is olvashassák a Toldit. Ha ez tényleg így van, akkor valami nagyon fontos dolgot sikerült letennünk az asztalra.” Csákovics Lajossal, a Toldi társrendezőjével beszélgettünk a minap bemutatott rajzfilmről, a megvalósulás izgalmas részleteiről, valamint Jankovics Marcell-lel való közös munkájáról!
Október 20. óta vetítik a mozikban a Toldi című rajzfilmet, amelyről mi is írtunk már kritikát. A film társrendezőjével, Csákovics Lajossal beszélgettünk többek között arról, hogy mit jelent a társrendezés, milyen volt együtt dolgozni Jankovics Marcell-lel, hogyan készülnek a magyar rajzfilmek, és miért a Doktor Bubó a kedvenc rajzfilmje.
***
Csákovics Lajos
A Toldi rendhagyó módon készült, mivel az eredeti rendező, Jankovics Marcell időközben elhunyt. Hogy élte meg ez a hirtelen jött váltást?
Nagyon megrázó és váratlan volt. Nem számítottunk rá. Azt hittük, most beteg, aztán majd jobban lesz. Letaglózó volt mindannyiunk számára.
Addig milyen formában vett részt a film készítésében?
A sorozatnak addig kivitelező-rendezője voltam.
Ez mit jelent pontosan?
Egyfajta művészeti gyártás-irányítást jelent. Olyan döntések voltak a kezemben, hogy melyik jelenetet melyik animátornak adom ki, kivel rajzoltatom meg. A vázlatosan elkészült jeleneteket én bíráltam el első körben, instruáltam a munkatársakat, vágási kérdéseket, a zörejezést vezényeltem. Marcell humorosan azt mondogatta akkoriban, hogy ő itt csak az „átvevő bizottság”. Neki mindezzel nem kellett igazán foglalkoznia.
hiszen a forgatókönyvet ő rajzolta, ami meghatározta, milyen lesz a film. A figuraterveket is ő készítette, és természetesen a végleges jóváhagyás az ő kezében volt.
Hogyan emlékezik vissza a közös munkára?
Vannak humoros emlékek. Volt, hogy Marcell bejött és megkérdezte tőlem: „Na, főnök, ma mi lesz a munkám?” Mert bizonyos dolgokat neki is én adtam ki, mert tudtam, hogy azokat a jeleneteket csak ő képes úgy előkészíteni a további munkafázisokra, hogy valóban az általa elképzelt eredményt kapjuk. De a főnök valójában persze ő volt.
Visszatérve az elvesztésére: van a dolognak egy személyes emberi része, ami fájdalmas kérdés marad, és leginkább a személyes kapcsolatunkat érinti. Hogyan alakult volna a kapcsolatunk a film után? Akár mostanában, amikor közönségtalálkozókra járok tulajdonképpen helyette. Mennyivel szebb lenne vele közösen ott ülni, ha igényelné egyáltalán. Helyette beszélek most is, pedig neki kellene itt a saját filmjéről beszélnie. A szakmai része a dolognak az, hogy társrendezővé váltam a halála miatt. Már lendületben volt a produkció. Marcell és a kollégák is elfogadtak,
Marcell halála napján, nem sokkal azután, hogy meghalt, felhívott az özvegye és azt mondta, Marcell is azt akarná, hogy te fejezd be a filmet. Ez is mélyen megrendített. Ezek után fel sem merülhetett, hogy ne én fejezzem be.
A Toldi előzetese
Régóta ismerték egymást?
Elég régóta. 1995-ben kezdtem az Iparművészeti Főiskolán, animáció szakon. A '96-97-es tanévben hetente jártunk hozzá a Pannónia Filmstúdióba, ő tartotta a mozdulattervezés órákat.
A kezdetleges animációim láttán egyszer az mondta, hogy belőled még lesz valami. Szóval ez egy negyedszázados ismeretség volt. Jóllehet, mikor a Toldi kapcsán újra találkoztunk, már nem is emlékezett rám.
Mi volt az, amit érdemes volt megtanulni tőle?
Ezt rövid távon az ember nem látja. Egymás mellett ülünk és hatunk egymásra. Egy olyan karizmatikus személyiség, amilyen Marcell volt, óhatatlanul hat a környezetére. Ez nem úgy van, hogy most majd jól ellesek tőle valamit. Látom, hogyan dolgozik, mit csinál, és mindez idővel leülepszik. Inkább azt tudom megmondani, hogy mit csodáltam benne. Marcell úgy pihent, hogy elkezdett máson dolgozni. Amikor nem a rajzfilmjeivel foglalkozott, akkor a könyveit írta. Folyamatosan csinált valamit. Bejött a stúdióba, behozta az újságjait, folyóiratokat, egy órát olvasgatott, hogy naprakész legyen az általános tudása, aztán leült véleményezni az addigi munkánkat. Ő még papíron dolgozott. Nagyon tervszerű és folyamatos munkában élt. Én biztosan nem tudnám utánacsinálni.
A Toldi tényleg teljes egészében kézi rajzolással készült? Semmi digitális rásegítés?
A Toldi száz százalékig hagyományos rajzfilmnek tekinthető.
Ezért tartott négy évig. Az animálás nem egy szapora munka, és az animációt követő többi munkafázis: a kulcs-fázisrajz, a kifestés is nagyon lassú, sőt, talán még több időt vesz igénybe! A mi munkánk annyival könnyebb a régiekénél, hogy nem pocsékolunk rengeteg papírt. Rögtön digitális táblára dolgozunk, nem papírra.
Akkor a Toldiról elmondható, hogy kézműves technikával készült.
Teljes mértékben. Azt szoktam mondani, hogy a legjobb és a legrosszabb pannóniás hagyományokat visszük tovább.
A rossz hagyomány itt mit jelent?
Ennek így nagyon pejoratív a hangzása, pedig nem annak szántam. De valahol mindig érződik egy rajzfilmen, hogy magyar, hogy pannóniás. Ebben van rengeteg pozitívum. Ez jelent egyfajta gondolkodásmódot, szellemiséget, egy igényes mozgatási stílust. Ahogy a figurák mozgatásával nem spórolunk. Ám a filmeknek az előkészítésében mindig van egy kis pongyolaság, szebben mondva nagyvonalúság.
Improvizálás?
Nincs minden mereven megkötve a későbbi munkafázisokkal kapcsolatban.
A közönség számára ez nem szokott feltűnni, de egy jó szemű szakember meg tudja mondani még azt is, hogy melyik jelenetet ki animálta. A mozgatásból és a rajzból látszik ez. Megvannak a figurák attribútumai, amiről felismerhető a karakter, de mindenki úgy él velük, ahogy neki jólesik. A Mézga család egy eklatáns példa erre. Nem talál két epizódot, ahol a szereplők egyformák lennének.
Ezt még én is észrevettem, pedig egyáltalán nem vagyok szakértő.
De a néző mégis tudja, hogy a csíkos nadrágos, mellényes, kopasz, szemüveges figura a Géza. Ez egy durva példa volt, nem ez a lényege a dolognak. De ez a jelenség a mai napig megvan a magyar filmek gyártásánál, legalábbis azoknál, amelyekben én részt vettem.
A régi iskola egyik jellegzetessége ez a szabadság?
Ez a félprofizmus, így mondanám inkább. Ahogyan nagy öregjeink is szokták mondani,
Ehhez képest mit szól az amerikai rajzfilmek dömpingjéhez? Mit gondol róluk?
Annak idején két legendás magyar rajzfilmest elcsábítottam a moziba, hogy nézzük meg az Irány Eldorádó című rajzfilmet. Megnéztük, kijöttünk a moziból, kérdeztem tőlük, mit szóltatok hozzá. Egyikük hosszas hallgatás után káromkodott egy jóízűt. Ez volt a válasza. És ebben minden benne volt. Elképesztő profizmussal dolgoznak, nem vitás. Néha tényleg leesik az állam tőlük. De a lelkemet nem érintik meg úgy, mint ezek a mi néha esetlen filmjeink. Kicsit egy kaptafára készülnek. Patikamérlegen kimérve a humort, a fordulópontokat. De nagyközönségnek szánt rajzfilm már alig-alig készül Amerikában is, manapság a legtöbb animációs film 3D-animáció. De
azt sem értem igazán, hogy a Fehérlófia egyes jeleneteit hogyan tudták megcsinálni a maga idején az akkori technikával.
Kő Edit, Marcell akkori gyártásvezetője legendákat tud mesélni erről.
A Toldi eredetileg sorozatnak készült. Miért gondolta azt Jankovics Marcell, hogy ebből egy egész estés filmet is csinálni kell?
Marcell úgy volt vele, hogy ő már Az ember tragédiájával befejezte a rajzfilmes pályafutását és már nem akar bíbelődni ilyesmivel. Nagyon nagy macera ez, napi szinten. Aztán mégis elvállalta a Toldit, de tisztában volt azzal, hogy akkor fog hatni igazán az alkotás, ha egyben tudjuk végignézni a történetet. A kiírt pályázat viszont egy tizenkét epizódos sorozatra szólt.
Ami viszont nem azt jelenti, hogy egyszerűen összefűzzük a tizenkét epizódot. Azt még látta, amikor levagdaltuk az egyes epizódok főcímeit és stáblistáit, jó néhány új jelenetet még megrajzolt képes forgatókönyv-szinten. A film átritmizálásában viszont már sajnos nem tudott részt venni. Több tucatszor végignéztem már a filmet, sok közönségtalálkozó volt, most már látom, hogy helyenként talán túl nagy tisztelettel is voltam Marcell iránt, nem tudtam eldönteni egyes jelenetekről, hogy ő benne hagyta volna-e. De úgy három-négy percet most már kiszednék belőle. Nem nagy dolgokról van szó, egy-egy snittről, vágóképekről. Itt-ott beletennék még. De megáll ez így is a lábán, azt hiszem.
Milyenek az eddigi visszajelzések?
Egyrészt van a kritika. A kritikáról azt gondolom, hogy a kritikus egy olyan néző, aki pénzt kap a véleményéért. Kicsit heterogén ugyan, de sokkal kevésbé eltérőek a kritikák, mint amire számítottam. Nagyon durván senki sem húzta le, van, aki szerintem túl is dicséri. A közönség pedig…
A közönség véleménye a fontosabb, gondolom.
Igen, azt látom, hogy korosztálytól függetlenül nagyon tetszik mindenkinek. Tizenkettes karikával fut, de ennek ellenére kisebbek is megnézik. Három-négyéves gyereket is láttam, ő is végig tudta nézni. Nem rázzák meg a gyerekeket azok a jelenetek, amik miatt a magasabb korhatár-besorolást kapta a film.
Amikor Toldi az egyik farkassal agyonveri a másikat.
De hát ez benne van az eredeti versben is, mit csináljunk. Vagy amikor a malomkő szétlapítja a csatlóst. Vagy Miklós levágja a cseh fejét. Istenem, ez van, ez a történet. De nem viselik meg a gyerekeket ezek a jelenetek. Más filmekben, azt hiszem, sokkal durvább erőszakot látnak.
Hát, nagyon is megfogja. Nem kell fejhangon ordibálniuk a figuráknak, és nem kell percenként húsz vágásnak megtörténni ehhez. Ez egy régi vágású film, lassan mesél és mégis beszippantja a gyerekeket.
Az egyik nagy ötlet a filmben, hogy a narrátor maga Arany János. Ahogy megjelenik, annak a figurának az alapja egy Petőfi által felskiccelt rajz Aranyról.
Ez is Marcell ötlete volt. Ők ugye barátok voltak, és Petőfi egyszer, amikor látogatóban volt Aranyéknál, lerajzolta a házigazdát. Egyszerű, kicsit ügyetlen tusrajz. Ebből lett ez az szellemalak a filmben. Arany tulajdonképpen a saját versét mondja, ezért Marcell feltett szándéka volt, hogy egy hang szóljon végig, hogy Arany meséljen. Arany is játszott egy ideig egy vándor színtársulatban. Biztos, hogy ez sokat segített neki a balladái írásakor vagy a Shakespeare-fordításainál. Volt színészi vénája. Itt végre eljátszhatta a saját művét.
Élővé vált.
Igen, végre nem az a merev, halott, bajuszos valaki, aki a tananyagban van, aki a Nemzeti Múzeum előtt szoborrá merevedve ücsörög. Talán a film is segít élővé tenni Arany Jánost. Hallottam gyerekektől a vetítés után,
Ha ez tényleg így van, akkor valami nagyon fontos dolgot sikerült letennünk az asztalra.
Egy korábbi interjújában olvastam, hogy kedvenc rajzfilmje a Doktor Bubó.
A minap valami mennyei boldogság járt át, mert sikerült megszereznem a Doktor Bubó – Vidám kirándulás című kifestőkönyvet. Negyven éve vadásztam rá. Annak idején a tanárnőm kidobta a szemétbe, mert énekórán színezgettem. Életem legrégebbi emléke, hogy a kiságyból nézem a Doktor Bubót. Azok a hangok, az a zene, az a képi világ nagyon megfogott. Ha valaha egyszer csinálok saját rajzfilmet, biztos, hogy valamilyen formában benne lesz a Doktor Bubó világa is. De ez a világ is kötődik Jankovicshoz. Ő is készített hozzá figuraterveket. Részben ott van a figurák karakterében az ő munkája is.
Azt mondja, ha egyszer csinál saját rajzfilmet. Tervezi?
Van egy elképzelésem, de már most azt mondják rá, hogy nagyon bonyolult és sokáig tartana vele a munka. A török korban játszódna, a címe is megvan: Szamárfi. Ennek a hátterében is ott van Marcell, illetve az egyik könyve, ami a népmesékről szól, nagy segítségemre van a történet kibontásában. A vázlat, a figurák már megvannak. Van néhány száz ember ebben a szakmában Magyarországon, akik, ha tudnának jelentősebb kiállások nélkül dolgozni, szép eredményeket tennének le az asztalra. A rendszerváltás után a magyar animáció csődhelyzetbe került. Ha nem lett volna például a Kecskemétfilm, ahol különféle bérmunkákat is vállaltak, meghalt volna a magyar animáció. De
Ugyan lehet pályázni, de az a pályázati pénz, amit biztosítani tudnak, nem elég minden költségre. Jelentős önerő vagy befektetők kellenének. De kinek van pár százmilliója ilyenre, ami csak igen lassan hozza vissza a befektetett pénzt?! Olyan csoda egyszer volt, mint az első Macskafogó esetében, hogy idejött egy külföldi befektető, és pénzt adott egy rajzfilmre. Ha folyamatosan lenne megfelelő finanszírozás, esetleg megrendelés a televízióktól, ahogyan régen, a stúdiók nem a létfenntartásért küzdenének, sokkal több értékes munka születhetne.
A Budapest Honvéd korábbi tulajdonosa nyilatkozott akadémistákról, a légióskérdésről, az NB I létszámáról és Marco Rossiról is.
Mint például a férfiét és a nőét. Aggasztó decivilizáció van folyamatban. Frank Füredi írása.
„Azokkal volt alapvető bajom, akik nem a társulatot képviselik, hanem azt várják el, hogy felnézzenek rájuk” – nyilatkozta a Kossuth-díjas színművész.
Európa progresszív liberális óceánjában Magyarország a különbözőség szigete, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan, a keresztény civilizációnál pedig nincs jobb életforma – a magyar miniszterelnök erről is beszélt a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián.
A Liverpool magyar válogatott futballistája Jürgen Klopp idény végi távozásáról, Haalandhoz fűződő kapcsolatáról és a magyar csapat Eb-kijutásáról is beszélt a Spíler TV-nek.
A WMN alapítója arról is beszélt, ma már felül tud kerekedni azon, amikor propagandistázzák, mert pontosan tudja, hogy Magyarországon „ritka kivételként” milyen függetlenül működnek.
A férfit ezt megelőzően eltűntként keresték, személyleírása és adatai felkerültek a rendőrség honlapjára.
A volt SZDSZ-es politikus most ünnepelte 85. születésnapját.
