Az én válságtörténetem talán legpesszimistább tanulsága ez: nincs megbízható válság-előrejelzés.
„A válságoknak hiába szinte teljesen egyforma és jól leírható a lefutásuk, számos kérdésre mégsem tudunk választ adni. Nem biztos, hogy minden buborékból válság lesz, lehet, hogy lassan leereszt a buborék, és szinte észre se vesszük, hogy volt. Nem biztos, hogy minden hitelexpanzió válságos véget ér.
Tehát nem tudjuk, hogy a válságsémákra hasonlító sémákból válság lesz-e, vagy sem.
A világ legfelkészültebb közgazdászai manapság is azon tanakodnak, hogy a most megfigyelhető válságjelek vajon újabb globális pénzügyi és gazdasági válsághoz vezetnek-e, vagy most lágyan landol a világgazdaság. 2007–2008-ban a Lehman Brothers összeomlása előtt ugyanezeket a kérdéseket járták (jártuk) körül újra meg újra, szinte az utolsó percig bízva a békés lenyugvásban. Fiatal tanítványaimnak csak azt tudom tanácsolni:
Van, amikor úgy állnak össze a kirakós darabkái, hogy pánik és összeomlás jön, van úgy, hogy csendesen elmúlik a válságfenyegetéssel terhes időszak. Az én válságtörténetem talán legpesszimistább tanulsága ez: nincs megbízható válság-előrejelzés. Csak utólag látjuk pontosan, hogyan illeszkedtek az egyes történetek, tények egymáshoz, és hogyan rajzolódik ki a pánik és a válság jól ismert mintázata.”
Foltozná, foltozgatná a berlini vezetés a költségvetésen tátongó, egyharmad magyar GDP-nyi lyukat, de a taláros testület nem engedi. Közben háromból két német cég már külföldre szökne.
Az antifák a mostani „kulturális elit” rohamosztagosai lettek a világhírű szociológus szerint.
Eláruljuk, az égvilágon semmi. No de akkor mégis, miért nem értékesítői állást hirdetnek a cégek? Ennek jártunk most utána egy szakértő segítségével.
