Matolcsy az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít

2020. december 28. 08:25

Meghatározó lesz a lakosság védettségének elérése a jegybank elnöke szerint.

2020. december 28. 08:25
null

Az elemzés szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el; meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét. Matolcsy György a Magyar Nemzet hétfői lapszámában kifejtette: a járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja, mert „az immunrendszerünket előzőleg megerősítettük és a válságot jól kezeltük”. Utalt arra, hogy a kormány intézkedései mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év során mintegy 5800 milliárd forintot, a GDP 13 százalékával megegyező forrást juttatott a gazdaságba, ezzel megelőzve, hogy a gazdasági és egészségügyi válságból pénzügyi válság is kialakuljon.

Beruházások fontossága

A felzárkózás ütemének fenntartásához azonban további lépések lesznek szükségesek – tette hozzá. Egyrészt a beruházási rátát évi 25 százalék felett kell tartani, ehhez az állami beruházások növelésére és a lakossági beruházások támogatására egyaránt szükség lesz. Másrészt a válság során megszűnő munkahelyek helyett legalább ugyanannyi, de a korábbiaknál termelékenyebb munkahelyet kell teremteni; végül el kell kerülni a hitel nélküli kilábalást.    

Digitális átállás, demográfiai fordulat

Annak érdekében, hogy fenntartsuk az eurózónával szemben az elmúlt években elért két-háromszázalékos növekedési többletet, teljes versenyképességi fordulat szükséges – mutatott rá az MNB elnöke. Elsősorban a digitális átállást kell felgyorsítani, emellett fel kell készülni a zöldfordulatra, mert az ökológiai fenntarthatóság új technológiák bevezetését teszi szükségessé. Megjegyezte, hogy demográfiai fordulat nélkül nincs hosszú távon is sikeres gazdasági felzárkózás.    

Az ellenzék kiszolgáltatná a gazdaságot a külföldi befektetőknek

Matolcsy György a lapnak beszélt arról is, hogy ha 2022-ben az ellenzék kerülne hatalomra, véleménye szerint az azzal járna, hogy eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymusz
2021. március 01. 20:24
Így legyen.
Veernewl
2021. március 01. 20:24
Lehet szidni, leszólni de amit eddig megjósolt, be is jött....
toyoda
2021. január 01. 23:06
Varga mellett nem lesz növekedés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!